Az én életem inkább olyan, mint az Amélie

A héten mutatták be a T. S. Spivet különös utazását, Jean-Pierre Jeunet, az Amélie és az Alien 4: Feltámad a halál rendezőjének legújabb filmjét. Inkább az Amélie-re hasonlít: nagyon szórakoztató, nagyon kedves, nagyon érzelmes film, és szerintem izgalmasabb is, pedig a főszereplője egy tízéves gyerek. A rendezővel még januárban találkoztunk a párizsi Francia Filmnapokon. 

Már megint egy film, ami úgy néz ki, mint egy tündérmese - sok ilyet olvasott gyerekkorában?

Gyerekként nagyon sokat. Ismerik például Jules Verne-t? Éjjel-nappal őt olvastam, pedig most, hogy felnőttem, kicsit meg is vagyok lepve, mert Verne nem is annyira könnyű olvasmány. De nagyon szerettem a Sherlock Holmes-könyveket is.

Ezek szerint jobban szereti a fantáziavilágot? 

Igen, gyűlölöm a realizmust. Minek készítenek dokumentumfilmeket? Fel nem foghatom, minek annyi energiát elkölteni olyasmire, amit le lehetne forgatni az utcán is. Szerintem az a jó, ha egy film távolabb kerül a mindennapi élettől.

Ennyi erővel rajzfilmeket is készíthetne.

A T.S. Spivet nem működött volna rajzfilmként, ez egy komoly történet, amit embereknek kellett eljátszani. Az én filmjeim valódiak, csak nem valósághűek – például nem tudni pontosan, mikor játszódnak. Egy kis valódiságra szükségem van nekem is, de például a francia realizmus –pfúj, határozottan nem az én világom!

A T.S. Spivet nagyon amerikainak tűnik  a Sziklás-hegységgel és a cowboyokkal, csak az indiánok hiányoznak belőle

Na igen. Ez úgy indult, hogy megkérdeztem a díszlettervezőmet, milyen filmet készítsünk legközelebb. ,,Westernt!” – válaszolta! A T. S. Spivet különös utazása persze nem lett klasszikus western, de azért van benne valamennyi ebből a hangulatból. Mindig szerettem volna igazi végtelen tájon forgatni. Imádom a vonatokat is! Ozu Jaszudzsiró japán rendező mindig csak annyit mondott, azért vannak vonatok a filmjeiben, mert imádja a vonatokat. Én is ugyanígy vagyok a hegyvidéki tájakkal, a vonatokkal és az érzelmes történettel. Ó, és a 3D! Erre nagyon büszke vagyok, mert elképesztő sokat foglalkoztunk vele- Valahányszor T.S. Spivet rajzol valamit, vagy van egy visszatekintés, akkor a vászon előtt elevenedik meg. Fantasztikus dolog ez a technika! Ez volt első, és valószínűleg az utolsó 3D-s filmem. Az eredmény tetszik, de nagyon nehéz volt megcsinálni.

Miért illett jobban a T.S. Spivethez a 3D, mint a korábbi filmjeihez?

Nem illik hozzá jobban, egyszerűen ha tehettem volna, valószínűleg 3D-ben készítem az összes filmemet – a Delicatessent, az Alient, az Amélie-t, mindet. Tényleg imádom a 3D-t, már gyerekként is volt egy sztereoszkópom. Tudják, mi az?

Ezen keresztül jelenik meg a stáblista a film végén.

Be kellett csempésznem! Nagyon sokat játszottam vele gyerekként, és emlékszem, amikor sikerült gyorsan váltogatni a képeket, olyan volt, mintha 3D-filmet néznék. [A sztereoszkóp egy nagydarab szemüveg, amiben térhatású képeket lehet nézegetni, így néz ki – M. B.]

Az egyetlen gondom a 3D-vel, hogy nagyon sok vele a munka, és elég drága is. Ráadásul a végén sok néző lemarad az eredményről – van aki eleve a 2D-változatot nézi meg, és a mozik sokszor olcsó szemüvegeket osztanak ki, amik gyengítik a hatást. Ráadásul a sorok szélén ülök is elveszítik a 3D-t – annyi munka van vele, és olyan könnyen kárba megy! Rémes!

Miért pont ebből a könyvből lett film?

Hosszú ideig kerestem a megfelelő történetet, még fel is béreltem valakit, hogy olvasson nekem könyveket. Épp Ausztráliában forgattam egy reklámot, amikor felhívott az emberem. Azt mondta, megtalálta a nekem való könyvet. Elküldte, és még aznap éjjel elolvastam. „Ez az, ebből legyen film” – gondoltam, amikor elértem a könyv végén lévő nagy beszédhez.

Egy kicsit hasonlít is rám a főszereplő. Spivet is szeret vázlatokat rajzolni – amikor storyboardokat készítek, én is rajzolok. Az összes filmem storyboardja itt van a telefonomon [előveszi a telefont, megmutatja a képeket]. Néha én is kapok díjakat, ilyenkor beszédet kell mondanom. Mentem már vonattal díjátadóra, igaz, az személyvonat volt, nem teher – az átadó után engem is kérdezgetni kezdenek az újságírók. Ha így nézzük, tényleg én vagyok T. S. Spivet!

Önnek is van valamilyen sötét titka?

Ha arra gondol, hogy megöltem-e valakit, nem. Ennyire azért nem hasonlítunk. Azt hiszem, a karaktereim közül az én életem Amélie-ére emlékeztet a leginkább.

Sokat változott a forgatókönyv az eredeti regényhez képest?

Amikor elkezdtem dolgozni a filmen, megígértem Reif Larsennek, hogy hűséges maradok a könyvéhez, mert a regény már önmagában teljes. De annyira sok ötlet volt a könyvben, hogy nem tudtam felhasználni az összeset. Van az a rész a filmben, amikor T. S. beül a papírbábok közé, és úgy tesz, mintha ő is bábu lenne – na azt én találtam ki. És a vége is kicsit más lett, az eredeti befejezés túl zűrös lett volna. Amikor nekikezdtem a munkának, mindenki azt mondta, hogy lehetetlen ebből a könyből filmet készíteni, mégis, szerintem nekem elég jól sikerült.

Milyen érzés egy francia rendezőnek amerikai színészekkel dolgozni?

Nem olyan fura. Helena Bonham Carter még beszél is egy kicsit franciául, és Judy Davist is ismerem korábbról, mert egyébként is mindig eredeti hanggal nézem az amerikai filmeket, hogy meg tudjam ítélni a színészi teljesítményt. Egyébként egész végig volt tolmácsom is – még viccelődtem is vele, hogy majd akkor értem meg igazán a filmet, ha kijön DVD-n, és lesz hozzá felirat. Örülök egyébként hogy az Alien után megint készítettem egy angol nyelvű filmet.

Egyébként Kanadában forgattunk, de Chicagóban és Washingtonban is volt egy-egy részleg. Alapvetően azért szerettem volna, hogy francia-kanadai maradjon a produkció, hogy megtarthassam a rendezői szabadságomat. A Harry Potter rendezését például azért nem vállaltam el (az ötödiket vagy a hatodikat ajánlották fel nekem, már nem emlékszem), mert végiggondoltam, mit csinálhatnék, és azt láttam, hogy a díszlettervezés gyakorlatilag teljesen adott, a színészek már mind ki vannak választva, adottak a helyszínek is – alig maradt volna már rendezőként tennivaló.

Épp  elég bajom van most is az amerikai forgalmazóval, akik szeretnének változtatni a filmen, olyan okokra hivatkozva piszkálnák meg a színeket, mert szerintük az amerikaiaknak nem tetszene a filmbeli időjárás. Egy kockányi változtatást sem engedélyezek nekik: hát micsoda dolog ez, olyan mintha egy festőnek a galéria tulajdonosa próbálná megmondani, hogyan dolgozzon!

Ezek az amerikaiak... imádnak kiszúrni a francia filmesekkel! A gyerekszínészünk ügynöke például a forgatás alatt jelentette be, hogy elvállaltak egy szerepet a Gyilkos hajsza című sorozatban. Csak pénteken és hétfőn tudtunk forgatni, valamint a hétvégéken. Kész rémálom volt, három hetet vesztettünk emiatt!

Ezért nem készített amerikai filmet egyáltalán az Alien óta?

Hát ez azért túlzás. A Harry Pottert éppen azért mondtam le, hogy a Pi életén dolgozzak, mert engem is felkértek rá. El is készítettem a forgatókönyvet, ami szerintem elég jó adaptáció volt, például [megköszörüli a torkát], nem követte annyira szolgaian a regényt. De túl drága lett volna, a stúdió nem szeretett volna ennyit költeni rá, úgyhogy inkább feladtam. Ang Lee viszont megcsinálta - és nagyon látványos lett a végeredmény, de tartom, hogy a mi forgatókönyvünk jobb volt.

Mikor volt szabadabb? Most, vagy 1991-ben, amikor a Delicatessen készült?

Hát a pénzt elsőfilmes rendezőként sokkal nehezebb volt összeszedni. Viszont ma már a francia stúdiók is jobban beleszólnak a filmkészítésbe, mint régebben. A forgalmazókról meg már beszéltem. Mostanában egyébként azt veszem észre, hogy kevesebbet járok moziba mint régen. Emlékszem tizenévesen a Mechanikus narancsot legalább negyvenszer megnéztem. Aztán amikor először láttam a Volt egyszer egy vadnyugatot, három napig meg sem bírtam szólalni. Mostanában kevesebbet járok moziba, lehet hogy jobban szeretek már filmet készíteni mint filmet nézni. Sorozatokat viszont nézek, például a Totál szívás nagyon tetszett.

És nem szeretett volna sorozatot készíteni soha?

El sem tudom képzelni, hogy készítik ezeket. Egy filmnyi történetet is olyan nehéz megírni – gondolják el, mekkora munka akkor előre elgondolni egy egész évadot! Igazából nem is hiszem, hogy képes lennék rá.