Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMégis lesz Beverly Hills-i zsaru 4
Sokáig úgy volt, hogy nem lesz Beverly Hills-i zsaru 4, mert a tévésorozat, amiben Axel Foley (Eddie Murphy) a szintén rendőrnek álló fiát (Brandon T. Jackson) segítette volna a bűn elleni harcban, nem tetszett a CBS-nek, és lehúzták a vécén a projektet.
A Paramount stúdió azonban meg akarja lovagolni a remake- és folytatásgyártó lázat, hiszen a Jurassic Parkhoz és a Transformershez is mostanában készült negyedik rész, Michigan állam pedig 13,5 millió dollárt adott a stábnak cserébe azért, hogy a Beverly Hills-i zsaru a címmel ellentétben ne Los Angelesben, hanem Detroitban nyomozzon. Ami egyébként nem is szentségtörés, hanem inkább főhajtás az 1984-ben 300 millió dollárt kaszáló első részhez, amiben pont az volt a poén, hogy Axel Foley detroiti zsaruként került át a nyugati partra.
A Beverly Hills-i zsaru 4-et elvileg Brett Ratner fogja rendezni, Jerry Bruckheimer producer pedig 56,6 millió dollárt gründolt össze hozzá. A forgatás a michigani iparvidéket sújtó munkanélküliségre is jó hatással lesz: 352 embernek ad majd munkát a forgatás. (via TV Guide)
Rovataink a Facebookon