Balhéznak a 12 év rabszolgaság alkotói
Hiába nyerte el a 12 év rabszolgaság a legjobb film díját az idei Oscar-gálán, nem nagyon tudott örülni egymás sikerének a film rendezője és forgatókönyvírója. John Ridley megkapta ugyanis a legjobb adaptált forgatókönyvért járó szobrocskát, aminek a rendező láthatóan nem nagyon örült.
![tag-reuters (41)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/562/5629/56292/5629236_365e357960206ae10c3f001afb554248_wm.jpg)
A hírek szerint már jóval a gála előtt összevesztek, csak a film jó szereplése érdekében nem akarták nyilvánosságra hozni a köztük lévő konfliktust. Az Oscar-kiosztón azonban nehezen tagadhatták volna le, hogy nincsenek jóban, a rendező Steve McQueen alig tapsolt, amikor Ridley átvette a szobrot, utóbbi viszont meg sem említette a rendezőt köszönőbeszédében. Ezek után szárnya is kelt a pletyka, hogy valami baj lehet köztük, és mint kiderült McQueen megkérte Ridley-t, hogy az ő neve is legyen feltüntetve a forgatókönyv mellet, Ridley azonban ezt mereven elutasította. A rendező ezek után már nem állt szóba a forgatókönyvíróval, sőt még egy asztalhoz sem volt hajlandó ülni vele a díjkiosztókon. Állítólag egy adott ponton, még a film egyik producere, Brad Pitt is bevetette magát közvetítőként, de nem járt sikerrel.
Rovataink a Facebookon