Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBenedict Cumberbatch nem szerepel a Star Wars VII-ben
A színész egyszerre hűtötte le a Csillagok háborúja- és a Doctor Who-franchise híveit: kijelentette, hogy soha nem alakítja majd a Doktort és nem tűnik fel a soron következő, hetedik Star Wars-filmben sem. Cumberbatch sajtósai 2013 szeptembere óta folyamatosan tagadják, hogy a színész neve egyáltalán felmerült volna a Star Wars-filmekkel kapcsolatban, de a Latino Review makacsul ennek az ellenkezőjét állított.
A lap szerint Cumberbatch ugyanezt játszotta el a Star Trekkel kapcsolatban is: akkor az ügynökei váltig állították, hogy Khan szerepét kapta meg, aztán kiderült, hogy dehogynem. A szerepről a Latino Review úgy tudta, hogy egyelőre nyúlfarknyi, de a VIII. és IX. epizódban már jelentősebb lesz. Cumberbatch és J.J. Abrams egyébként valóban tárgyalt a szerepről (vagy csak csajozási tippeket cseréltek, ki tudja).
I would've liked a part in JJ's new Star Wars but it won't happen sadly
— The Iris (@TheIrisAU) April 12, 2014
A mostani infót először az ausztrál The Iris hozta le, tegnap, miközben az OzComicCon nevű geekfesztiválról tudósítottak. Cumberbatch egy pódiumbeszélgetés alatt jelentette be, hogy szeretett volna részt venni a Csillagok háborúja-filmekben, de sajnos nem jött össze a dolog, és nem, cserébe nem száll be a Doctor Who-ba sem.
I'm never gonna play The Doctor, & nothing to do with the Whoniverse
— The Iris (@TheIrisAU) April 12, 2014
Rovataink a Facebookon