Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMLesz romaprogram a miskolci filmfesztiválon, de saját
"Sajnálattal közöljük, hogy a DunaDOCK nem tartja meg MasterClass programját a szeptemberi Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon." - jelent meg kedd este a dokumentumfilmes program Facebook oldalán. "Legnagyobb meglepetésünkre kiderült, a CineFest csak akkor tud idén helyet adni szakmai programunknak, ha abban - terveinkkel ellentétben - nem szerepel magyarországi roma témájú film, vagy ha mégis, akkor az érintett filmek címe, tartalma és alkotóik nem lehetnek feltüntetve a fesztivál hivatalos programjában és semmilyen egyéb nyilvános fórumon." A DunaDOCKosok éppen a Cséplő Gyurit és egy romatémájú dokumentumfilmet is vetíteni szerettek volna, de állításuk szerint a Cinefest szervezők ezt azzal utasították el, hogy "a filmfesztivál időpontja idén az önkormányzati választások elé esik, így a politikai konfliktusok elkerülése végett, és biztonsági okokból nem vállalnak semmilyen magyarországi roma témájú filmvetítést, sőt a szokásos roma programjukat sem tartják meg."
A Cinefest azonban szerda reggel közleményben cáfolta ezt az állítást: idén is lesz romaprogram a filmfesztiválon, sikeres romákról vetítenek majd 5 portréfilmet. A DunaDOCK idén azzal kereste meg a Cinefestet, hogy "egy roma témákkal is foglalkozó programot hoznának a fesztiválra, azonban mi úgy gondoltuk, hogy – mivel a fesztiválnak van hasonló programjai, idén ezt az összeállítást nem kívánjuk a programok közé felvenni. Így az együttműködést közös megegyezéssel nem újítottuk meg." A Cinefest programjában hét éve szerepel a Roma-Kép nevű tematikus program, a korábbiakról itt és itt és itt olvashatnak.
Rovataink a Facebookon