Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben
MEGVESZEMÖreg Denzel, nem vén Denzel
További Cinematrix cikkek
Denzel Washington leöli az egész orosz maffiát, amiért megvertek egy vadidegen prostit.
Akinek elég az egymondatos összefoglaló A védelmező című filmről, az ne is olvasson tovább.
Mindenki azt várta, hogy Antoine Fuqua rendező és Denzel Washington A védelmezőben megismétli a Kiképzés sikerét, azonban nagyon hamar el kell szomorítanom mindenkit.
Semmi másról.
Fuqua több mint kétórás filmjében Washington egy olyan férfit alakít, akiről a kollégái a helyi Praktikerben próbálják megállapítani, hogy korábban milyen munkája lehetett. Persze még a legostobább néző számára is egyértelmű, hogy az öreg Denzel biztos valami katonai gyilkológép lehetett, hiszen minden momentuma erről árulkodik. A karakter kényszerbeteg, ezért rögeszmésen ragaszkodik a rendhez és a cél eléréséhez, de közben végtelenül közvetlen és segítőkész mindenkivel. Pont úgy, mint minden átkozott film, amiben a főhős egy kisvárosba visszavonult exkatona, aki új életet akar kezdeni.
És ahogyan minden új életet kezdő, a helyiekkel egyre jobb kapcsolatot ápoló exkatonáról szóló filmben lenni szokott, a csúnya gonoszok belerondítottak az idillbe. Ebben az esetben Chloe Moretzről van szó, aki nem elég, hogy baromi gyorsan felnőtt a Kick-Ass óta, de már prostit játszik a moziban. Vele barátkozik össze Washington a kedvenc kávézójában és próbálja jó útra téríteni. Aztán persze kiderül, hogy szerencsétlent verik az orosz futtatói, az öreg Denzel pedig próbálja kimenekíteni a helyzetből, eleinte tök diplomatikus módon. Aztán persze elszabadul a pokol, és az öreg Denzel konkrétan lemészárolja az orosz maffiát, a végén egyenesen Moszkváig megy, hogy végezzen a sárkány fejével.
Ennyit ér
Index-ítélet: 5,5/10
IMDB: 7,9
Metacritic: 48%
Rotten Tomatoes: 60%
Port.hu: 7,4
A történetről tényleg nem lehet többet írni, a videoklipek világából induló Fuqua valószínűleg nem akart sokat pöcsölni a történetvezetéssel és olyan thrillert szeretett volna, amit akár a '80-as években is forgathattak volna. Adva van az abszolút főhős, az abszolút főgonosz, a damsel in distress és a főhős esetlen jóbarátja, aki aztán a saját hibájából kis híján holtan végzi.
Szóval klisé klisé hátán, ami egyáltalán nem indokolja a 130 perces játékidőt. A film elején borzalmasan a szánkba rágják, hogy Denzel micsoda jó ember, mennyire szereti mindenki, csak hát kicsit kényszeres, csórikám. Viszont ennek köszönhetően válhatott belőle akkora gyilkológép, hogy egymagában, pár karcolással legyűrje a teljes orosz maffiát.
Kicsit nehezen tudom hova tenni A védelmezőt, mert rossz filmnek egyáltalán nem mondanám, bár erősen megkérdőjelezhető a létjogosultsága. Semmivel sem több, mint bármelyik egyszemélyes hadsereges bosszúfilm, itt mindössze annyi a csavar, hogy az öreg Denzel mindig 4-5 lépéssel mások előtt jár és gyilkolás előtt bekapcsol nála a Sherlockból ismert helyzetanalizálós focus time, aminek köszönhetően átlagosan 17 másodperc alatt végez egy fél bűnbandával. Csak ezt már 30 éve is megcsinálták.
A "mindig öt lépéssel vagyok az orosz maffia előtt"-ötlet nem rossz, bőven van benne potenciál és humorforrás, de Antoine Fuqua nagyon kevés kivétellel ezt csak arra használja, hogy Washington minél ötletesebben mészárolja le a lemmingként közlekedő fegyvereseket. Egyedüli kivétel Icsenko, az orosz maffiafőnök (akit Puskinnak hívnak, hiszen minden oroszt Puskinnak hívnak az amerikai filmekben) jobbkeze, akit a magyar származású, pofátlanul jóképű Csókás Márton alakít. Őt ki kell emelni, mert remekül játssza a szociopata rosszfiút, a Washingtonnal való párbajaik, kis jeleneteik néha kifejezetten jól működnek, azonban túl kevés van belőlük. (Interjúnk a színésszel itt.)
Talán még az operatőri munkát és a zeneválasztást érdemes kiemelni. Utóbbiról elég annyi, hogy jók az aláfestőzenék, előbbi viszont tényleg kiemelkedő, mintha az Oscar-díjas Mauro Fiore is érezte volna, hogy ennyire szürke és semmilyen filmet tényleg kicsit fel lehet dobni egy-két szokatlan képkivágással vagy svenkkel. A félmeztelen Icsenkón végigpásztázó képmozgást én állva tapsoltam volna meg, ha nincs tele a mozi.
Aki imádja Denzel Washingtont és a '80-as, '90-es évek akcióthrillereit, annak egyszer érdemes bepróbálni A védelmezőt, de úgy a felénél már baromira unja majd, mert ezt az egész basic történetet úgy le lehetett volna zavarni másfél órában, ahogy azt a filmes suliban tanítják. Washingtonnak nagyon alakítania sem kell, csak adja a hűvös veteránt, akinek a kisujjában van a gyilkolás. A bárgyú kliséparádén azonban sokan fennakadhatnak, a mellettem ülő barátnőm például folyamatosan mondta nekem előre a sztorit, hogy ezzel ez, azzal meg az fog történni, és basszus, tényleg annyira normcore a forgatókönyv, hogy nem kellet bele semmilyen csavar. Amikor a film végén a helyszín hirtelen Moszkva és Puskint láthatjuk zuhanyozni, akkor végre nagy büszkén én fordultam oda hozzá:
Nem akarom elhinni, hogy kiutazott Oroszországba személyesem kivégezni az orosz maffiafőnököt. Azért ezt csak nem lépi meg a film.
- de még be sem fejeztem a mondatot, Denzel Washington ott ült Puskin fürdőszobájában, és ugyanabban a ruhában nyomogatta a villanykapcsolót, amiben három nappal korábban lemészárolt két tucat orosz gengsztert.
Ha A védelmezőből készül egy rövidebb rendezői változat, több akcióval, kevesebb gyengén megírt moralizálással, akkor talán még ajánlom is azoknak, akik szeretik a jól koreografált verekedős jeleneteket.
Rovataink a Facebookon