A nemzeti párválasztó megvalósult!

45 nap - ennyit kapnak azok, akik tökmindegy miért, de egyedül maradnak. Kapnak még egy kényelmes hotelszobát, hozzá csinos ruhákat, kötelező esti bulikat, kötelező jó hangulattal. Maszturbálni viszont tilos, aki megpróbálja, annak kenyérpirítóba teszik a kezét, hogy többet meg ne kíséreljen egymagában örömet szerezni saját magának. 

Egyedül lenni utálatos és elítélendő  dolog,

a hotel személyzete minden létező formában sulykolja a vendégekbe: az érkezők kezét hátrakötözik, hogy vegyék észre, mennyivel jobb, ha valamiből kettő van, mintha csak egy. Külön kampányt folytatnak, amiben bemutatják, hogy egyedül enni, vagy sétálni mennyire veszélyes, és mennyivel biztonságosabb mindent párban tenni.

Noha a Nemzeti Párválasztó szele Magyarországot is megcsapta, szerencsére a fenti sorok nem egy terepmunka hatására születtek: Cannes-ban láttam az új görög filmet, ami a magyar fiatalok rémálmából csinált szórakoztató és összetett filmet, az a címe, hogy Lobster, azaz A homár. Ugyanis ha nem sikerül a párválasztás, és ilyen értelemben feleslegessé válik az emberi életük, állattá változtatják az egyedülállókat, és visszakergetik őket az erdőbe. Annyi az engedmény, hogy előre kiválaszthatjuk, milyen állat szeretnénk lenni. A legtöbben a kutyát írják be. 

A Lobstert a görög Yorgos Lathimos rendezte, aki már előző munkáiban (Alpok, Dogtooth) is megmutatta, hogy nagyon furán működik az agya, de míg  a korábbi filmjei a befogadhatatlanságig bizarrak voltak, a Lobster esetében valahogy jobban eltalálta, hogyan lehet egy meghökkentő alapötletet a közönség számára is fogyasztható formában tálalni. 

Az első és legfontosabb változás nyilván az, hogy ez Lathimos első angol nyelvű filmje, nemzetközi sztárokkal turbózva. A kedvenc görög színészeit (Ariane Labed, Angeliki Papoulia) szerencsére megtartotta, de a főszerepekre olyan szupersztárokat szerződtetett, mint Colin Farrell, Rachel Weisz, Ben Whishaw, Léa Seydoux és John C. Reilly. Colin Farrell a főszerep kedvéért ráadásul előnytelen pocakot és kefebajuszt is növesztett hogy teljesen átlagos, 12 év után elhagyott férfi lehessen, akit annyira frusztrál a saját (egyébként valóban szörnyű) szemüvege, hogy meg is van győződve róla, hogy ezért hagyták el.

  Szóval be kell költöznie ebbe a bizonyos szállodába, ahol a film első, parádés órája játszódik. Lathimos tényleg a végletekig karikírozza a kínos és esetlen jeleneteket, itt hálálja meg magát az, hogy korábban is remekelt az abszurd ötletek kivitelezésében. Az étkezések, a táncos mulatságok, az ismerkedések kellemetlensége nagyon szórakoztató egyveleget alkot, és mindehhez képzeljük hozzá ezt a számot. Látszik, hogy a rendező milyen szívesen foglalkozott ennek a hotelnek és kegyetlen manővereinek az aprólékos megtervezésével, ez viszont még nem tett ki egy egész estés játékfilmet, úgyhogy valamit még hozzá kellett izzadnia.

Ennek megfelelően az erdőben bujdosó magányosok csapatának sztorija már nem lett olyan erős, ahogyan a lezárás sem, kicsit mintha a rendező lendülete a sztori építgetésével párhuzamosan lankadt volna, a végére pedig az egésztől elment volna a kedve. Ettől függetlenül a Lobster nagyon érzékenyen foglalkozik a párkapcsolatok, az egyedüllét és a társas magány kérdésével, a Washington Post pont nemrég dolgozta fel egy kutatás eredményét, amiben azt vizsgálták, hogyan viszonyulnak az emberek az egyedülléthez, és nagyon sokszor eszembe jutott ez a cikk a film nézése közben, hogy mennyi megaláztatásra, megalkuvásra vagyunk képesek azért, hogy kapcsolatba kerüljünk és kapcsolatban legyünk, annyira rettegünk az egyedülléttől. A Lobster ráadásul nem abban a kétosztatú rendszerben gondolkodik, hogy kötelező együttjárás és kötelező magány van, a zárlatban a párkapcsolatokban szükségszerűen bekövetkező önfeladással is szépen foglalkozik. 

Az egész film keretrendszerébe pedig szépen hozzáilleszti a magánügy és a közügy összemosását, amikor társadalmi normává emeli azokat az előítéleteket, amivel a szakítás után gyászólókat és még inkább, az egyedül élőket gondolatban sújtjuk. Tényleg csak a legvégére fárad el ez az ötlet, de még így is egy szépen kivitelezett, roppant szórakoztató film lett a Lobster, tök jó lenne, ha valaki behozná Magyarországra is.