Meghalt Gottfried John német színész
Hetvenhárom éves korában elhunyt Gottfried John német színész, akit elsősorban az Aranyszem című James Bond-filmből ismerhetünk, számol be az MTI. Az orosz Orumov tábornokot alakító színész, a Westdeutsche Rundfunk értesülései szerint, rákbetegsége következtében halt meg.
![gottfried-john](https://kep.cdn.index.hu/1/0/673/6737/67370/6737008_a85fe1404300f3925de745d9876955db_wm.jpg)
A színész 1942-ben született Berlinben, pályáját később televíziós szerepekkel kezdte, majd a hetvenes évektől feltűnt a híres német rendező, Rainer Werner Fassbinder filmjeiben is. Olyan alkotások révén szerzett hírnevet, mint a Maria Braun házassága, a Berlin Alexanderplatz vagy épp a Lili Marleen.
A világhírt az 1995-ös Aranyszem hozta meg számára, amelyben a 007-es ügynök ellenfelét, az orosz Orumov tábornokot alakította.
Négy évvel később az Asterix és Obelix filmváltozatában Julius Caesart játszotta, illetve a Meg Ryan és Russell Crowe főszereplésével forgatott Túszharc című thrillerben is felbukkant. Legutolsó filmje a 2013 márciusában megjelent Rubinrot volt, amit a tavalyi cannes-i filmfesztiválon lehetett látni először.
![Az Asterix és Obelix filmváltozatában](https://kep.cdn.index.hu/1/0/673/6737/67370/6737012_ff6a2e8de3153c0a199da3547ac3d67f_wm.jpg)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon