A Saul fia díjat nyerhet Londonban
További Cinematrix cikkek
-
Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről
- Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
- A kartellfőnök elhagyta a feleségét, aztán ő lett másvalaki asszonya
- Gondozóintézetbe került Lars von Trier
- Arnold Schwarzenegger fia az Indexnek: „Furcsa érzés, amikor a testvéreimmel kell flörtölnöm”
Nemes Jeles László holokausztfilmje, a Saul fia is szerepel az 59. alkalommal megrendezett Londoni Filmfesztivál versenyprogramjában, írja az MTI. A Saul fia korábban Cannes-ban elnyerte a zsűri nagydíját, és ez Magyarország hivatalos nevezése a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra.
![](https://kep.cdn.index.hu/1/0/842/8426/84261/8426115_cc147e1bc93b1dbb78fe63dae7a3193e_wm.jpg)
A brit fővárosban október 7-18. között megrendezésre kerülő mozgóképes seregszemle Meryl Streep főszereplésével forgatott, Suffragette című dráma európai premierjével startol. A BBC News beszámolója szerint a játékfilmes versenymezőnyben 13 produkciót láthat a londoni közönség.
A londoni versenyprogramba beválogatták a lengyel Jerzy Skolimowski 11 Minutes című filmjét és Cary Fukunaga Beasts of No Nation című, gyerekkatonákról szóló drámáját is. A törvény nevében című tévésorozat első évadával hírnevet szerzett Fukunaga munkáját, a Netflix mozifilmjét a szerdán kezdődött velencei filmfesztiválon is a versenyprogramban vetítik.
A londoni Filmfesztivál zárónapján látható majd az új Steve Jobs-film Michael Fassbenderrel a címszerepben, amelyet a Gettómilliomos rendezője, Danny Boyle forgatott. A fesztiválon tartják a Fekete mise című gengszterfilm brit premierjét, ezért várhatóan a produkció két sztárja, Johnny Depp és Benedict Cumberbatch is végigvonul majd a vörös szőnyegen. A fesztivál sztárjai között lesz Maggie Smith, aki a The Lady in the Van című film európai premierjére érkezik, valamint Bryan Cranston és Helen Mirren is, akik a negyvenes évek végén feketelistára került híres hollywoodi forgatókönyvíróról, Dalton Trumbóról szóló, Trumbo című filmjük gálavetítésén vesznek részt.
Clare Stewart, a Londoni Filmfesztivál igazgatója szerint az idei merítés alapján "ez az erős nők éve", hiszen a Meryl Streep, Carey Mulligan és Helena Bonham Carter közreműködésével készült Suffragette a brit nők szavazati jogának kivívását idézi fel. A fesztiválon ráadásul kitüntetik az Oscar-díjas Cate Blanchettet: az ausztrál filmcsillagot a Brit Filmintézet tagságával ajándékozzák meg. A londoni közönség a színésznő új filmjét, az ötvenes években játszódó, Rooney Marával forgatott Carolt is megtekintheti londonban.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Kultúr
Figyelembe vették a hallgatók követeléseit: megerősítik a MOME szenátusának jogköreit
Közleményt adott ki az egyetem.
február 7., 15:33
- Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya
Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.
február 8., 06:09
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
1 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
3 órája
- Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet
Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.
február 7., 14:29
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Kultúr
Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről
Február 13-tól már Magyarországon is látható a Marvel-film.
25 perce
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
3 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol keződik az idei lomtalanitási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
44 perce
- Kultúr
Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV
Egyértelmű választ kaptunk.
február 6., 07:07
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
2 órája
- Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot
Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.
február 8., 14:05
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
14 perce
- Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor szerint Brüsszel addig támogatja a gyilkolást, amíg csak tudja
A kormányfő a Weimar+ csoport Ukrajnáról tett nyilatkozatát bírálta.
1 órája
- Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés
Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!
február 6., 17:07
- Kultúr
Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt
A Főhős Te vagy! Sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
február 6., 12:34
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
5 órája
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
9 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Kultúr
Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt
Nyolcvan éve született a reggae legnagyobb alakja, Bob Marley.
február 6., 07:49
- Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról
Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.
február 6., 10:24
- Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész
Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.
február 7., 12:50
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Címlapon
Fáklyákkal tüntetett az aHang budapesti csoportja a Szabadság-szobornál csütörtök este
Augusztusóta zajlik vita a kérdésben.
20 perce
Rovataink a Facebookon