Még 15 évig tudnék retrófilmeket csinálni

Miért lett kettébontva a Magyar retró?

Nem lett kettébontva, a Magyar retró annak idején egy önálló filmnek készült. A folytatás ötlete a forgalmazótól, az ADS Service-tól jött, ők kerestek meg, hogy kiadnának egy hasonló tematikájú retrófilmet dvd-n és megfuttatnák moziban is.

Mitől ennyire népszerű ma a retró? Régen tényleg minden jobb volt?

Egyrészt az emberek szeretik felidézni a fiatalkorukat, a fiatalok pedig szeretik megnézni, hogyan éltek a szüleik. Bár utólag minden megszépül, történészként, mert hogy először annak végeztem, nem filmrendezőként, meggyőződésem, hogy nem lehet egységesen beszélni a Kádár-korszakról. Teljesen más volt a közhangulat Magyarországon 1958-ban, Nagy Imréék kivégzésekor, mint mondjuk 1978-ban, amikor már lehetett külföldre utazni, vagy autót meg hobbitelket venni.

Szinte minden évtizedben javult itthon a geopolitikai szabadságérzet. Tudtuk ugyan, hogy a Nyugat egy jobb, gazdagabb világ, de azt is láttuk, hogy a szocialista blokkban mégis csak Magyarország a legkirályabb hely, ahol sokkal jobban élnek az emberek, mint az NDK-ban, Romániában, Lengyelországban vagy a Szovjetunióban. Pont az tartotta meg Kádárt a hatalomban a 70-es évek végén és a 80-as évek elején, hogy az emberek úgy érezték, jobb nekik, mint az 50-es vagy a 60-as években, mert el tudnak jutni egyről a kettőre. Lett egy kis magántulajdonuk, megkapták a Daciájukat, és nem érdekelte őket, hogy 5 évet kellett várni rá, és végül piros színű jött zöld helyett.

Ma már demokráciában élünk, ahol szabad verseny van és nincs egypártrendszer, se cenzúra. Nem akarok aktuálpolitikai színt vinni a nosztalgiadivatba, de látni kell, hogy sokaknak a rendszerváltás és a piacgazdaságra való áttérés egy fájdalmas lépés volt. Teljesen érthető, hogy ők nosztalgiával néznek vissza arra a korszakra, amikor még minden nyáron elmehettek szakszervezeti beutalóval a Balatonra.

Fotó: Papp Gábor Zsgmond / ADS Service

A Magyar retró 2 moziplakátján és a dvd borítóján is a Lemezárugyár Lendület motorbiciklije szerepel. Nem túl elcsépelt ötlet ez azután, hogy Poós Zoltán Állami áruház című könyvének ötödik kiadása is ugyanilyen borítóval jelent meg?

A plakátot nem én terveztem, hanem egy grafikus, és igen, nekem is eszembe jutott róla a könyv. De a Lendület motor és a Törpeautó a szocializmus emblematikus játékai voltak, Poós Zoli meg amúgy is a haverom, a Sárvári Diákírók '88-as tábora óta jóban vagyunk. Egy időben sokszor hívtak be minket egyszerre olyan magazinműsorokba, ahol a retró, mint jelenség volt a téma.

A magyar retróban is főleg a 60-as és a 70-es évekre koncentráltál, a 80-as évekből alig vannak videók. Miért?

Ennek egyszerű az oka: a fő forrásanyagaim az 1985-ig létező mozihíradók voltak. Később viszont ez a műfaj már fölöslegessé vált, hiszen mindenkinek volt tévéje, nem volt értelme hetente beszámolni azokról az eseményekről, amiket naponta követhettünk a híradóban. A 80-as évekre ráadásul már egészen normális lett a híradók hangvétele és képanyaga, míg a 60-as és 70-es évek anyagaiban pont az a lényeg, hogy mai szemmel nézve borzasztó blődek.

A 80-as évek tévéhíradós gyárlátogatásai nem elég viccesek? Vagy amikor Juszt László a Magyar Autóklub és a maszek autószerelők alkatrészárait hasonlítja össze?

Igen, ezekkel a videókkal is lehetne foglalkozni, de én már nagyon ráálltam a Filmarchívum anyagára. Bár legutóbb az MTV archívumában is kutakodhattam, minőségben és tartalomban is a filmarchívok állnak közelebb hozzám.

Hogyan készült a Magyar retró 2? Egy hónapra beköltöztél a Budakeszi úti Filmarchívumba, átrágtad magad 100 unalmas kommunista propagandafilmen, aztán a legjobb részeket felfűzted egy dramaturgiai ívre?

Nagyjából 8-10 hónap alatt áll össze egy ilyen film. Először mindig pályázati pénzeket kell szerezni, mert a Filmarchívum-anyagoknak aranyárban vannak a jogdíjai: 80 percnyi archív film piaci áron 8 millió forintba kerül, de én már nagyipari fogyasztónak számítok, így kedvezményt szoktam kapni. Emellett persze van technikai költség is, a filmet át kell írni Beta-kazettákra. Három évvel ezelőtt, amikor a Magyar retró 1 készült, akkor még egy fehér köpenyes hölgy egyesével tette fel a vágóasztalra a malomkeréknyi tekercseket, nekem pedig azon kellett bejelölnöm, hogy mettől meddig kellene átmásolni. Most már szerencsére a Filmarchívum is sok filmet digitalizált, így nem a vágóasztalon, hanem Beta kazettákon és vhs-en nézhetem a régi anyagokat.

A 2-3 hónap archívumban kutakodás után egy egyhónapos szerkesztés következik. Tamási Miklós forgatókönyvíróval kitaláljuk, hogy milyen klipeket vágunk össze, milyen képeket használunk fel és milyen újságcikkek illeszkednek a koncepcióba. Ezután 3 hónapra bevonulunk a vágószobába, és megpróbálunk összeeszkábálni az egészből valami jót, ami néha olyan, mintha egyik kavicsot a másikra téve akarnánk piramist építeni.

Ki állta a filmharchívok milliós árát?

A Magyar retró 2-re 6,4 millió forintot kaptam a Médiatanácstól, a többit saját forrásból teremtettem elő. A bevételi oldalon sajnos már nincsenek ekkora számok, ez általában huszadrésze szokott lenni a gyártási költségeknek. A tévécsatornák, például az MTV, a Duna vagy a Hír Tv nagyjából 2-300 ezer forintos nagyságrendben fizet az alkotóknak egy-egy dokumentumfilmért. A dvd-k és a mozijegyek bevételéből a forgalmazó is részesül. De eddig nagyon sok pénz nem folyt be a filmjeim után.

Ahogy a korábbi filmjeidben, a Magyar retróban is szinte végig Omega, Kovács Kati, Hungária vagy épp Syrius számok mennek. Ki dönti el, hová melyik dal kerül?

Tematikusan lettek kiválasztva számok. Elsősorban Kürti Kristóf, azaz DJ Suhaid érdeme, hogy a házépítős jelenetbe Generál-szám került, a miskolci képsorok mellé pedig a P. Mobil Acélvárosa. Már a Magyar retró 1-nek is ő volt a zenei szerkesztője. Így a 2-ben is kiválóan működött az a fajta csapatmunka, hogy amíg én a Fimarchívumban ülök, addig Tamási Miklós forgatókönyvíró olyan korabeli újságcikkeket keres, amik viccesek, és illenek egy-egy videó témájához, Kürti Kristóf pedig a zenéket válogatja, aztán időről időre összeülünk.

Ezek szerint van állandó Retró-stáb?

Így is mondhatjuk. Tamási Miklós és a narrátor, Máté Gábor az összes filmemben közreműködött. A régebbi retrófilmekben volt egy másik narrátor is, Vallai Péter, de ő sajnos 2012-ben elhunyt, így az iránta való tiszteletből végül nem kerestem helyette másik hangot. Az utolsó három filmemet Bartos Bence vágta.

Lali király a 70-es években a KISZ-táborok királya volt - Magyar retró 2

Fotó: Papp Gábor Zsgmond / ADS Service

A magyar retró 2-ben Boros Lajos is feltűnik, mint a KISZ vezetőképző táborának házi zenésze, aki szemmel láthatólag jóban van a rendszerrel. Illik ilyenkor megkérdezni egy archív felvétel szereplőjét, hogy mit szólna, ha bekerülne egy dokumentumfilmbe?

Úgy gondolom, hogy Boros Lajos egy olyan arc, akit sok mindenki ismer, nem véletlen, hogy a film előzetesébe is bekerült. De nem érzem, hogy egy 1973-as videó bemutatásával személyiségi jogokat sértettünk volna, vagy ehhez ki kellett volna kérnünk az ő engedélyét.

Aki tisztában van Boros Lajos munkásságával, tudja, hogy ő annak idején polbeat énekes volt. És ez a műfaj determinálta, hogy milyen helyeken kell fellépnie. Akkor is lehetett tudni, hogy milyen dalszövegeket énekelt, és ezeket most is meg lehet keresni, így nem hiszem, hogy ebből a régi felvételből bármi sértődés vagy probléma lenne.

Ahol ez problémás volt, és akár peres ügy is lehetett volna belőle, azok a belügyi oktatófilmek voltak 2004-ben. Ezekben ugyanis a statiszták és az akkori titkosrendőrök mellett ismert színészek is szerepeltek, akik akkor nem tudhatták, hogy ezeket a filmeket nem csak a Rendőrtiszti Főiskolán fogják zárt vetítéseken bemutatni, hanem évtizedekkel később nyilvánosságra fognak kerülni. De szerencsére még nem hívott fel egyetlen nagy színész sem.

Tudatos döntés, hogy a vidám retróutazások után mindig egy nyomasztóbb kémes témával jelentkezel, aztán megint jön egy retrófilm?

Volt azért ebben tudatosság. Azt mindig is fontosnak tartottam, hogy a Kádár-korszak vicces propagandafilmjei mellett megmutassam a nézőknek a rendszer sötét oldalát is. A kémes-besúgós vonallal viszont mára leálltam, úgy érzem, lecsengett bennem az érdeklődés a téma iránt. Amit fontosnak éreztem, azt már elmondtam Az ügynök élete, a Kémek a porfészekben és Az ellenség köztünk van című filmekben.

Tizenöt éve, 1998 óta készítesz a retrófilmeket. a Budapest retró 1-2, a Balaton retró és a Magyar retró 1-2 után maradt még újabb filmre való alapanyag?

Mindig azt szoktam mondani, hogy több retrót már nem csinálok, de háromévente mindig elkap a gépszíj. Téma és anyag bőven van, még újabb 15 évig biztosan tudnék ilyen filmeket csinálni. Viszont hiába jó játék elkészíteni a Balaton retrót vagy a Magyar retrót, nem ezeket tartom a dokumentumfilmes munkásságom legfontosabb darabjainak. Ezek igazából csak vendégszövegek és képek egymás mellé sorakoztatva. A birodalom iskolájára, A szovjet levelezőpajtásra vagy a Kémek a porfészekben-re sokkal büszkébb vagyok, mint a Retró-sorozatra. De nincs semmi bajom azzal, ha a közönség szerint nekem a retró vált a védjegyemmé.

És azt vajon tudja a közönség, hogy Papp Gergővel, azaz Pimasz úrral testvérek vagytok? Közös filmet is készítettetek Az öcsém cipője címmel.

Az egy 2006-os film, akkoriban ő még nem volt annyira ismert, mint most. Később A szovjet levelezőpajátsban is látszódott, meg az apánkról készített Apa, hány éves vagy?-ban is. Néhány bulvárújságban is szerepeltünk már együtt, de megértem, ha az emberek nem kötnek össze minket.

Figyelitek egymás munkáját? Kritizáljátok egymást a karácsonyi vacsoránál?

Igem, de nemcsak akkor. Szinte heti rendszerességgel együtt ebédelünk a szüleinknél, ahol megbeszéljük, mi volt jó és mi volt kevésbé jó a másik munkáiban. Mindig megnézem a műsorát, amikor pedig a filmjeim 80 már százalékos készültségi fokon vannak, megmutatom neki, és kikérem róla a véleményét. Ő ilyenkor egy szakmai szemmel filmet néző kritikus, akinek vannak ötletei arra, hol legyen rövidebb a film, vagy hova tegyek másik képet. Nem biztos persze, hogy megfogadom a végén a tanácsait, de voltak már jó ötletei.

Mi lesz a következő nagy dobásod? Újabb ügynökfilm? Még egy retrófilm?

Ez attól függ, mire kapok támogatást. A dokumentumfilmesek a kuratóriumok kezében vannak: általában én is négyszer-ötször annyi filmtervet adok be, mint amennyi végül elkészül. Egy olyan projektem van, ami már elindult, de hogy elkészül-e, az még bizonytalan. Legutóbb forgatókönyv-fejlesztési támogatást kaptam Vaszary Gábor Ketten Párizs ellen című könyvének megfilmesítésére tévéjáték formájában. Remélem, hogy gyártásra is kapunk-e pénzt.

Nem lesz ez túl éles váltás ennyi dokumentumfilm után?

Szerencsére nem teljesen idegen terep számomra a játékfilm, hiszen korábban is forgattam már kisjátékfilmeket, például A Mándy-hagyatékot vagy az Én is téged, nagyont. Nyilván más a két műfaj mechanizmusa: játékfilmnél előre ki kell találni mindent, meg kell lennie a forgatókönyvnek, amit rengeteg embernek át kell néznie és jóvá kell hagynia, és csak utána lehet elkezdeni a forgatást a stábbal.

A dokumentumfilm viszont port fordítva készül: meg kell fogni a kamerát és elindulni lesz ami lesz alapon, aztán majd menet közben alakul ki a film dramaturgiája. Pont, mint A szovjet levelezőpajtásnál, ahol maga az út sokkal fontosabb volt, mint a célba érkezés, és a film akkor is elkészült volna, ha végül nem találom meg Júliát.

Tervezel még hasonlóan személyes filmet?

Úgy érzem, erről a témáról már elmondtam mindent, amit akartam. A levelezőpajtáshoz hasonló, utazós jellegű filmeket viszont szívesen csinálnék.

A filmjeidnek óriási sikere van a neten, csak az Indavideón többszázezres nézőszámot produkált a Budapest retró, a Balaton retró és a Magyar retró. Az utóbbi azóta már a Youtube-ra is felkerült, eddig 66 ezren látták. Mint alkotót, hogyan érint, hogy a filmed a hivatalos netes megjelenés után önálló életre kel?

Igen, Kembe Sorel is volt kisdobos - részlet a Magyar retró 2-ből

Fotó: Papp Gábor Zsigmond / ADS Service

Roppant hízelgő, hogy a neten ennyi embernek tetszik a filmem, de néha úgy érzem, jó lenne ezzel valamikor pénzt is keresni. Nyilván az ember otthon, a meleg szobában üldögélve szívesen megnéz egy ilyen filmet, de fölkerekedni, elcaplatni egy moziba vagy megvenni egy dvd-t – ezt ma már csak egy párezres közönség hajlandó megtenni. Épp ezért kettős érzéseim vannak. Örülök a sok Youtube-nézőnek, de jó lenne, ha a filmjeim legális csatornákon keresztül jutnának el hozzájuk. Van jó példa is: pár napja írt nekem egy zenekar, hogy 20 percet zenéltek, és közben Az ügynök élete ment a háttérben, és ez így együtt olyan jól sikerült, hogy most feltennének-e a Youtube-ra. Megtehették volna, hogy felteszik a megkérdezésem nélkül, de megkérdeztek, és hozzájárultam.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!