Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Rio 2 nem tudta lenyomni a Tél katonáját
Az észak-amerikai mozikban pénteken még úgy nézett ki, hogy a Rio 2 ha nem is túl simán, de megelőzi a második hete mozikban lévő Amerika kapitány 2-t, de vasárnapra kénytelen volt megelégedni a második hellyel. A Marvel legújabb filmje 56 százalékkal kevesebbet hozott, mint a nyitóhétvégén (41,4 millió dollár), ami ahhoz képest mindenképpen csalódás, hogy a kritikák és a nézők véleménye is abszolút pozitív volt a filmről. Összesen így is 159 millió dollárnál tart az amerikai mozikban.
A Rio 2 nem sokkal maradt le a szuperhősfilm mögött, 39 millió dollárt termelt, ami majdnem megegyezik az első rész nyitányával (39,2 millió), viszont elmaradt az iparági várakozásokról (43 millió dollár).
A hét további két bemutatója elég gyengén teljesített, az Oculus című horror 12 milliót, a Draft Day című sportfilm 9,75 milliót termelt, pedig utóbbiban Kevin Costner a főszereplő. Az ötödik helyre a Beavatott futott be 7,5 millióval (összesen 124,5 milliónál tart), a Noé pedig ismét zuhant egyet, és csak 7,45 milliót hozott a forgalmazónak, amivel összesen 84,9 milliónál tart - becslések szerint nem fogja elérni a 100 milliót sem, ami jó nagy bukás.
A világ többi országát tekintve a Rio 2 nagyszerűen nyitott, hiszen 61,4 millió dollárt hozott - ebből 12,1 millió Kínában. Az Amerika kapitány 2 60,6 milliót tett hozzá az összebevételhez, és összesen 317,7 milliónál tart az USA-n kívüli piacokon, (összesen 477 milliós a bevétele). A Noét a világpiac menti meg a nagy égéstől, hiszen eddig 162 millió dollárt termelt az USAn-kívül, így az összbevételt tekintve mág a végén nyereséges lesz, ha el nem síbolják a könyvelők azt a 30-40 millió dolláros pluszt (el fogják).
Rovataink a Facebookon