Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA hobbit sem menti meg Hollywoodot
Hiába hoz nagy bevételt az Éhezők viadala harmadik és A hobbit harmadik része, ezek a filmek már nem tudják megmenteni a hollywoodi stúdiók idei évét, írja a The Hollywood Reporter.
A nyár ugyanis egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: A galaxis őrzői és a Tini nindzsa teknőcök augusztusi kiugró kasszasikere ellenére 15 százalékkal csökkent a mozijegyeladás a tavalyi nyárhoz képest. A Variety szerint 2013 nyarán 4,6 milliárd dolláros bevételt hoztak össze a hollywoodi stúdiók, míg idén nyáron ez az összeget csak 3,8 és 4 milliárd dollárra becsülik. Többek között a 200 millió dollárból készült A csodálatos Pókember 2. és az Amerikán kívül hatalmas bevételt hozó Transformers 4 okozott csalódást az amerikai piacon.
Az év hátralévő részében komoly siker lehet még David Fincher Holtodiglan és Christopher Nolen Csillagok között című filmje, de az összképen már ezek sem változtatnak sokat. Ha nagyon jól szerepelnek, és a Csillagok között eléri a Gravitáció sikerét, akkor is csak szűkül a rés a tavalyi és az idei bevételek között. Sokan bíznak viszont abban, hogy a következő két évben az új James Bond, a Star Wars 7 és a Bosszúállók 2 miatt ismét felszálló ágba kerül majd a filmipar.
Rovataink a Facebookon