Csalódás az ősz legjobban várt filmje

A Holtodiglan az őszi szezon legjobban várt filmje. Egyrészt adott Gillian Flynn elképesztően sikeres könyve, amit 6 millióan olvastak világszerte, és adott a tény, hogy David Fincher (Hetedik, Harcosok klubja) ismét thrillert rendez. Ez a két dolog éppen elég ahhoz, hogy az ember már a sajtóvetítést  megelőző napokban alig férjen a bőrébe, főleg ha olvasta a könyvet, és tetszett is neki. Talán ezért is volt kissé keserű a csalódás. Fincher legújabb, két és fél órás filmje, - vagy pontos definícióval élve könyvfeldolgozása, a Holtodiglan, ugyanis film formában semmivel sem nyújt többet, mint a könyv.

Röviden a történet azoknak, akik nem olvasták a könyvet: Nick Dunne (Ben Affleck) és Amy Dunne (Rosamund Pike) az ideális pár. Viccesek, okosak és Amynek még pénze is van, mivel szülei Csodálatos Amy néven kiskora óta kiárusítják az életét, könyv formában. Amy ezt utálja, de legalább sok pénzt hoz a konyhára, meg egy nagy lakást New Yorkban. Amy kvízkérdéseket ír női magazinoknak (Mi tehet tönkre egy házasságot? a) unalom b) pénztelenség c) gyilkosság) Nick pedig újságíró.

Aztán beüt a gazdasági válság, mindketten elvesztik a munkájukat, meg a szép lakást is, miközben Nick anyja is rákos lesz. Logikusnak tűnik tehát a lépés, elköltöznek Nick szülővárosába, Missouriba, azaz a nagybetűs vidékre.

Ez bőven elég ahhoz, hogy taccsra vágjon egy házasságot, és keményen kell dolgozni, hogy megmentsék a kapcsolatot. Csakhogy ők nem dolgoznak keményen, főleg Nick nem dolgozik. Hamar visszaszokik az egyszerű, vidéki fiú szerepébe, testvérével kocsmát nyit, és köszöni, jól elvan, miközben Amy feláldozza az életét. Egyre többször veszekednek, majd Amy az ötödik házassági évfordulón nagyon gyanús körülmények között eltűnik. A nyomozók rengeteg vért találnak a lakásban, és bár Nick állítja, hogy ő nem ölte meg a feleségét, egyre szorul a hurok a nyaka körül.

Lehet azt gondolni, hogy egy világsikert megrendezni kész főnyeremény, de mint ezt a Holtodiglan példája is mutatja, ez koránt sincs így. Fincher többször elmondta, hogy Flynn maga írja a forgatókönyvet saját kezűleg, és új, elképesztő csavarokat ültet majd a sztoriba. Ami a másfél millió dollárért, - amit a könyv megfilmesítési jogáért kapott - mondjuk el is várható. Ehhez képest Fincher rendezése szóról szóra mondja vissza könyvet, bár a film második része jóval erősebb, mint az első. Nem az a baj persze, hogy egy film betűhűen követi a könyvet, hiszen láttunk már ilyet, de sem a látvány, sem a színészek játéka nem ad annyit hozzá a sztorihoz, hogy külön életet kezdjen élni a film. Nagyon úgy tűnik, hogy Flynn asszony végig kezében tartotta a gyeplőt, és ha Finchernek volt is saját elképzelése a sztoriról, - ami a médiához való viszonyban, és a film végén néhány zseniálisan véres jelenetben például látható, - az írónő azért nem engedte, hogy sokat ugráljon.

Persze ezen nem lehet csodálkozni, a könyv remekül van megírva, két monológ fut párhuzamosan, Nick szemszögéből és Amy naplóbejegyzéseiből is követhetjük a sztorit. Na és itt van a filmben az első bibi, amikor ugyanis oldalakat olvasnak fel egy könyvből naplóbejegyzés formájában, az nem túl izgalmas. A másik dolog, ami Finchernek nem sikerült, az a patikamérlegen kimért egyensúly a két szereplő között, ami a könyvben megvan. Annyira hitelesen állítja mindkét szereplő a maga igazát, hogy az olvasó csak kapkodja a fejét, hogy kinek is higgyen. Finchernél azonban már az elején eldől: Nick ugyan egy hatalmas, vidéki balfasz, de azért mégiscsak szimpatikus, a cicust is lám milyen aranyosan simogatja, és felveszi a kesztyűt a szemét média ellen is, Amy viszont egy számító hülye picsa. Szegény már az elejétől ellenszenves, nincs egy természetes mozdulata, és nem segít rajta az sem, hogy a rendező egy rózsaszín flamingós tollat ad a kezébe.

És ez most itt dicséret akart lenni, a film ugyanis egyértelműen Rosamund Pike-é, aki zseniális alakítást nyújt. Eszméletlen az arcjátéka, és rajta keresztül Fincher még humort is csempész a sztoriba, ami persze nagyon jót tesz a filmnek. Nem csodálkoznék, ha ezek után minden második filmben Rosamund Pike-ot látnánk viszont. Mindemellett valamiért nem akarták szerethetővé tenni Amy-t, pedig a könyvben, ha szeretni nem is lehet őt, érteni azért nagyon.

Összességében annak, aki olvasta a könyvet, nem sok újat fog nyújtani ez a film. A két színész alakításában nyerhetnek talán némi vigaszt. Aki viszont nem olvasta a könyvet, az egy kellemes, és visszafogottan izgalmas két és fél órára számíthat. De a Finchertől megszokott feszültségre sajnos nem.

IMDB: 9/10

Index: 6/10

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!