A Walt Disney is benyal Kínának

2014.03.07. 12:08

Helyi ízlésre szabott mesefilmeket és egyéb produkciókat készít sanghaji partnerével a Walt Disney, mert így akarja erősíteni pozícióit a kínai piacon. Az amerikai médiagigász a Sanghaji Médiacsoporttal együttműködésben a kínai történelemből idéző, kínai kulturális elemeket vegyítő produkciókat akar gyártani, de megőrizve a Disney-filmek jellemző elemeit. Ezt kínai és amerikai szakemberek együttműködésével képzeli el a cég, tapasztalt, a helyi piacot jól ismerő kínai szerzőket, kreatív szakembereket, forgatókönyvírókat és filmrendezőket szerződtetnek majd.

A kínai filmpiac több mint egymilliárd potenciális nézőt jelent. A kínai Japánt megelőzve immár a világ második legnagyobb mozipiaca, amely az évtized végére az Egyesült Államokat is maga mögött hagyva világelsővé nőhet. A bővebb értelemben vett szórakoztatóipar szintén hatalmas méretű bővülést mutat: árbevétele a 2013-as 120 milliárd dollárról az évtized közepére már a 150 milliárd dollárt közelítheti.

A Disney 2005-ben nyitotta meg Disneylandjét Hongkongban, a szárazföldi Kína területén 2011 óta van jelen. A Sanghaji Médiacsoporttal 2013-ban kötött együttműködési megállapodást. A cég várhatóan 2016-ban nyitja majd meg Sanghaj városában Disneylandjét, emellett a világ legnagyobb Disney-boltját építi a 24 milliós metropoliszban.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!