James Gunn a véres és kimerült Supermanhez hasonlította AmerikátHa valaki gyerekkorában úgy dönt, hogy keresztnevét hivatalosan is Leafre, vagyis Falevélre változtatja, hogy ezzel jobban hasonlítson testvéreire, akiket Rivernek, Rainnek, Libertynek és Summernek (Folyó, Eső, Szabadság, Nyár) hívnak, akkor azért látszik, hogy a családja finoman szólva sem átlagos. A gyerek Joaquin Phoenix azért választotta éppen a Leaf nevet, mert apjával sokszor együtt gereblyézték össze a faleveleket. Később aztán rájött, hogy mégiscsak jobb az eredeti neve, és visszaváltoztatta, de első tévé- és filmszerepeit még ezen a néven vállalta.
Szülei az Isten gyermekei nevű szekta tagjai voltak, beutazták egész Dél-Amerikát. A David Berg által alapított szektában felnőtt gyerekek később gyakran számoltak be arról, hogy
A Phoenix gyerekek nem állítottak ilyet (bár Rivernek volt egy olyan nyilatkozata, miszerint négyévesen vesztette el a szüzességét, később erről nem esett több szó) de a drog és az alkohol az ő felnőtt életükben is alaposan jelen volt. A szülők a visszaélések kipattanásakor kiábrándultak az Isten gyermekeiből, és visszaköltöztek az államokba.
Átlagos életet itt sem akartak élni, előfordult, hogy a gyerekeket küldték ki az utcára zenélni, hogy legyen valami pénzük. Így kezdődött a Phoenix testvérek karrierje, a zene mellett mind az öten színészként is dolgoztak. Nem is sikertelenül: Joaquin például több sorozatban szerepelt bátyjával Riverrel, de játszott játékfilmben Summer nevű húgával is. A legsikeresebb filmje ebből az időszakból egyértelműen a Vásott szülők volt, amiben Steve Martin, Dianne Wiest és Keanu Reeves volt a partnere.
És ezután jött az első szünet a színészi karrierjében, igaz, hogy ekkor még nem teljesen önszántából. Egyrészt bizonytalan volt abban, hogy valóban ezt akarja-e csinálni, másrészt elváltak a szülei, és ő apjával visszatért Dél-Amerikába. Eközben bátyja, River mesés karriert épített: olyan filmekben játszott, mint az Állj mellém!, az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, és Gus Van Sant kultfilmje, az Otthonom, Idaho. A kritikusok el volt ájulva tőle, a tinilányok bálványozták.
Szinte napra pontosan huszonegy évvel ezelőtt aztán véget ért Hollywood egyik legígéretesebb karrierje, pontosan azon a banális módon, ahogy a nagyon fiatalon híressé lett színészek élete véget szokott érni. River Phoenix egy kisebb társasággal, amiben Joaquin és Rain Phoenix is benne volt, Johnny Depp Viper Room nevű Los Angeles-i klubjában bulizott. Itt adagolta túl magát, és a klub előtt, az utcán meghalt. A mentőket Joaquin hívta, a felvételt megszerezte a média.
Joaquin hároméves kora óta vegán, amit annyira komolyan vesz, hogy nemcsak nem eszik állati eredetű ételeket, de nem is hord ilyen ruhákat. A forgatásokon sem hajlandó állatbőrből készült jelmezeket viselni. Az állatvédelem mellett más jó ügyek mellé is szívesen odaáll. Dolgozik többek között az Amnesty Internationalnek és benne van a The Lunchbox Fund vezetésében is. Ez a szervezet afrikai gyerekeken szeretne segíteni, ahogy a neve is mutatja, elsősorban élelmiszer-adományokkal.
Joaquinnak egy év kellett, hogy úgy-ahogy összeszedje magát a tragédia után. Nemcsak testvére halála rázta meg, hanem az is, ahogy az emberek, a sajtó reagált rá. „Úgy éreztem, hogy tiszteletlenek és tapintatlanok voltak velem. Pont akkor, amikor életem legnagyobb fájdalma ért. Mintha minden összefogott volna ellenem. Nem akartam elhinni, hogy ilyen érzéketlenek az emberek." River egyik legjobb barátja, Keanu Reeves is hasonlóan érzett, különösen akkor, amikor évekkel később is erről kérdezgették. „Mintha mindenáron látni akarták volna, hogyan érzek." Talán ez az oka, hogy Joaquin Phoenix azóta is legendásan rossz interjúalany hírében áll, nem szeret nyilatkozni, nem csinál titkot belőle, hogy neki ez kényszer.
Végül úgy döntött, hogy folytatja a filmezést. Barátai beszélték rá, így érthető, hogy egy barát, Gus Van Sant filmjében, a Majd megdöglik érte-ben tért vissza. Ez volt az a film, amiben Nicole Kidman be akarta bizonyítani, hogy több Tom Cruise feleségénél, és ami nem csak neki hozott sikert. A szakma újra felfigyelt a mellékszerepet játszó Joaquinra, egyik szerepajánlat követte a másikat.
Aztán eljött a Gladiátor. Ridley Scott monumentális ókori eposza enyhén szólva is megosztja a szerkesztőségünket, így abba, hogy ez a film megérdemelten lett-e agyonhájpolva, itt most nem mennénk bele. Az viszont biztos, hogy a gonosz Commodus szerepe után már nem senki nem úgy emlegette Joaquin Phoenixet, mint River öccsét. Oscarra is jelölték a szerepért, amit végül nem kapott meg, de a Gladiátor így is bőven elég lett volna ahhoz, hogy örökre A listás filmsztár váljon belőle. Ő viszont valami mást akart.
A nagy költségvetésű, Gladiátorhoz hasonló filmek helyett maradt a kisebb, de színészileg mindenképpen izgalmasabb filmeknél. Ilyen volt a Sade márki játékai Kate Winslettel és Geoffrey Rushsal, vagy a szintén nagyszerű Hotel Ruanda Don Cheadle-lel. Persze azért ő sem volt tévedhetetlen: becsúsztak olyan bukták is, mint a Jelek vagy a nézhetetlen A falu, mindkettőt M. Night Shyamalannal követte el.
Ennek a korszaknak 2005-ben jött el a csúcspontja, a Johnny Cash életéről szóló A nyughatatlannal. A címszerep újabb Oscar-jelölést hozott, A nyughatatlant a közönség és a kritika is szerette. De a repedések már ekkor látszódtak: Phoenix többször elmondta, hogy semmi önbizalma nincs színészként, minden egyes filmje előtt retteg, hogy képtelen lesz megfelelni az elvárásoknak.
(Az összetört kocsiból a véletlenül arra autózó Werner Herzog filmrendező mentette ki.)
A nyughatatlan dalait saját maga énekelte fel, arról is többször beszélt, hogy egyre jobban érdekli a zene, és egyre kevésbé a színészet. Ennek ellenére nagy megdöbbentést keltett, amikor 2008-ban, csak 34 évesen bejelentette, hogy soha többé nem fog filmekben játszani, inkább zenélni (még durvább: rappelni) szeretne. Az elhatározás mellett végül négy évig tartott ki, hogy aztán úgy térjen vissza, hogy arra mindenki felkapja a fejét.
De előtte még megviccelt mindenkit, már akinek volt kedve nevetni azon a filmen, amit sógorával, Casey Affleckkel készítettek. Az I'm Still Here című dokumentumfilm Phoenix szétesését mutatta be, küzdelmét a drogokkal, és azt, hogy vesztette el teljesen a kapcsolatot a valósággal. Az amerikai premier előtt (miután a filmfesztiválok közönsége már jól kiszörnyülködte magát) Affleck közölte, hogy a film csak egy vicc volt, minden jelenete megrendezett.
Akárhogy is, a színészt négy évig tényleg nem láttuk játékfilmben, hogy aztán Paul Thomas Anderson, a szcientológia által ihletett filmjében, a The Masterben térjen vissza. A film megkapta a legjobb rendezésért járó velencei Ezüst Oroszlánt, a legjobb férfi alakítást díját (ezt a két főszereplője, Phoenix és Phillip Seymour Hoffman megosztva kapta) és három színészi Oscar-jelölést is. Jogosan, Joaquin Phoenix zseniális a bunkó, állatias, kétségbeesett, elveszett exkatona szerepében. A rendező elmesélte, hogy volt néhány jelenet, amikor attól féltek a forgatáson, hogy Phoenix kárt tesz magában.
A The Master óta pedig nem tud mellényúlni: remek lett a Marion Cotillarddal készített The Immigrant éppen úgy, ahogy a számítógépe operációs rendszerébe belezúgó férfi története, A nő is. Idén újra Paul Thomas Andersonnal forgatott (Beépített hiba), aztán az új Woody Allen-filmben láthatjuk. Úgy tűnik, hogy Joaquin Phoenix most éppen felszálló ágban van, még sok jó filmet várhatunk tőle, amíg be nem jelenti, hogy visszavonul. Újra.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon