Tinilányok és kefefrizura kell nekünk, de nagyon

2015.08.10. 10:56
Klasszikus filmeket forgatnak újra, régi hip-hop zenét hallgatnak és az anyjukkal füveznek. Jobbnál jobb tinifilmek lesznek a Cinefesten. A fesztivál részletes programja csak az Indexen!

Idén szeptember 11 és 20 között lesz Miskolcon a Jameson Cinefest Filmfesztivál: még mindig ez az a fesztivál itthon, ahol az év legjobb filmjeit nézhetjük meg. Tavaly itt vetítették először a Whiplasht, amin az egyik néző el is ájult. Idén is várhatóak hasonló incidensek, ugyanis az idei program is bitang erősre sikerült. 

Hirtelen nem is tudom, hogy kezdjem a lelkendezést, úgyhogy belevágok a közepébe. 

Lesz a Dope, ami a magyar keresztségben a Kábszer címet kapta.

De ez lényegtelen, ettől még azoknak, akiknek a Yo! MTV Raps mond még valamit, és a 90-es években voltak gyerekek, azoknak ez a film 90 perc garantált flash lesz, miközben a film három gimis lúzerről szól, akiknek el kell adni A$AP Rocky kábszerét - innen tehát a cím. 

Lesz még a Diary of a Teeenage Girl, ami a télen a Sundance Fesztivál legnagyobb slágere volt, és képtelenség volt azóta is megnézni, a fesztiválokon is mindenhol elkapkodták rá a jegyeket.

Bizonyára a Cinefesten is ez lesz az egyik legnépszerűbb film, hiszen a hívószavai: tinédzserek, szexuális forradalom és kábítószerek, és ezen a fesztiválon ráadásul ingyenesek a vetítések, úgyhogy az tűnik az egyetlen biztos módszernek, ha az előtte lévő filmet is végignézzük, ha tutira be akarunk jutni. Hajtás után a teljes programot kielemezzük. 

A nemzetközi versenyprogram 19 filmből fog állni, ezek között is vannak érdekesebb darabok, úgy mint:

  • a Tangerine című LMBT-film, aminek az is az érdekessége, hogy egy IPhone-nal forgatták az egészet, a rendező biciklivel kísérte végig két transznemű főszereplője napját Los Angelesben, az eredmény egy vicces, tempós, rettentően szórakoztató film lett, amit mindenhol ünnepelnek a világban
Tangerine
Tangerine
  • az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni a Sundance fesztivál fődíjasa, szóval ez lesz az év Messzi dél vadjai és Whiplashe egyszerre, hozzácsapva a Tekerd vissza havert, ugyanis a film cuki tini főszereplői régi filmeket forgatnak újra házi körülmények között, és az egyikük, mint az a címből ki is derül, sajnos haldoklik
  • a Lobster, azaz A homár című filmért már Cannes-ban lelkendeztünk: a nemzeti párválasztó megvalósul, az egyedülállókat internálják, ahol ha nem találnak párra, akkor 45 napon belül álattá változtatják őket. Bizarr és nagyon szórakoztató film egyszerre, itt írtunk róla hosszabban
  • a Mustang című török film is Cannes-i kedvenc volt: ez a film nyerte a párhuzamos Quinzaine program fődíját, teljesen megérdemelten, öt zabolátlan fiatal lány szabadságharca a vidéki Törökországban, egyszerre nagyon vad, életteli és szomorú film a török nők helyzetéről és néha vicces fordulatokat hozó küzdelméről. 
Mustang
Mustang
  • a Mediterranea című filmet már rég a Keleti pályaudvaron és a szegedi nagypályaudvaron vetítené nagyvásznon, vagy még inkább, a közszolgálati tévében ennek kellene mennie folyamatosan, hogy megértsünk valamit abból, hogy milyen lehet az, ha valaki mindent hátrahagyva elindul új otthont keresni magának. 
  • a Victoria című, egyetlen snittben felvett német filmet már Berlinben is imádtuk, olyan az egész, mintha a Before Sunrise-sorozat két főszereplője a film felénél elmenne bankot rabolni - itt írtunk róla részletesen.
  • Cop Car, erről a filmről elég ha annyit mondok, hogy ennek kapcsán adja Kevin Bacon azokat az interjúkat, amiben több meztelen szerepet követel magának és férfitársainak. Ebben a filmben egyébként egy kemény zsarut alakít, akinek van egy autója is. 
  • és hogy legyen valami magyar vonatkozás is: a James White kábós filmet az az Erdély Mátyás fényképezte, aki a Saul fiát is.

A nemzetközi versenyprogram teljes listája

1. Goodnight Mommy (r: Severin Fiala, Veronika Franz)

2. Tangerine (r: Sean BAKER)

3. Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni (r: Alfonso Gomez-Rejon)

4. A homár (r: Yorgos Lanthimos) 

5. Mustang (r: Deniz Gamze Ergüven)

6. Superworld (r: Karl Markovics)

7. Sangalie nyara (r: Alanté Kavaité)

8. Egy tinilány naplója (r: Marielle Haller)

9. Gyerekek (r: Jaroslav Vojtek)

10. Aferim! (r: Radu Jude)

11. Két barát (r: Louis Garrel)

12. Jian Bing Man (r: Chengpeng Dong)

13. Mediterranea (r: Jonas Carpignano)

14.  Victoria (r: Sebastian Schipper)

15. The Snake Brothers (r: Jan Prusinovsky)

16.  Miért én? (r: Tudor Giurgiu)

17.  James White (r: Josh Mond)

18.  Sam Klemke időgépe (r: Matthew Bate)

19. Cop car (r: Jon Watts)

A versenyen kívüli, úgynevezett kitekintő szekcióban vetítik a fent már körülrajongott Dope-ot, de ebben a szekcióban lesz az arcraélvezős, három dimenziós művészpornó film, a Love is (kritikánk). Szintén Miskolcon lehet majd először látni az Ian McKellen főszereplésével készült Sherlock Holmes filmet, a Mr. Holmest, és Jake Gyllenhaal bokszolós filmje, a Southpaw címen ismert Mélyütés is a Cinefesten mutatkozik be a közönségnek.

Idén először a dokumentumfilmek mezőnyét is külön válogatták: és noha eddig is elég erős volt a program, erre csak ráerősítettek idén. Ami magyar büszkeségünk lehet, hogy Hörcher Gábor és a Drifter című filmje is bekerült ebbe a válogatásba. A Cseh sörháború című filmre már mi is felfigyeltünk, de szerencsére nem kell Prágáig utazni érte, hogy megnézhessük

A teljes dokuprogram: 

1. 21 nap  r: Damian Kocur

2. Cseh sörháború  r: Jan Latal

3. Kismet r: Nina Maria Pashalidou 

4. Betontörténetek D: Lorenz Findeisen

5. Giovanni és a vízibalett D: Astrid Bussink

6. Drifter D: Hörcher Gábor

7. Valami jobbra várva D: Hanna Polak

A Cineclassics keretében idén western-klasszikusokat láthatunk, ez azt jelenti, hogy levetítik a Volt egyszer egy vadnyugatot, A Jó, a Rossz és a Csúfot, az Aki lelőtte Liberty Valance-t vagy A vad bandát. 

És a legjobb még csak most jön, a zsűritagként részt vesz a fesztiválon a legendás Cottbusi Filmfesztivál volt igazgatója, Roland Rust, az Arany Pálma-díjas 4 hónap, 3 hét, 2 nap című film női főszereplője, Anamaria Marinca valamint a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezője, Reisz Gábor! Hopp, közben kiderült, hogy a román színésznő lemondta a részvételt, viszont igazoltak még egy cool arcot a zsűribe: Bucsi Rékát.