Drogok nélkül minden rohadt unalmas

2015.05.18. 09:04
Ezt Amy Winehouse mondta azon az estén, amikor Grammyt nyert. A tétel nem áll az életéről készült hosszú és szomorú filmre.

Versenyen kívül, az éjféli vetítésekkel járó Midnight Screening programban vetítették Asid Kapadia Amy című, Amy Winehouse-ról szóló dokumentumfilmjét – az ő nevét a Sennáról rendezett doksiról lehetett ismerni.

A több mint kétórás anyag elsősorban az archív anyaggyűjtésével nyűgöz le:   elképesztő mennyiségű régi videót mutat be 1999-től kezdve: Amy  Winehouse-t először nyalókázó kamaszlányként látjuk a filmben egy 14. születésnapi bulin, amint barátnőjének énekli, hogy Happy  Birthday. A gyerekkori felvételek nagyon sokszínűek: szülei válása után Amy balhés gyerek lett, semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy legyen egy lakása, ahol pengetheti a gitárját, és közben füvet szívhat.

Hát megcsinálta! A film végigköveti az első dalok, az első album, az első koncertek sikerét és a Blake Fielder-Civillel szövődő, egyre zavarosabb, egyre pusztítóbb kapcsolatát, aminek eredményeként meglett az a lakás Camdenben, csak fű helyett már heroint toltak benne. Az a filmből is egyértelművé válik, hogy Amy csak zenélni szeretne, minél többet, minél jobb dalokkal. Éppen ezért az a  film legszomorúbb vonulata, ahogy végignézzük, amint az önpusztítás szépen lassan minden vágyat kiöl belőle.

AMY - előzetes

Mindenki látta azt a belgrádi videót, amikor Amy a lábán sem állt, annyira készen volt, hiszen emiatt mondta le a szigetes budapesti koncertjét is, a médiában mindenki azt fejtegette, hogy miért kell ilyen állapotban színpadra állni, ha teljesen egyértelmű, hogy valami nagyon nem oké vele.

A film szépen kontextusba helyezi ezt a bizonyos belgrádi videót: hogyan és miként vezetett oda az út, hogy az észak-londoni túlsúlyos tinédzserből egy mindenből kiábrándult csontkollekció lett. Egyre ismerősebb képek, események sűrűsödnek a film vége felé: a letartóztatás, az elvonókúra elég nagy médiafigyelmet kapott. A tragikus időponthoz közeledve egyre szomorúbb a film hangvétele, egyre több az elcsukló hang, amint felidézik az utolsó beszélgetésüket. Ja, mert azt még nem mondtam, hogy a film ugyan a környezetének visszaemlékezésére épül, de képben főként az archív anyagokat látjuk, a megszólalóknak általában csak a hangját halljuk.

Azon a belgrádi koncerten Amy nem akart énekelni, és ez volt az a pont, ahonnan nem volt onnan visszaút. Nem sokkal a halála előtt egy saját koncertjéről készült videót látva, felkiáltott:

Én aztán tudok énekelni. De ha egyszer újra nyugodtan végigmehetnék az utcán – inkább lemondanék róla!

És hiába látjuk a filmben, ahogyan kihozzák a holttestet, ahogyan gyászolnak a síró rajongók, és zokognak a barátai a temetésén – mégis ez a mondat ütött a legjobban szíven az egész filmből, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire meg tudta utálni mindazt, amiben annyira jó volt, hogy még Tony Bennett is Ella Fitzgeraldhoz hasonlította. Az apja szerint Amyt nem lehetett volna megmenteni, mert nem akarta, megmentsék – hát nem tudom, ez mennyire jó tanulság, amit magunkkal vihetünk ebből a végtelenül szomorú filmből.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek