Meghalt Bob Hoskins
Tüdőgyulladásban, 71 éves korában meghalt Bob Hoskins színész. Utoljára 2012-ben a Hófehér és a vadász című filmben láthattuk, ezután visszavonult a filmezéstől, mert Parkinson-kórban szenvedett. Több mint harminc éven át szerepelt hollywoodi filmekben, ismertebb filmjei közé tartozott a Roger nyúl a pácban, a Sellők, a Nixon, a Gengszterek klubja és a Felícia utazása.
Hoskins pályafutása a hetvenes években indult, amikor egy véletlen folytán Roger Frost beugrója lett a Unity Theatre-ben. Frost szerint Hoskins született tehetség volt. Első tévészerepét 1976-ban, 34 évesen kapta, majd a BBC-n alakította Arthur Parkert a Pennies From Heaven (Filléreső) egyik feldolgozásában. Igazán híres akkor lett, amikor eljátszotta a Hosszú nagypéntek főszerepét Hellen Mirren oldalán.
A nyolcvanas években olyan filmekben szerepelt, mint a The Long Good Friday vagy a Neil Jordam rendezésében készült Mona Lisa, amiért Cannes-ban a filmfesztivál színészi díját is elnyerte, de kapott érte Aranyglóbuszt és BAFTA-t, valamint Oscar-díjra is jelölték. A drámai szerepek mellett a Super Mario Bros. filmváltozatában is játszott, (ő volt a címszereplő Mario, a vízvezeték-szerelő) bár erről azt sem tudta, hogy egy videójáték alapján készült. Ezt a szerepét később eléggé megbánta, és élete legrosszabb élményének tartotta.
Láthattuk a Falban, és kis híján ő volt Al Capone is az Aki legyőzte Al Caponét című filmben, mert a szerepet végül megkapó Robert de Niro hosszasan vacillált, hogy elvállalja-e, és a producerek a biztonság kedvéért felhívták Hoskinst is. Brian De Palma végül De Niróval dolgozott együtt, de Hoskins kapott tőle egy 20 000 fontos csekket, és egy köszönőlevelet. Egyik legismertebb szerepe az 1988-as Roger nyúl a pácban volt, amiért megkapta második Aranyglóbusz-jelölését is. Szerepelt a Hook kapitányban is, utolsó filmjét, a Hófehér és a vadászt 2012-ben forgatta.
A film premierje után nem sokkal bejelenetette, hogy Parkinson-kórban szenved, és visszavonul a munkától. Két feleségétől négy gyermeke született.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon