Isten egy köcsög, de a lánya jó fej

Isten egy lepattant seggfej, aki egy lerobbant számítógép előtt cigarettázva alkot olyan szabályokat, miszerint:

• a kenyér mindig a lekváros felével essen le
• mindig a másik sor haladjon gyorsabban
• ha beülsz egy kád vízbe, mindig csörrenjen meg a telefon.

Erről szól a Cannes-i Filmfesztiválon vetített belga Brand New Testament, ami a legjobb példa arra, hogy az Arany Pálmára esélyes filmek darálása mellett néha érdemes körülnézni a párhuzamosan zajló Rendezők Kéthetében is, ide került az És a nyolcadik napon és a Mr. Nobody belga rendezőjének, Jaco Van Dormaelnek, ez az új, roppant szórakoztató filmje is.

Szóval Isten állandóan haragos és mindenféle büntetésekkel sújtja az embereket, miközben az ősrégi számítógépe előtt láncdohányzik. Ezt elégeli meg a tízéves lánya, Ea, aki egy egyszerű mozdulattal fosztja meg Istent minden hatalmától: elküldi minden halandónak a halálának a pontos dátumát, akik innentől kezdve semmilyen Istent nem félnek, hanem élik a saját világukat. Isten lánya pedig kihasználja a zűrzavart, nekiáll saját apostolokat toborozni. Ezt a tesója, a csak JC-ként emlegetett Jézus ajánlja neki, mert ha a mostani 12 mellé lesznek még hatan, akkor pont kitesznek egy baseball csapatot. Márpedig ez nagyon-nagyon fontos. 

Úgyhogy a kislány kimerészkedik a valóságunkba, és nyilván nagyon vicces tapasztalatokat szerez. Az apja üldözőbe veszi, és szintén tanulságos kalandokba keveredik, anya pedig élvezi, hogy végre senki sincs körülötte, és kedvére játszhat a baseball kártyáival.

A Brand New Testament egyetlen hibája, hogy nagyon erősen épít a koncepciójára, ami néha egyszerűen túlnövi a filmet, hiszen végig kell néznünk mind a hat apostol, egymáshoz azért elég hasonló begyűjtését. De a film még így is baromi vicces, végig lehet röhögni mind a két óráját, pedig tele van olyan bizarr dolgokkal, mint

a majommal szexelő Catherine Deneuve vagy a halálát női ruhában váró kisfiú.

A vallásosoknak persze biztos lesz egy csomó problémája a filmmel, de a Brand New Testament ettől függetlenül egy szépen végiggondolt és kivitelezett, okos humorral operáló film, amin rengeteget lehet röhögni, és hát elképesztően menő végignézni, ahogyan egy nő, még ha csak tízéves kislány is, de szépen újraírja a világrendünket.  (A filmet hamarosan bemutatják Magyarországon is, a rendezővel készült interjúnkat ekkor közöljük majd.)

A családról szólt a norvég Joachim Trier (Szerzők, Oslo, augusztus) első angol nyelvű rendezése is, az Arany Pálmáért versenyző Louder Than Bombs, amiben Isabelle Huppert, Gabriel Byrne, Jesse Eisenberg és Devin Druid is szerepet kapott. Ez már egy jóval kevésbé vidám film, még ha meg is van benne az a szomorkás melankólia, amiért Trier filmjeit korábban annyira szerettem.

A norvég rendező most sem egy történetet mesél el, hanem egy történet sok, egymás mellett élő variációját. A háborús fotós anya (őt játssza Isabelle Huppert) három évvel korábban halt meg egy tragikus autóbalesetben: az apa (Gabriel Byrne) magára maradt a két gyerekkel (jesse Eisenberg, Drebin Duin). Mindenki mindent másképp él meg, dolgozza fel, és emlékszik vissza, szépen lassan derül ki, hogy nem is minden úgy történt, ahogyan azt ők igaznak vélték.

A visszaemlékezések keverednek az álomjelenetekkel, sőt egy szépen felképezett montázst is kapunk, azaz könnyen úgy is tűnhetne, hogy a film ide-oda csapong a történetszálak és kifejezésmódok között, sőt azt is megértem, ha valaki túlságosan melodramatikusnak érzi ezt a veszteséggel és feldolgozással foglalkozó filmet. Én őszintén örülök neki, hogy a nemzetközi filmes karrier előtt álló Trier egy csomó mindent át tudott menteni a rá jellemző kézjegyekből az első angol nyelvű filmjébe is. 

A fiatal Drebin Duin játszik a legeslegjobban, őt a Louie című sorozatban lehetett látni korábban és ott is szuper volt, és most is nagyon érzékenyen jeleníti meg a tizenötévesek világfájdalmát, egyszerűségét és őszinteségét. A zeneválasztás pedig mint mindig, most is tökéletes, Trier most is remekel a házibuli-jelenet rendezésében.  (Szerencsére ez a film is lesz Magyarországon, itt a rendezővel és az egyik főszereplővel, Gabriel Byrne-nek is volt alkalmunk beszélgetni - a hazai premier idején ezeket is lehozzuk majd.)