Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
A Netflix megcsinálta a saját Breaking Badjét, csak sokkal viccesebbenA magyar néplélek sajnos Cannes-ban sem hazudtolja meg magát: itt vagyunk egy gyönyörű tengerparton, szuper filmeket nézhetünk egész nap, de persze fásultan csak arra tudunk panaszkodni, hogy szép ruhát kell húzni és sokat kell sorbaállni, hogy lássunk egy nem is olyan rossz filmet.
De aztán látunk valami olyat, ami mindennek véget vet, és annyira jó, hogy muszáj már közben is tapsolni, a főcím alatt pedig legszívesebben megölelnénk a rendezőt, hogy köszönjük! Na, csak ennyire dobott fel a svéd Tourist vasárnap déli sajtóvetítése
A svéd Ruben Ostlund visszaadta a hitemet az európai filmben, a filmfesztiválokban és úgy egyáltalán, a filmnézésben. Én már az előző rendezését, a Play-t is nagyon szerettem, és szerencsére meg is nyerte 2012-ben a budapesti Titanic filmfesztivált, remélhetőleg erre az újra is lecsap majd valamelyik forgalmazó, és ismét egy jó skandináv filmet nézhetünk majd a moziban.
A Tourist egy jómódú család síeléséről szól – borzasztó unalmasan hangzik, igaz? Az apa nagyon sokat dolgozik, úgyhogy eljöttek a gyerekekkel egy kicsit telelni, hogy végre együtt legyen a család, tudjanak időt tölteni egymással. Ebből persze meg is van a baj. Spoilerek nélkül még annyi árulható el a filmről, hogy egy iszonyat látványos lavinajelenet is van benne, éppen ennek a látványával nem tudnak megbirkózni a szereplők. Ostlund a Playben is a skandináv jólét árnyoldalait mutatta be, csak ott a gyerekek szemszögéből, és a bullying volt a témája, most pedig inkább a családtagok kapcsolatrendszere izgatta.
Az apa, aki kevés időt tölt a családjával. Az anya, akinek a családon kívül nincs élete. A gyerekek, akik csak tévéznek és az Iphone-t nyomogatják. New age felnőttek, akik még hisznek a nyitott kapcsolatokban. Ezek olyan figurák és problematikák, amikkel mindannyiunk élete tele van, és ugyanúgy nem foglalkozunk vele. Ostlund teremt egy egyszerű, teljesen hétköznapi szituációt, ami tényleg bárkivel megeshetne, és a reakciók is teljesen tipikusak, de pont ettől jó szembesülni a Tourist lélektani pontosságával, ettől lesz rettenetesen szórakoztató és jó értelemben véve kínos film, amit nagyon-nagyon jó nézni.
A Play is nagyon jól játszott azzal, hogy látszólag milyen semlegesen, távolságtartóan kezelte a történetet, ugyanígy a Tourist is ridegen tartja a hőseit: egyetlen beállításban mutatja őket, általában távolabbról, mintha csak kukucskálnánk a szereplők életét. Eleve nagyon jók a színészek és a párbeszédek, végre igazán jó és hiteles gyerekeket láthatunk valós reakciókkal. De amitől igazán nagy élmény volt ilyen nagy vásznon nézni a filmet, hogy csodálatosan képezték fel a sztorit, az egész síparadicsom egyszerre metaforikus és idézőjeles, miközben nagy valós és hiteles. A színekkel is nagyon erősen játszanak, főleg a hó fehérjével: konkrétan van olyan jelenet, amiben semmit sem látunk, csak a nagy fehérséget, és olyan is, ami teljesen koromfekete, csak a szereplőket halljuk beszélni.
A Ostlund előző filmje, a Play a Rendezők Kéthetében mutatkozott be, most az Un Certain Regard hívta meg, ha ilyen szuper filmekkel folytatja, a következő filmjét egész biztosan beválogatják a cannes-i versenybe is. De előtte jöjjön a Tourist a magyar mozikba!
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon