A bolond lány, a meleg srác és a gyilkosok

Az osztálytalálkozó (2013)

Senki nem lenne most szívesen Anna Odell színésznő-rendező volt osztálytársai helyében. Első filmje, Az osztálytalálkozó ugyanis iskolás szenvedéseinek állít emléket, összemosva a valóságot és a fikciót, a művészetet és az életet. A film az egykori 9C osztály húszéves találkozóján kezdődik. Jól öltözött svéd harmincasok jöttek össze bulizni egy kicsit. Mindenki nagyon örül a másiknak, konstatálja, hogy nagyon megöregedtek vagy éppen semmit nem változtak. A jó hangulatnak az vet véget, hogy Anna (aki a saját nevén szerepel a filmben és életének egyéb tényei is stimmelnek, a kora, a korábbi, saját öngyilkossági kísérletéről szóló projektje, melyekről szó van a filmben, mind megegyeznek a valósággal) feláll és közli, hogy neki valóságos pokol volt az együtt töltött nyolc év. Mivel társai életük legszebb időszakaként emlékeznek az iskolára, ez a kis bejelentés eléggé megöli a bulit.

A film eleje nagyon hasonlít Thomas Vinterberg Születésnapjához, az egyik legjobb dogma filmhez. Ott is egy nagy ünnepség közepén, egy meglepő szónoklat vet véget az örömnek. Ahogy a Születésnapban, úgy Anna Odell filmjében is a kétely az első reakció. A volt osztálytársak megpróbálják viccel elütni a dolgot, de Anna nem hagyja annyiban. Makacsul sorolja a sérelmeit, attól kezdve, hogy voltak olyan osztálytársai, akik egész egyszerűen tudomást sem vettek a létezéséről nyolc évig, egészen addig, hogy elhitették vele, hogy szerelemes belé az egyik fiú, aztán jól kiröhögték. Tulajdonképpen semmi extrém nincs a történeteiben, ki volt közösítve, nem akartak vele együtt ebédelni, ha akadt is, aki kedvelte, ezt nem vállalta a nyilvánosság előtt. A legdurvább, ami történt vele, hogy egyszer megrúgták.

De még így is érthető, hogy nem hagyja magát. Ennyi év után végre összeszedte a bátorságát, most nem fogják csak úgy leugatni. Aki rettegett valaha osztálytárstól, az tudja: ezt az érzést nem lehet pár év alatt kiheverni. Mi például a mai napig emlegetjük azt az általános iskolai osztálytársnőnket, aki rettegésben tartotta az osztályt, és 30 felett is őszintén örülünk annak, hogy már nem vagyunk összezárva vele. De a többiek érvei is érthetőek: gyerekek voltak, minden gyerek ilyen, azóta mindenki más ember lett, nincs értelme ezen vekengeni, főleg, hogy mindenki másképp emlékszik. Egy ponton túl Anna kitartása idegesíteni kezdi őket, annyira, hogy szó szerint kidobják a buliról.

Pedig az, hogy Anna mennyire komolyan gondolta a múlttal való szembenézést, csak ezután derül ki. És minél jobban keresi az igazságot, minket annál kevésbé érdekel. Egyszer csak a néző is azon kapja magát, hogy elkezd úgy reagálni, ahogy azok a volt osztálytársak, akik szóba álltak vele. Oké, rossz, hogy ez történt veled, de rég felnőtt vagy, miért nem foglalkozol valami mással? Anna Odellt a hierarchia, a múltban elszenvedett sérelmek hatásai érdeklik. De sajnos ezekről nem tudunk meg valami sokat, ahogy a filmben ő sem tudja meg, úgy nekünk, nézőknek sem derül ki, hogy miért pont az volt a falkavezér, aki, vagy hogy az egyébként helyes, kedves fiúk miért nézték a legnagyobb lelki nyugalommal, ahogy mást bántanak. Van, amin egyszerűen csak túl kell lépni, és van, amin sehogy sem lehet. Rájönni, hogy életünk eseményei melyik kategóriába tartoznak, ez is a felnőttség része.

Tom a farmon (2013)

Xavier Dolan még csak 25 éves, de a Tom a farmon már a negyedik játékfilmje. Ráadásul ez a film a Velencei Filmfesztiválon Fipresci-díjat is nyert. Dolan most először készített úgynevezett műfaji filmet, vagyis ezúttal nem (csak) a saját életére reflektált, hanem csinált egy thrillert. De persze nem hagyományos értelemben.

A főhős, Tom, volt barátját gyászolja. Leutazik vidékre, hogy részt vegyen a férfi temetésén. A család farmján volt szerelme bátyja arra kényszeríti, hogy ne árulja el gyászoló anyjuknak, hogy milyen kapcsolatban volt az elhunyttal. A nő ugyanis semmit nem sejt abból, hogy a fia meleg volt, Tom pedig nem csak a kollégája, hanem a társa is volt. A báty egy barátnőt is kitalál, felruházza mindenféle tulajdonságokkal, de azt már Tomra bízza, hogy magyarázza meg az anyának, hogy a nő miért nem jött el a temetésre.

És nem csak hazugságokra kényszeríti Tomot. Elkezdi szadizni az összetört srácot, mintha nem lenne elég trauma neki az élet a farmon és a gyász. De Tom mégsem menekül el, részt vesz a báty játszmáiban. Aki azt várja egy thrillertől, hogy minden ötödik percben történjen egy váratlan fordulat, hogy folyamatosan izzadva kelljen markolni a szék karfáját, annak nem való a Tom a farmon. De aki bírja a lassú tempót, értékeli az olyan technikai bravúrokat, mint a folyamatosan szűkülő képarány, ami a főszereplő helyzetének romlását erősíti, az bírni fogja ezt a filmet.

Apacsok (2013)

A cím arra a párizsi rendőrség által használt szlengre utal, amelyet a fiatalkorú bűnözőkre használnak. A helyszín pedig Korzika, ami a legtöbb ember fejében csodás üdülőparadicsomként él. Az oda látogató turistáknak az is, de nem ők a film főszereplői, hanem azok, akik kiszolgálják őket. Főleg marokkói származású fiatalok, akik messze nem élnek olyan jól, mint a hozzájuk látogató, többnyire francia turisták. Viszont nap mint nap szembesülnek mások gazdagságával, hiszen ők takarítják a medencéiket, ők szolgálják fel a koktéljaikat és ők nyírják a füvet a luxusnyaralók kertjében.

Aziz és haverjai egy este belógnak az egyik nyaralóba, hogy bulizzanak és fürödjenek egy kicsit. (A film szereplői valójában is korzikai fiatalok, akik saját nevükön szerepelnek, és nagyjából hasonló életet élnek az általuk eljátszott karakterekhez.) A buli rosszul sül el, a srácok egy része kicsit bevadul és ellopnak egy hi-fit, meg pár DVD-t. A dolog persze kiderül, Azizhoz is hamar eljutnak a tulajdonosok, de ebből a kis lopásból még nem lenne nagyon nagy baj. Csakhogy a haverok, Aziz tudta nélkül, mást is elvittek a házból. És innentől, bár tulajdonképpen senki nem akart rosszat, elszabadul a pokol. A félelem és a frusztráltság egyre kegyetlenebb döntésekhez vezet.

Nem mondhatjuk, hogy még soha nem láttunk az Apacsokhoz hasonló történetet. Éppen ezért csak a kegyetlen fordulat okoz igazi meglepetést, a film többi eleme ismerős lehet. A zárójelenetért viszont minden elismerést megérdemel a renező, mert arra még jó ideig emlékezni fogunk.