Remek ötlet, de miről fog szólni a film?

Richard Linklater (Mielőtt felkel a nap, Mielőtt lemegy a nap, Mielőtt éjfélt üt az óra) nem a látványos dolgok, a nagy effektek, vagy a meghökkentő fordulatok mestere. Az ő erőssége a remek időzítés, a tökéletes dialógusok és az átható őszinteség. Mindig olyan történetet és szereplőket választ, amivel már az első pillanatban azonosulni lehet, legyen szó párkapcsolatról vagy a felnőttéválásról. Nemcsak nekünk csinálja a filmeket, hanem rólunk is. Nincs ez másként a héten mozikba kerülő Sráckor esetében sem: Linklater 12 éven át forgatta, a szereplők a történettel együtt öregedtek meg, a vásznon 6 és 18 vagy épp 30 és 40 éves kori önmagukat játsszák. Ez a banálisnak is alig látszó történet majdnem három órán át szegez minket a székbe, miközben csak a saját életünket nézzük. Richard Linklater a Berlini Filmfesztiválon a legjobb rendező díját kapta, mi is itt beszélgettünk vele. 

Mennyire volt meg a történet előre a fejében és mennyit alakult a szereplők vagy a saját élete során?

Kicsit mindkettő. Nyilván már az elején megvolt a vázlat a fejemben, hogy mit akarok elmesélni egy elvált, gyermekeit egyedül nevelő anyáról, de nem találtam ki mindent a legapróbb részletekig. Egy jó példa: az elején úgy gondoltam, hogy a főszereplő kisfiú zenész lesz, pont úgy, mint az apja, de aztán úgy alakult, hogy Ellar Coltrane-t az életben a fotózás kezdte érdekelni, úgyhogy mi is inkább ezt építettük bele a filmbe is. 

De hogyan született meg egyáltalán egy ilyen ötlet, hogy 12 éven át követi egy fiatal fiú felnövését? 

Egyszercsak 40 éves lettem, és nagyon sokat kezdtem gondolkozni a gyermekkoromon, hogy milyen érzés gyereknek lenni, folyamatosan változni, és egyszercsak visszavonhatatlanul felnőni. 

A 12 éven át tartó forgatás, mint kihívás érdekelte valójában ebben a történetben? 

Nem, a Sráckorban elsősorban egy történetet akartam elmesélni. Lehet, hogy kívülről inkább őrültnek, mint praktikusnak tűnik a 12 éven át tartó forgatás, de ezt a sztorit szerintem nem lehet máshogy leforgatni. Én legalábbis nem akartam és nem is tudtam volna másként. Persze számtalan váratlan helyzet alakult ki a forgatás alatt, amit meg kellett oldani. De ha már az elején a nehézségeken törtem volna a fejem, akkor neki sem álltam volna. Persze egyszerűsítettem is, nem akartam messzire menni Austintól, hiszen ott élek, és a lányom is benne volt a forgatásban. Újraforgatásra, javításra egyébként sem lett volna lehetőségünk, mert ez egy nagyon alacsony költségvetésű film. Egyébként sem szoktam naponta visszanézni a korábban forgottakat, felesleges luxusnak tartom - fejben kellett egyben tartani az egészet, inkább ez volt a nehéz része. 

A filmben nagyon hangsúlyos a zenei vonal, hogyan választotta ki a bekerülő dalokat?

A saját emlékeim alapján. Zenék a saját gyermekkoromból, hogy én milyen zenét hallgattam, vagy az anyukám milyen zenét hallgatott. De az is fontos szerepet kapott, hogy mi szólt akkoriban mindenhonnan, mi volt a korszak ikonikus slágere. 

A Mielőtt felkel a nap, a Mielőtt lemegy a nap és a Mielőtt éjfélt üt az óra sokkal zártabb időkezeléssel bírt, okozott nehézséget, hogy most nem egy nap, hanem 12 év történetét kellett egybentartani? 

A film számomra mindig a történetről és annak elmeséléséről szólt. A Sráckorban most az a különlegesség, ahogyan három órába sűrítem a tizenkét évet. De egészen más élmény volt ilyen tempóban dolgozni, ilyen hosszú időn át dolgozni. Minden évben, amikor leforgott az adott rész, átbeszéltük, mit fogunk forgatni a következő évben. Nem volt ugyan pénzünk, de nem is volt rajtunk stressz, nyugodt körülmények között tudtunk dolgozni.

Ez volt az egyetlen ütőkártyánk, mert azért az évek során néha elbizonytalanodtam, amikor meséltem a forgatásról és mindenki azt kérdezte, hogy "Ez remek ötlet, de miről fog szólni a film maga?" 

A kérdés jogos, hiszen a felnőtté válás nagy fordulópontjai szisztematikusan kimaradnak a filmből, ehelyett inkább a hétköznapibb, szinte banális történések kerülnek előtérbe. 

Ezek csak nekünk felnőtteknek banalitások. Egy gyerek számára éppolyan drámai, hogy elköltöznek, és ő az új ember az osztályban. Az eseményeket a fiú szemszögéből mutatjuk be: ő mit gondol, mit érez, hogyan reflektál a világra, mégis úgy éreztem, hogy a saját életemet látom viszont, belőlem sok érzelmet váltott ki a forgatás és az elkészült film is. De tudatosan el akartam kerülni a kliséket is és inkább olyan pillanatokra helyeztem a hangsúlyt, amiben minden érzékszervünkkel jelen vagyunk. 

A kislány szerepét saját lányára bízta, kinek az ötlete volt ez az együttműködés? 

Ö szerette volna. Hat éves kora körül kezdte felfedezni a filmezést, apa átmehetnék ott a háttérben? Szeretett beszélni, szerepelni, énekelni, aztán az évek során inkább befelé fordult és festeni kezdett. Egy időben könyörgött, hogy öljem meg, hogy ne kelljen többet szerepelnie  a filmben. Vicces lány, azt hiszem, ez átjön a vásznon is. 

A főszereplő fiú, Ellar Coltrane viszont még nagyobb rizikót jelentett, hiszen nem lehetett előre tudni, hogyan fejlődik, hogyan változik, nem tudott szülőként hatással lenni ár. 

Szerencsém volt, hiszen lehetett volna belőle súlyproblémákkal küzdő serdülő, vagy ketrecharcos is, de szerencsére nem így történt. Már kisgyereknek nagyon komoly, gondolkodó figura volt,  sokat kérdezett a világról, ez különböztette meg a többiektől. De egy gyereknél sosem lehet tudni, hogy mi lesz belőle, ha nagy lesz. De volt valami jó és különös előérzetem Ellarral kapcsolatban és igazam lett.

Mikor vette észre, hogy ö már nem egy kisfiú, hanem egy színész? 

Fokozatosan alakult így, mondjuk, már az elején is mindent megbeszéltünk, nem utasításokat adtam, hanem részt vett a dologban. Persze, színészkedés folyik a kamera előtt a szó klasszikus értelmében, de a Sráckor készítése során éppen az volt a lényeg, hogy természetes maradjon és ez nála jól ment. Nem az a lényeg, hogy milyen a hajad, hanem hogy hitelesen játszd el, hogy utálod a mostohaapád.

Hogyan tudták ennyi időn át titokban tartani a projektet? 

Nem tartottuk konkrétan titokban, de igaz, hogy nem fecsegtünk róla feleslegesen sem. Az egész forgatást a jövőbe vetett hit tartotta egybe, hogy egy év múlva megint mindenki összejön, és egy  családdá váltunk, és itt nem csak a színészekről beszélek, egy csomó stábtag is hűséges volt hozzánk az évek során, úgy alakították az idejüket 12 éven át, hogy mindig vissza tudjanak jönni hozzánk egy-egy hétre. 

Ennyire fontos szerepet játszik ön szerint az életünkben a gyermekkor?

Jelenünk és jövőnk egy sor olyan dolog függvénye, ami azt megelőzően történt. Nekem fontos a gyermekkorom, mindig velem van. Nem kísért, de kísér.