Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Kingsman 2 miatt később láthatjuk a Robin Hoodot
Annyira elégedett volt a stúdió a Kingsman fogadtatásával, hogy gyorsan be is rendelték Matthew Vaughn képregény-adaptációjának folytatását. Igen ám, csakhogy a főszerepet játszó Taron Egerton közben elígérkezett a Robin Hood ki tudja már hányadik rebootjához. Utóbbit már februárban elkezdték volna forgatni, ám Vaughnéknak opciós joguk volt Egerton szerződéséhez, és ragaszkodtak ahhoz, hogy áprilisban velük kezdje a munkát. Emiatt felmerült annak a lehetősége, hogy a Robin Hood: Origins címszerepére valaki mást választanak, a Hollywood Reporter értesülései szerint azonban a gyártóknak sikerült megegyezniük , és inkább igazodnak Egerton beosztásához. Ennek értelmében február helyett nyár végén kezdenek neki a Robin Hoodhoz, amikor Egerton már letudta a Kingsman 2-vel kapcsolatos munkáját.
Rovataink a Facebookon