Megvesznek a kritikusok a dilis Michael Keatonért

Az első előzetes óta mi az Indexen is közelről figyeljük Alejandro González Iñárritu (Korcs szerelmek, 21 gram) filmjének sorsát, főleg azért, mert az a tréler teljesen zavarbaejtett és elképesztett minket. Azzal, hogy Michael Keaton a főszereplője, azzal, hogy Edward Norton alsógatyában próbál vele bokszolni, azzal, hogy becsapódik közben valahol egy meteor és azzal, hogy egy csomó szürreális és izgalmas jelenetet mutat meg, de közben a történetből egy mukkot sem árul el. 

Most viszont a legnagyobb filmes újságok munkatársai megnézhették a Birdmant, egyrészt mindenki megtudhatja, hogy miről szól, másrészt pedig rögtön a legjobban várt idei filmek listájának az első helyére rakétázott.

A film egy lecsúszott, egykor ismert színészről, Riggan Thomsonról szól, aki háromszor játszotta el Hollywoodban a címben szereplő szuperhőst, de dacból a negyedikre már nemet mondott. Most próbál önálló művészként megállni a talpán a szórakoztatóiparban, éppen színpadra állítja Raymond Carver Miről beszélünk, amikor a szerelemről beszélünk? című novelláját. A főszereplő kiesik, a helyére pedig beugrik a rendkívül jó színész, de borzalmas ember hírében álló Mike (Norton), közben pedig ott kotnyeleskedik körülötte a darab női főszereplője (Naomi Watts), egy producer (Zach Galifianakis) és a lánya/asszisztense (Emma Stone) is. A kritikákból viszont az jön le, hogy ennél a nagyon egyszerű felállásnál a Birdman sokkal, de sokkal bonyoultabb.

Egyrészt technikailag. A filmnek ugyanaz az Emmanuel Lubezki volt az operatőre, mint a bravúros Gravitációnak. A Birdman szinte valós időben játszódik, Lubezki és Iñárritu úgy vették fel a jeleneteket, mint hosszú beállítások sorozatát, a Hollywood Reporter és a Variety is a Hitchcock-féle Kötélhez hasonlította a filmet. Hitchcocknál egy lakásban játszódott a cselekmény, látszólag egy beállításban, de az angol rendező nagyon cselesen nagyjából 15 percenként belerakott egy rejtett vágást: a kamera valakinek a hátára közelített, majd a következő beállítás ugyanabból a képből kezdődött egy újabb negyedórára. A Birdman viszont hetek alatt játszódik, egymástól nagyon távoli helyszíneken, Lubezki viszont úgy vett fel mindent, hogy egy folyamatos kameramozgás legyen. Mintha az Ember gyermeke híres jelenete lenne egy egész filmre kihúzva.

A másik hatalmas erénye a látvány mellett Keaton maga. A Variety-nek egyenesen a John Malkovich-menet jut eszébe a Birdmanről, már hogy ez is ugyanannyira szedi szét egy színész személyiségét, mint Spike Jonze filmje. Keatonnak ugye eléggé változatos karrierje volt a nyolcvanas években, először komikusként ismerték meg, majd a két Batman-filmmel hatalmas szupersztár lett, de mintha eltűnt volna a föld színéről. Az olyan filmek, mint a Jackie Brown vagy a Pancser Police majdnem tíz év különbséggel megmutatták az arcát a nagyközönségnek, de sosem volt képes kitörni abból a megítélésből, hogy egyszer ő volt Bruce Wayne. Egy tavalyi, Marc Maronnak adott interjújában kifejtette, hogy szándékos döntés volt, hogy ennyire kevés filmet vállalt el a kétezres években, egyszerűen a családjával és a magánéletével akart foglalkozni. A Birdman viszont szándékosan rájátszik a Batmanre azzal, hogy a filmbeli szuperhős is úgy lebeg a színész felett, mint ahogy a Denevérember árnyéka a karrierjén.

De a legjobb a Variety cikkében az a rész, amikor felsorolja, nagyon nagy vonalakban a film tökéletes jeleneteit:

a levitáció, a hallucináció, a baleset, a ruhapróba, a lány, a kritikus, a volt feleség, az erekció, a csók, a lövés, a vége és a Times Square.

A Screen Daily biztos benne, hogy ez lesz a film, ami minden díjátadón szerepelni fog.

Egyelőre még nincsen arról hír, hogy mikor mutatják be nálunk a Birdmant.