Futballdoku, nem csak sportbarátoknak

A Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmet kétféleképpen lehet nézni, illetve lereagálni. Az embernek ugyanis vagy tele van már az összes töke a régenmindenjobbvolt és bezzegamikoröcsibácsivisszahúzta, esetleg akurvanémetekellenmajdnemnyertünk témakörrel, és nem akarja azt nézni nyolcvanadjára, ahogy fekete-fehér képeken Öcsibácsi megcsinálja A Cselt a 16-oson belül az angolok ellen, vagy éppen ellenkezőleg, nem tud betelni azzal, hogy volt egy olyan időszaka a világ labdarúgásának, amikor mindenki úgy táncolt, ahogy a mi fiaink fütyültek.

Nehéz Kocsis Tibor filmjét úgy kezelni, mint egy dokumentumfilmet teszem azt a kardszárnyú delfinről, mi nem tudunk szenvtelenek lenni, kívülről nézni az FC Barcelona felemelkedésében kulcsszerepet játszó magyarok filmjét, éppen ezért nem is lehet elfogulatlanul írni bizonyos részeiről. Az, ahogy Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán barcelonai pályafutását bemutatja a film, az sejtésem szerint semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint egy George Best-film: megkapjuk a hátteret, honnan jöttek, hova tartottak, mit csináltak, mivel voltak jobbak/forradalmibbak, mint pályatársaik és mi lett velük a nagy sikerek után - ezen a téren istenigazából egy sportdokumentumfilm sem tud nagyot robbantani.

Amiben nekünk, magyaroknak ez a film sokkal többet mond, mint mondjuk egy spanyolnak az a történelmi háttér, a negyvenes-ötvenes-hatvanas évek magyar történelme és annak izé, vérzivataros évei, amik a hátteret biztosítják a sztorihoz. Kubala, Kocsis és Czibor disszidálása, Kubala három nemzeti válogatottbeli szereplése, a párt rosszallása az Aranycsapat két meghatározó játékosának távozása miatt, az olasz és osztrák menekülttáborok '56 után, a családegyesítés, mind-mind olyan történés, ami más, különleges megvilágításba helyezi a kalandokat. 

Ezért is sajnálom azt, hogy a 86 perces játékidőbe nem fért, nem férhetett bele több magyarázat, háttérinfó arról, hogyan fogadták itthon az emberek (és a pártvezetés) a labdarúgók "árulását", engem az is nagyon érdekelt volna például, hogy miért csak két évre tiltották el Kocsist és Czibort a labdarúgástól, és mégis, hogyan sikerült kibulizni a játékengedélyüket. Tudom, hogy egy ilyen filmből nem maradhat ki az aranycsapatozás, de lehet jobb lett volna kevesebbet foglalkozni a Bernben elbukott vb-döntővel és többet beszélni Kocsis depressziójáról, vagy arról, Czibort mennyire viselte meg a fia balesete, és engem nagyon érdekelne, hogyan tudtak hétről-hétre olyan teljesítményt nyújtani a Barcelonában, mint senki más, miközben csikkről gyújtottak rá még edzés előtt is?

A filmhez Kocsis Tibor minden fellelhető képet, újságcikket és filmrészletet összeszedett, ami lenyűgöző és megsüvegelendő kutatómunkát sejtet - két éven át csak az anyaggyűjtéssel foglalkozott, és azzal, hogy legyen megfelelő számú megszólaló is a filmhez. A pálya- és kortársak mellett megszólalnak a gyerekek is, ami a film egyik legerősebb motívuma, hiszen olyan képet kapunk a három labdarúgóról amilyet eddig nem nagyon. Pont ezt lehetett volna kiegészíteni annak az aknamunkának részletesebb ábrázolásával, amit a pártállami diktatúra folytatott Cziborék, de leginkább Kubala László ellen, akit itthon éppen ennek az állhatatosan gusztustalan tevékenységnek köszönhetően nem is nagyon ismernek az emberek, pedig legalább olyan jelentős alakja volt a nemzetközi labdarúgásnak, mint Puskás Ferenc.

A filmet nemcsak futballszurkolóknak és 60 év felettieknek javallom, a csajom, akit nem különösebben érdekel ez a sport, leült mellém a kanapéra "csak belenézek felkiáltással", és utána simán ott ragadt a film előtt, szóval tessék nyugodtan kettesben elmenni a moziba. Itt még vetítik.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!