Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM400 millió dollárba kerülne a Bill és Ted 3
Lehetne-e csodásabb dologra költeni 400 millió dollárt, mint a Bill és Ted-filmek folytatására? A jelek szerint lehetne, mert egyelőre nincs meg a pénz a folytatásra, pedig a forgatókönyv kész. Csakhogy az Ed Solomon és Chris Matheson által írt sztori megfilmesítése ennél olcsóbban nem úszható meg, így továbbra sem tudni, hogy mikor lesz folytatása a 89-es Zseniális kalandnak és a 91-es Haláli túrának.
Erről az egyik főszereplő, Keanu Reeves beszélt, aki egyébként új filmjét, a 47 Ronint népszerűsíti. Reeves szerint a forgatókönyv nagyon vicces, de drága lenne filmre vinni, többek között azért, mert az univerzum szakadéka is szerepel benne, amiben mindenféle lények nyüzsögnek. Ezért nincs más választás, mint változtatni a sztorin.
Pedig nemcsak Reeves, hanem a Billt játszó Alex Winter is benne lenne a folytatásban. (Mondjuk ő mást nem is nagyon tehetne, mert azóta sem tudott semmi említésre méltót csinálni.) Az MGM egyébként már 2007-ben is tervezett egy csak dvd-n kiadott harmadik részt, amihez kerítettek forgatókönyvírót és rendezőt is, de végül nem készült el a film. Bill és Ted még a 90-es években két rajzfilmsorozatban folytatták az ökörködést, de csak az elsőben adták a hangjukat a filmek színészei a figuráknak.
Rovataink a Facebookon