Jézus a legszebb hipsztersrác

Mel Gibson emlékezetes, 2004-ben bemutatott Passiója óta nem készült fontos mozifilm Jézusról, talán nem véletlenül. Gibson húspépes horrorja ugyan hatalmas bevételt hozott, de nem hiszem, hogy sokan vették a bátorságot, hogy egynél többször megnézzék. A film körüli felhajtás, a gyűlölethullám, a tüntetések mellette és ellene, az antiszemitizmusvádak és maga a vérben tocsogó produktum hosszú időre értelmetlenné tették, hogy valaki újra a témához nyúljon.

Fotó: Joe Alblas

Közel tíz évvel később sem mozifilmet, hanem sorozatot készített The Bible címmel a History Channel. Az öt kétórás részből álló sorozat, ami a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig dolgozta fel a Bibliát, nem várt sikert hozott. Az első részt több mint 13 millió néző látta Amerikában, ami az év legnagyobb kábeltévés nézettségének számított, a sorozat öt este alatt összesen 100 millió nézőt hozott a History Channelnek. Ezek után nem meglepő, hogy a producerek úgy döntöttek, hogy összeraknak egy mozifilmet is az alapanyagból. (Arról, hogy ez a sorozat hogyan indította be újra a Bibliai témájú filmek gyártását Hollywoodban, itt írtunk hosszabban.)

Ez lett az Isten Fia, amit a jelek szerint anyagilag mindenképpen megérte megcsinálni. Szinte semmibe nem került, és csak Amerikában kerestek már vele közel 60 millió dollárt. Más értelme viszont nem volt annak, hogy készült egy újabb, több mint kétórás Jézus-film. Az Isten Fia ugyanis menthetetlenül giccses, felszínes és ízléstelen film lett. Kezdve onnan, hogy József és Mária, akinek arcán határozottan felismerhetők a plasztikai beavatkozások nyomai, leginkább egy New York-i értelmiségi párra hasonlítanak. Így nem csoda, hogy fiukból, Jézusból lett a legszebb hipsztersrác egész Júdeában. Az őt alakító Diogo Morgado rendelkezik mindennel, ami ahhoz kell, hogy A kategóriás mozisztár váljon belőle, csak éppen színészkedni nem tud.

Nem mintha lett volna mit eljátszania: a rendező ugyanis megelégedett azzal, hogy Jézus üdvözülten mosolyog vakítóan fehér fogsorral, és néha random benyög egy mondatot a szeretetről, vagy tesz egy csodát. Furcsa színűre festett haja lobog a szélben, ahogy lenyom pár power walkot a tanítványokkal a sivatagban. Körülbelül annyira összetett szereplő, mintha a Képes Biblia gyerekeknek alakja lenne, de a többiek sem jártak jobban. Pilátust például még a leggagyibb, legolcsóbb tévéfilmben sem láttam ennyire egyszerűen ábrázolva (nagyon gonosz és nem hallgat az asszonyra), ahogy a zsidó főpapok, a tanítványok, Mária és Mária Magdolna sem kaptak semmilyen értékelhető szerepet. Leegyszerűsítjük kicsit a sztorit, aztán felképezzük – nagyjából ennyit gondolhattak a készítők.

A film egyébként nem meséli el Jézus egész életét, akkor kezdődik, amikor találkozik Péterrel. De mivel le volt forgatva a többi is, néha emlékképekben visszavágnak például Jézus születésére vagy keresztelésére, amit pedig végképp nem tudtak beszuszakolni a 138 percbe, azokat a jeleneteket elnyomják a stáblista alatt. Nem vész itt kárba semmi. (Azaz valami mégis: mivel a sorozatban a sátánt alakító színész egyes elmebetegek szerint túlságosan hasonlított Barack Obamára, az Isten Fiát egy az egyben sátántalanították.) A keresztre feszítés szerencsére messze nem akkora horror, mint amilyen Mel Gibsonnál volt, de azért erre a filmre sem tanácsos elvinni a gyerekeket.

Az Isten Fiát tényleg teljesen felesleges volt elkészíteni. Semmit nem mutat, amit már ne láttunk volna. Újdonságot csak abban hoz, hogy Jézus életét, halálát, feltámadását ennyire giccsesen még senki nem dolgozta fel. Ennél még a Passió is jobb volt, mert azt legalább nem felejtettük el két perc alatt. Aki pedig jó filmet akar látni Jézusról, olyat, ami mond is valamit a szeretetről, az áldozatról, amelyik a szereplőit összetett személyiségekként ábrázolja, az nézze meg újra Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című zseniális filmjét.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!