Posztapokaliptikus western a nagy büdös semmiről
További Cinematrix cikkek
- Kegyetlenül megdolgoztatta az agytekervényeinket Hugh Grant új vallásos thrillerje
- Az új Dűne-sorozat pont arról szól, amitől napjainkban a legjobban rettegünk
- Maradj csak szenvedő, irányítható és gyermek
- Ryan Reynolds felesége miatt újraforgatták a Deadpool & Rozsomák végét
- Jeff Goldblum fiai már kitalálták, mit szeretnének örökölni apjuk 40 millió dolláros vagyonából
Ha egyszer posztapokaliptikus melodrámát akarok majd forgatni, tuti Ausztráliába megyek, hiszen az ország Outback nevű sivatagos, kietlen vidéke már eleve úgy néz ki, mintha egy hete dobtak volna le rá egy atombombát. Az Országúti bosszú (The Rover) viszont a tökéletes környezet ellenére sem jó film, bár néha felvillan benne annak lehetősége.
David Michôd (Animal Kingdom) egy klasszikus westernsémát ültetett át egy meghatározatlan, de inkább közeli, mint távoli jövőbe, az Összeomlás után tíz évvel. Hogy mi az Összeomlás, nem derül ki, és az sem, hogy milyen hatással volt a világra, hiszem áram, víz, benzin és kaja van, virágzik a prostitúció és a cserekereskedelem, de ha valaki ragaszkodik a papírpénzhez, akkor amerikai dollárral még mindig fizethet. A kies, poros és koszos világban láthatóan rohadt meleg van, mindenki izzad és a homlokát törölgeti – ez így, leszámítva a virágzó kurválkodást és a cserekereskedelmet tökéletesen illik Outbackre most, 2014-ben is, tessék csak megnézni valamelyik ismeretterjesztő csatorna témába vágó dokumentumfilmjeit.
A film főhőse egy névtelen faszi, aki elvan magában, illetve ellenne, de egy rablóbanda ellopja a kocsiját. Fényes nappal, mert ez egy olyan világ, amiben ha van nálad fegyver, akkor azt csinálsz, amit akarsz. Ezen a ponton megvan a lehetősége egy újabb Mad Max-sztorinak, a film során nagyon sokszor iszonyú keményen, összeszorított szájjal a távolba meredő Guy Pearce alakította Férfi ugyanis elindul, hogy visszaszerezze a kocsit. Mert az övé. És elvitték. És az milyen már. Az idétlen rablók egyébként otthagyták saját autójukat az út mellett, a Férfi ebbe ül bele és ered a nyomukba. Ha valaki látott már bosszúfilmet, akkor pontosan tudja, mi fog történni a 100. percben.
Ennyit ér:
IMDb: 7,3/10
Rotten Tomatoes: 65%
Metacritic: 64%
Index: 4/10
Az odáig vezető út viszont hosszú, rögös és iszonyú unalmas. Ha valaki az előzetes alapján egy tempós akciófilmet vár az Országúti bosszútól, ne üljön be rá. Ha viszont arra kíváncsi, hányszor és hányféleképpen tudja elmondani Guy Pearce, hogy „hol a kocsim?”, milyen keményen / kétségbeesetten / szomorúan / bűnbánóan tud nézni a naplementébe, akkor vegye meg a jegyet, nem fog csalódni. Pierce karaktere rendületlenül halad előre a célja felé, közben nem ismer se istent, se embert; aki csak egy kicsit is akadályozza, az szarabbul jár, mint azok az albán gengszterek, akik Liam Neeson lányát vitték el az Elrabolva című filmben.
Útközben előkerül az egyik autótolvaj öccse, akit a míszes tinivámpír imidzset lassan végleg maga mögött tudó Robert Pattinson alakít, és a két férfi útja, a közöttük levő kapcsolat az, amiről a film tulajdonképpen szól, illetve a Férfi vezekléséről, a megbocsátásról és hasonlókról – a történet itt valóban nem túl lényeges. Pattinson karaktere (Rey) egy csökkent szellemi képességű fazon, így óhatatlan a párhuzam az Egerek és emberek Lennie–George-párosával, de a filmbéli kapcsolat annál jóval felületesebb, bár legalább annyira tragikus.
A rothadó fogú Pattinson nem hozza rosszul a figurát, igaz, tuti sokszor megnézte hozzá Billy Bob Thorntont a Pengeélen című pompás filmben. Párszor viszont mintha kiesett volna a szerepből, és jóval több értelem csillogott a szemében, mint amennyit a karakter megengedett, de ő pár éve még fehérre mázolt képpel rohangált egy Bella nevű tinilány után az Alkonyatban, szóval hosszú út vezet még a rendes alakításokig. Pearce ezt a kemény fazon karaktert bármikor tudja hozni, az biztos, hogy nála jobban senki nem tudja összeszorítani a száját, ahogyan láttuk azt már a Szigorúan bizalmas vagy a Mementó pár jelenetében.
A környezet, a fényképezés, a néha megkapóan szép képek mentenek valamit a filmen, ami akkor lenne igazán jó, ha úgy 20-30 percet kivágtak volna belőle, mert a perceken át néma csendben mutatott sivatag, vagy a két főszereplő teljes érdektelenségbe fulladó beszélgetései alatt alig tud ébren maradni az ember. Egy biztos, Guy Pearce-től soha nem fogok autót lopni.
Rovataink a Facebookon