Ennél még a hármas metró is ijesztőbb

2013 egyik legnagyobb meglepetése a mozikban a Démonok között volt. Ezt a minimálhorrort húszmillió dollárból forgatták, hogy aztán 137 milliót keressenek vele csak az Egyesült Államokban. Ami ennél is elképesztőbb, hogy a film összbevétele világszerte meghaladta a 318 millió dollárt. Pedig a Démonok között-ben nem voltak nagy sztárok, nem előzte meg hatalmas hírverés. Az emberek a kritikák és egymás ajánlása alapján kezdtek özönleni a mozikba. Halálra akartak rémülni, és a Démonok között-től még a legerősebb idegekkel rendelkezők is halálra rémültek.

Csak idő kérdése volt, hogy mikor hozzák ki a folytatást, ami végül egy spin off lett, a Démonok között vitrinben őrizgetett ijesztő babájának, Annabelle-nek a története. Nemcsak a szereplőgárda cserélődött ki, hanem új rendezőt is kapott a film, a Fűrész-filmekkel ismertté vált James Want John R. Leonetti (a Démonok között operatőre) váltotta.

Korrektül össze van rakva, használják az összes klasszikus horrorfilmes fogást, legalább háromszor garantáltan felugrunk majd a székünkből, de ettől még nem jó film.

A történet egy fiatal párról szól, akik éppen első gyereküket várják. A nő hobbija valamilyen rejtélyes oknál fogva a borzasztó ronda és ijesztő babák gyűjtése, úgyhogy az orvostanhallgató férj adósságba verve magát megveszi neki Annabelle-t, akit akkor sem tennék a gyerekem szobájába, ha fizetnének érte. Az asszonynak viszont tetszik, úgyhogy Annabelle lesz a majdani gyerekszoba éke. Szinte rögtön ezután egy sátánista szekta tagjai támadják meg őket, amit megúsznak élve, de az igazi pokol (szó szerint) csak ezután szabadul rájuk.

Ami a Démonok közöttben megvolt, és az Annabelle-ből hiányzik, az a jó forgatókönyv és a jó színészek. A film fordulatai egy idő után annak is kiszámíthatóvá válnak, aki életében nem látott három horrornál többet. Csupa olyan sablonból építkezik, mint a pap karaktere, aki segíteni szeretne az ördögűzésben, és akit annyi, de annyi ilyen filmben láttunk már. A Démonok között-ben a Vera Farmiga és Patrick Wilson alakította szellemvadász pár kellemesen ellentmondásos jelenség volt, mert egyszerre voltak kedvesek, megbízhatóak, szerethetőek, de közben végig ott motoszkált bennünk, hogy ezek nagyon nem százasok. Az Annabelle házaspárja viszont maga a dögunalom, a férjhez hasonlóan egyszerű karaktert még a délutáni szappanoperák írói sem mernek megengedni maguknak.

Az Annabelle ugyanis több akar lenni egy egyszerű horrornál. Szépen sorra veszi a várandós nők rettegéseit, a másállapot irraconális félelmeit, szorongásait, a gyerekünk, egy még meg sem született lény iránt érzett elképesztően erős szeretetet és folytonos aggódást. Nagy kár, hogy ezt jobbára a Rosemary gyermekéből lopva teszi. Persze lehet egy jobb film előtt tisztelegni, meg ezt azt ellopni belőle, csak nem így és nem ennyit. Ettől függetlenül, aki terhesen nézi meg a filmet, biztos nem úgy fog felállni a székéből, mint az a férfi, aki megjegyezte, hogy ennél még a hármas metró is félelmetesebb.

Ami a legrémesebb a filmben, és a jó ízlés teljes hiányáról árulkodik, itt nem írható le, mert akkor durván szpojleresek lennénk. Maradjuk annyiban, hogy az Annabelle istenképe és úgynevezett tanulsága, végkifejlete egyszerűen felháborító. Még szerencse, hogy eddigre már úgy le leszünk strapálva a filmtől, hogy ez szinte fel sem tűnik.