Két Tom Hardy sem menti meg a Legendát az unalomtól

Kritika a Legenda című filmről

002
2015.10.12. 11:12

Ahhoz hogy valakit legendának nevezzenek, alap, hogy legendás dolgokat tegyen. Meseszerű, hihetetlen dolgokat. Rózsa Sándor? Háta mögött összekötözött kézzel ivott meg két icce bort, aztán lefejelte a perzekútort. Legenda? Az. Reggie Kray? Citromos sörbet cukorkával dobálta egy 18 éves csaj ablakát. Legenda? Aligha. Brian Helgeland filmjének az a legnagyobb baja, hogy a Kray testvérek életéből pont azokat a dolgokat nem mutatja meg, amiktől legendás hírű gengszterek voltak.

A film egy olyan nagyívű gengsztereposznak készült, mint Martin Scorsese Casinója vagy a Nagymenők, az volt vele a szándék, hogy amennyire csak lehet emberközelbe hozzon egy angol ikerpárt, akik a hatvanas években uralkodtak London East End nevű negyedében. A Kray fivérek sztoriját nem először viszik vászonra, és valahol érthető is, hogy a filmeseket izgatja a sztori, mert van benne romantika, testvérharc és erőszak, és persze nagy üzenet is, miszerint a vér felülír mindent, még a józan eszünket is.

LEGENDA - szinkronizált előzetes (16E)

Tessék csak elképzeli, mi lett volna, ha Bill Gatesnek van egy gonosz ikertestvére, aki mindent megtesz azért, hogy a Microsoft beleálljon a földbe. Teszem azt, Billt tőzsdei visszaélések miatt lesittelik fél évre, és közben Bob eladja az Apple-től ellopott grafikus operációs rendszer ötletét a HP-nak, a cégből talicskával hozza ki a lóvét, amit olyan haszontalan termékek fejlesztésére költ, mint a Zune, és a haverjaival tapsolja el a cég vagyonát. Márpedig a Kray testvérek nagy tragédiája az volt, hogy egyikük, Reggie egy hideg fejjel gondolkodó, pragmatikus üzletember volt, aki már ’67-ben felismerte, hogy legalizálni kell a védelmi pénzekre, zsarolásra, rablásra és hasonló, nem túl szofisztikált bűncselekményekre épített birodalomból befolyó lóvét, és befektetni valami olyan, legális vállalkozásba, amit nem lehet könnyen megfogni.

Ezzel szemben Ron egy skizofrén pszichopata volt, akit csak a folyamatos gyógyszerszedés tartott vissza attól, hogy az utcán kalapáccsal verje szét a rá esetleg ferdén néző járókelők fejét. Sittre is vágták erőszakos viselkedése miatt, ahol viszont megállapították, hogy elmebeteg, így inkább bezárták egy intézetbe, ahonnan a tervek szerint a büdös életbe’ nem került volna ki. De Reggie, a jó testvér, aki még saját maga előtt sem merte bevallani, hogy a fivére egy közveszélyes elmebeteg, kihozza az intézetből, és rászabadítja Londonra, és saját magára. Hogy ez mivel jár, azt a film végén tudjuk csak meg, mert sajnos Helgeland kezében ez a meglehetősen érdekes alapanyag szétfolyik, és egy rémesen rossz szerelmi történet lesz belőle, amiben néha nagyon megvernek valakit.

Ennyit ér

IMDb: 7,5/10
Rotten: 58%
Metacritic: 59/100
Index: 4/10

Tom Hardy generációja egyik legjobb színésze, ezt a Bronsonnal, a Warriorral vagy a Locke-kal bizonyította már, de ezzel a filmmel, vagy inkább a forgatókönyvvel és a rendezői instrukciókkal nem tudott mit kezdeni. Ő alakítja Ront és Reggie-t is, az őrült és a racionális gengsztert, és a felszínen, első ránézésre (értsd: az előzetes alapján) ez egy jutalomjátéknak tűnik, úgy meg különösen, hogy a szerepbe annyira beleélte magát, hogy a színésztársai szerint amikor Reggie volt éppen, mindenki vigyorgott kamerán kívül is, mert Hardy vicces volt és kedves, bezzeg amikor Ronnak sminkelték, és megkapott egy borzasztó alsó műfogsort, akkor gyökér lett, aki elgáncsolta a technikus lányokat (jó, ezt nem tudjuk, de kb. ilyennek festették le), Emily Browning, a Reggie csaját alakító színésznő például azt nyilatkozta, hogy rendesen félt tőle.

A vásznon ebből az jön le, hogy Reggie sármos, sőt, talán túlságosan is az, Ron meg egy nettó elmebeteg, aki elől jobban tette mindenki, ha kitér, mert agyonveri ott helyben. Egyik sem túl finom karakterábrázolás, mintha a rendező nem akart volna ilyesmivel bajlódni, hanem előkapta a csajt, Frances Sheat (a rémisztően merev és hiteltelen Browning), akibe Reggie belezúg, és némi udvarlás után elveszi feleségül. Mivel a 131 perces film 80 százaléka erről a kapcsolatról szól, az ember hajlamos lenne azt hinni, hogy a Kray fivérek életében ennél meghatározóbb dolog nem is volt, és hogy mitől lettek olyan rettegett gazemberek, azt rábízzák a képzeletünkre. 

Jó, van egy emberes verekedés egy kocsmában, egy lövöldözés és egy heves bicskázás, de sajnálom, ez nekem nem elég ahhoz, hogy elhiggyem a két Hardyról, hogy Kelet-London urai voltak közel egy évtizeden át. A Casinóból és Nagymenőkből is bőven merítő Helgeland a két Scorsese-filmből pont azokat a motívumokat hagyta ki, amelyektől azok működtek, a karaktereket nem finom vonásokkal, hanem zsírkrétával vitte fel a vászonra, és a színészekkel sem nagyon tudott mit kezdeni – mindenki belemerevedett a szerepébe, a Kray fiúkat üldöző Chris Eccleston önmaga és az ún. Megszállott Zsaru karaktere paródiájaként téblábol, a két Hardy pedig sok, ráadásul a közös jeleneteik közül nem egyről üvölt, hogy nem egyszerre vették fel őket, ami teljesen kizökkenti a nézőt a film hatása alól.

Ami viszont messze a legzavaróbb a Legendában, az a csaj narrálása. Egyrészt olyan dolgokról beszél, amiket megmutatnak, például azt mondja, hogy Ron nem volt normális, mire jön Ron, felmegy a pénzük tisztára mosására megvett mulató színpadára, és csak azért nem a seggével trombitál, mert a hatvanas években ez még a futóbolondoknak sem jutott eszébe, ehelyett lehülyepicsázza a vendégeket, és mindenkit elküld a fenébe. Aztán a csaj azt mondja a narrációban, hát ja, Ron már csak ilyen bolond fajta volt. A rém idegesítő szövegelés pár helyen egyébként jól jön, akkor, amikor a forgatókönyv szétesése miatt a néző pontosan nem tudja, hogy most akkor éppen mi is történik a vásznon, máskor viszont kifejezetten zavaró, és illogikus – a nő olyan dolgokról is beszámol a narrációban, melyekről nem is lehetett tudomása, teljesen hiteltelenné téve az egészet.

A film egy valamit azért jól csinál: a hatvanas évek hangulatát kiválóan visszaadja, jók a jelmezek és a díszletek, de ezen túl sok pozitívumot nem lehet benne találni. Lassú, unalmas, sablonos szerelmi történet, mintha Rózsa Sándor történetét úgy filmesítették volna meg, hogy csak a Juliskához fűződő viszonyát mutatnák meg benne. Legendásan nagy bukás lenne.