Betiltották a bangladesi plázaomlásról készült filmet

2015.08.25. 19:19

Betiltotta a héten az illetékes bangladesi bíróság a dakkai Rana Plaza üzemépület 2013-as összeomlásáról szóló mozifilmet azzal az indoklással, hogy az alkotás negatív képet kelthet az ország 25 milliárd dolláros textiliparáról, írja az MTI.

    

A legfelsőbb bíróság két bírájának hétfői döntése szerint a Rana Plaza című film sérti a bíróság korábbi határozatát azzal, hogy borzalmas felvételeket mutat be az 1138 ember halálát követelő 2013-as katasztrófáról.

Mokleshur Rahman főügyészhelyettes szerint a bíróság egy beadvány nyomán döntött úgy, hogy fél évre betiltja a film bangladesi és külföldi vetítését. A bírók szerint az alkotás negatív képet fest az ország ruhaiparáról és jogi, illetve egyéb problémákat gerjeszt az országban. A bangladesi ruhaipar évente 25 milliárd dollár értékben termel exportra.

A 137 perces film szeptember 4-én debütált volna az ország több mint száz mozijában, miután júliusban megkapta az engedélyt a bangladesi filmcenzúra-bizottságtól.

A film egy 19 éves textilmunkás, Reshma Akhter drámai megmentéséről szól: a lányt a katasztrófa után 17 nappal hozták ki a romok közül. A fiatal lány megmentéséről készített képsorok annak idején bejárták a világot és Akhter nemzeti hőssé vált. A lány azóta férjhez ment és jól fizető munkát kapott egy szállodában.

Nazrul Islam Khan, a film rendezője, készen áll fellebbezni, mivel már kivágta a filmből a cenzorok által túlságosan kegyetlennek ítélt jeleneteket.

A Rana Plaza a főváros, Dakka egyik elővárosában, Szavarban állt és öt, nyugati exportra dolgozó ruhagyár is működött benne. Amikor az épület 2013. április 24-én váratlanul kártyavárként összeomlott, több mint háromezer munkás dolgozott az üzemekben. A tragédiában 1138 textilmunkás vesztette életét és több mint kétezren megsérültek. A vizsgálat eredménye szerint az épület az illegálisan felhúzott emeletek és a nehéz gépek súlya alatt omlott össze.