Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA tetovált lány sztárja magyar film főszereplője lesz
Kenyeres Bálint évek óta tervezi a Tegnap című filmjét, de most, hogy a filmalap 294 millió forint gyártási támogatást szavazott meg neki, úgy néz ki, hogy el is indul a gyártása. A sajtóanyag szerint „egy fényes nappal, tűző napsütésben elmesélt film noir” lesz, amit jövő februárban kezdenek el forgatni Marokkóban.
A története főszereplője egy középkorú építész, aki nyugtalanító híreket hall az afrikai építkezéséről, a helyszínre utazik, ott azonban furcsa módon mindent rendben talál. Már utazna haza, amikor egy pillanatra meglátja egykori szerelmét, és elkezd nyomozni a nő után.
A legérdekesebb hír viszont az, hogy a főszereplő férfit Michael Nyqvist svéd színész fogja játszani, aki az eredeti Tetovált lányban, illetve például a Mission: Impossible ötödik részéből, vagy akár a nemrég bemutatott John Wickből lehet ismerős a magyar közönségnek.
Kenyeres Bálint 2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán. Zárás című rövidfilmje szerepelt az 56. Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában, több mint harminc filmfesztiválon tucatnyi díjat nyert. Before Dawn című rövidfilmjének világpremierje a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában volt 2005-ben, majd elnyerte az Európai Filmakadémia rövidfilmdíját és a Sundance Filmfesztivál különdíját.
A Tegnap, nemzetközi címén Hier, a Mirage Film Studio, a francia Les Films de L’Apres-Midi, a német One Two Films, a holland Rotterdam Films és a svéd Bleck Film koprodukciójában francia, angol és arab nyelven készül, vezető producere Taschler Andrea. A film operatőre Erdély Mátyás (Macerás ügyek, Delta, Miss Bala) lesz.
Rovataink a Facebookon