Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMFebruárban jön a magyar rókatündér
Ujj Mészáros Károly filmjéről, a Liza, a rókatündérről keveset hallani, a legutóbbi infomorzsa az a kiszivárgott előzetes volt, amiben még nem voltak végleges effektek és csak a külföldi fesztiváloztatás miatt vágtak össze, de ennek ellenére szerettük, mert vicces volt, groteszk, szórakoztató, és nem úgy nézett ki, mint egy közhelyes magyar dráma beharangozója. Ujj Mészáros akkor beígérte, hogy nemsokára érkezik az új, hivatalos előzetes, amit azóta várunk.
Videó helyett viszont ma délután egy kép jelent meg a film hivatalos Facebook-oldalán, azzal a szöveggel, hogy a film február 19-től a mozikban.
A 2015-ös Berlinalét február 5. és 15. között rendezik meg, a szerkesztőségben már megy egy ideje a találgatás, hogy melyik magyar film fog bekerülni, mi tippeltük a Víkendet, esetleg a Zérót, de a filmfesztivál utáni hétre tett magyar premier akár azt is jelentheti, hogy a Liza, a rókatündér Berlinben fog debütálni.
Megkerestük a rendezőt, aki annyit elmondott, hogy a filmet az A Company fogja forgalmazni Magyarországon. A végleges előzetes heteken belül el fog készülni, mert decemberben már szeretnék moziban vetíteni. A plakátot jövő héten fogják fotózni.
Rovataink a Facebookon