Alig maradt valami a '90-es évekből

A '90-es évek tévés és filmes popkultúrájának felélesztésével kapcsolatos cikksorozatunk első részében megnéztük azokat a sorozatokat, amikből még biztos nem készült modern kori folytatás. Most egy sokkal nehezebb feladatra vállalkozunk: megpróbáljuk összeszedni azokat a filmeket, amikből egyelőre nem készül mai feldolgozás vagy tévés adaptáció, vagy hivatalosan még jelentették be. Ahogy az később kiderül, szinte alig akad olyan 20-25 éve sikeres produkció, amit érintetlenül hagytak volna. A tévé után a filmekkel folytatódik a '90-es évek cikksorozatunk.

Kutyaszorítóban és Ponyvaregény (1992 és 1994)

Ha '90-es évek, akkor Quentin Tarantino egyszerűen megkerülhetetlen. Azonban a kultrendező filmjeihez még senki sem mert hozzáérni, vagy egyszerűen csak ő nem akarta. Nem véletlen, hiszen a Kill Billen kívül soha sem csinált folytatást. Pedig korábban nem egyszer beszélt arról, hogy eredetileg több ötlete is volt a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény folytatására – méghozzá úgy, hogy a kettőt közös univerzumba teszi. Ugyebár Tarantino elmondta, hogy John Travolta és Michael Madsen karakterei testvérek, és az egyik ötlet szerint egy előzményfilmben mutatták volna be Vincent Vega amszterdami időszakát, amikor meglátogatja testvére, Vic. Egy másik ötlet  – és itt spoilerek jönnek, aki nem látta a két filmet – a Vega testvérek halálára épült volna, miszerint Vic és Vincent halála után összeállnak a maradék Vegák, hogy bosszút álljanak. Ezeket végül a színészek öregedése miatt elvetette Tarantino.

Hogyan lehetne visszahozni? A Kutyaszorítóban-nak a végén Mr. Pinknek sikerül meglépnie a gyémántokkal, ráadásul az sem egyértelmű, hogy Mr. White és Mr. Orange meghalt volna. Ez három fontos szereplő, akiknek az életútja tök érdekes lehet húsz év távlatából. Mr. Pink lassan nyugdíjaskorba ér, itt az ideje beváltani azokat a gyémántokat végre! Mi történt a spicli Tim Rothtal és a vele haldokló, ma már 76 éves Harvey Keitellel? Simán lehetne írni egy történetet, amiben Pink meglátogatja az életfogytiglanját töltő, megrokkant Keitelt, aki elmondja, mi történt akkor, amikor rajtuk ütöttek a zsaruk a búvóhelyükön. Buscemi bosszút esküszik, és felhívja Marsellus Wallace-t, hogy kellene neki két bérgyilkos, aki elteszi láb alól az áruló Tim Rothot, cserébe a gyémántok egy részéért. Ving Rhames pedig beajánlja a gyilkolást feladó Jules Winnfieldet és az azóta hitmanné váló Butch Coolidge-et. Bruce Willis és Samuel L. Jackson még mindig aktív színészek, és kizárt, hogy nemet mondanának egy ilyen felkérésre.

Miért nem történt még meg? Hiába létezik az a félig-meddig alátámasztott teória, hogy az összes Tarantino-film egy univerzumban játszódik, egyszerűen túl sok az akadály, hogy bármelyik filmet folytassák, nemhogy ötvözzék a kettőt. Sok fontos karakter például meghalt a történetek szerint, így Michael Madsen vagy John Travolta biztosan nem térhetne vissza, ahogy a Kutyaszorítóban szereplőinek nagy része sem. Ráadásul Tarantino köszöni szépen, de remekül elboldogul más kasszasikerek forgatásával, egyáltalán nincs rászorulva a modern kori rebootmániára. Arról meg valószínűleg szó sem lehetne, hogy kiadja a kezéből a saját szellemi termékét. Ráadásul az is benne van a pakliban, hogy ha mégis egyszer két vagy több filmjének az ötvözésére készülne, akkor előbb kombinálja a Djangót legújabb alkotásával, az Aljas nyolcassal – ha egyáltalán tervez ilyet.

Waterworld – Vízivilág (1995)

Mielőtt még felrobbanna a kommentszekció, hadd szögezzük le, hogy igen, a Waterworld egyáltalán nem jó film, sőt, teljesen joggal tartják az egyik leglátványosabbat bukó blockbusternek. Ettől függetlenül maga az alapkoncepció egyáltalán nem rossz. A 21. századra elolvadnak a jégsapkák, és a megemelkedett vízszint befedi az összes kontinenst. Ez a téma most is aktuális főleg úgy, hogy a posztapokaliptikus téma megint nagyon forró lett a filmgyártásban.

Hogyan lehetne visszahozni? Talán túl nagy koppintás lenne az új Mad Max sikere után, ezért lehet sokkal több értelme lenne egy drága kábeles, vagy netflixes formában sorozatként rebootolni. Már maga az nagyon érdekes, hogy mi történne az emberiséggel, ha csak néhány földdarab tudna víz fölött maradni. Milyen úszó mikroállamok jönnének létre? Hogyan reagálnának a világhatalmak? Milyen társadalom fejlődne ki a megmaradt szárazföldi részeken? Az szerintünk hülyeség, hogy a főhős az utolsó szárazföldet keresi a történet szerint, sokkal érdekesebb lenne, ha a megmaradt kis szigetek szerves részét képeznék a világnak. Egy ilyen alaphelyzettel pedig bármit lehet kezdeni a posztapokaliptikus kalóztörténettől az utolsó pár szárazföldi területet védő társadalmakig. Az alternatív jövőképekben pont a világok részletessége a legizgalmasabb, és a Waterworld ilyen szempontból rengeteg potenciált rejt.

Miért nem történt még meg? Mert a Waterworld a blockbuster-filmgyártás máig elrettentő példája. Egyrészről iszonyatos pénzekbe kerülne vízen úszó fémerődítmények megépítése, meg úgy alapból a tengeren forgatás lebonyolítása, másrészről sokan még mindig azt gondolják, hogy Kevin Costner nélkül semmi értelme nem lenne. Dehogynem, a SyFy egy ideig erősen gondolkozott egy tévés rebooton, csak aztán ők is elálltak tőle. Félő, hogy filmként nehéz lenne a Mad Maxtől merőben eltérő képi világot építeni, sorozatként pedig tényleg csak az HBO-hoz vagy a Netflixhez mérhető cégek próbálkozhatnának meg vele.

Mortal Kombat (1995)

Húsz év telt az egyik legsikeresebb videojáték-adaptáció óta, de Hollywood még mindig képtelen mit kezdeni a műfajjal. Szó se róla, a kultikus verekedős játék univerzuma még a hardcore rajongók számára is túl komplex, de még is csak az egyik legsikeresebb játékfranchise-ról beszélünk. A 1997-es folytatás gyorsan ki is nyírta annak a lehetőségét, hogy a Mortal Kombat stabilan a mozikban maradhasson, ráadásul a bónuszként elkészült rajzfilmsorozatnál csak az 1999-es tévésorozat volt kiábrándítóbb. Tíz évet kellett várni, mire feltűnt Kevin Tancharoen, aki egy Mortal Kombat: Rebirth c. kisfilmjével bebizonyította, hogy simán van még mit kezdeni a Mortal Kombattal, csak a megfelelő vízió kell hozzá. Ebből lett később a Mortal Kombat: Legacy, egy két évadot megért Youtube-sorozat, amit zabáltak a rajongók, és milliók nézték meg a 8-12 perces epizódokat. Tancharoennek sikerült aktualizálni a Mortal Kombat túlbonyolított világát, és a misztikus háttér helyett minden karaktert „nolanesített”, vagyis a lehető legreálisabb formában próbálta meg ábrázolni. Nem véletlenül kérték meg egy új nagyjátékfilm rendezésére.

Hogyan lehetne visszahozni? A játékban a Föld csak egyike a hat (plusz egy) világnak, ahonnan harcosok érkeznek a Mortal Kombat-versenyre, hogy eldőljön, kié a hatalom, a siker, a világuralom, vagy valami hasonló.  Mindegyik világ részletesen ki lett dolgozva a játékok által, így képtelenség lenne ezt működőképesen filmre vagy tévére vinni. Ha mégsem Tancharoen realisztikus megoldását akarnák a stúdiók, akkor persze van egy meglehetősen drága megoldás. Az AMC-n látható Into the Badlands a remek példa, hogy lehet elképesztően látványos verekedős sorozatot csinálni alternatív világokban – miért ne lehetne ezt a Mortal Kombattal is? Anyagilag kábé kivitelezhetetlen lenne mindegyik világnak filmet csinálni, hogy aztán valamikor a hetedik, nyolcadik után elérjünk a tényleg Mortal Kombat-versenyhez. A Trónok harca a jó példa arra, hogyan lehet összekötni egymástól drasztikusan eltérő kultúrákat, tájakat, városokat, talán ez menne kisebb büdzséből is ebben az esetben. Egy évad két világot ölel fel, így lesz idő a fontosabb karakterek hátterének bemutatásához, mire a harmadik végén elérünk oda, hogy végre egymásnak eresszük a harcosokat mondjuk a negyedik évadra. Vagy egy egész estés filmre, ahol már nem kell történettel bénázni, csak leforgatni minden idők legvéresebb, két órán át nonstop harcból álló verekedős filmjét.

Miért nem történt még meg? Sokáig úgy tűnt, hogy a koreográfusból rendezővé váló Tancharoenre bízza a New Line Cinema az új Mortal Kombat-filmet, de augusztusban kiderült, hogy helyette a hetedik Halálos iramban-t készítő James Wan lesz a film producere, ha egyáltalán elkészül valaha. Pedig Tancharoen azóta olyan sorozatok akciójelenetein dolgozott, mint az Agents of Shield, a Supergirl vagy a Flash, szóval eléggé fájó, hogy kiszállt a projektből. A Mortal Kombatnál mindig a legfontosabb kérdés, hogy mennyire lehet korhatáros. A játékok bőven 18 pluszosak, sőt, a megaerőszak miatt is lett annyira népszerű a franchise. Enélkül halálra van ítélve, márpedig egy ennyire drágának tűnő vállalkozás esetén ritkán vállalják be a stúdiók. Pedig 2011-ben a játéksorozat is kapott egy rebootot, vagyis pont itt lenne az alkalom, hogy az érdeklődést kihasználva kezdjenek valamit a franchise-zal. A fentebb sorolt komplexitás miatt azonban nehezen elképzelhető, hogy egy szimpla egész estés moziként képesek legyenek megfelelően beépíteni azt a rengeteg kultikus karaktert, amit a rajongók ilyenkor elvárnak. És hát azt is látjuk, hogy videojátékos filmek színvonala még 2015-ben is béka segge alatt van.

Truman Show (1998)

Máig Jim Carrey egyik legjobb filmjei között emlegetik a Truman Show-t, hiszen ez volt az első olyan népszerű filmje, amiben nem komplett idiótát kellett játszania (lásd Maszk, Ace Ventura, Kábelbarát, Hantaboy, Dumb és Dumber, Mindörökké Batman). Az alapkoncepció szerint egy tévéstúdió örökbefogadott egy árvát, akinek az életét 7/24 közvetítik a tévében. Aztán a harmincadik születésnapján elkezd gyanakodni, hogy valami nincs rendben az életével. Az ötlet zseniális, még ha eredetileg inkább thrillernek, mintsem könnyedebb komédiának szánták. Pont ezért még bőven maradt kihasználatlan potenciál az ötletben, hiszen a Truman Show óta nemcsak a valóságshow-k alakultak át teljesen, de maga a szórakoztatóipar is.

Hogyan lehetne visszahozni? Teljesen egyértelmű, hogy a Truman Show tökéletes lenne tévére. Felejtsük el a Jim Carrey miatt erőltetett vígjátékos hangulatot és helyezzük egy ember teljes életének valóságshow-ját egy jóval sötétebb, nyomasztóbb világba. Akár egy egész kisvárost be lehetne népesíteni stúdiók által örökbe fogadott emberekkel, majd végignézni, ahogyan rájönnek, hogy az egész életük egy hazugság. A mai modern technológiának köszönhetően pedig egészen izgalmas képi megoldásokkal lehetne kísérletezni egy ilyen kvázi valóságshow-formátumon belül. Simán több évad is lehetne egy ilyen ötletben, ami legalább annyira érdekes lenne a szereplők, mint a műsor készítőinek szemszögéből.

Miért nem történt még meg? Itt-ott felbukkant már egy tévés Truman Show ötlete, de még csak hasonló próbálkozás sem készült az elmúlt bő 15 évben. Az eredeti film vége miatt egy Jim Carrey-féle folytatás elég indokolatlannak tűnik, ahogy a prequelnek sem lenne semmi értelme. A legnagyobb gondot talán pont a plágium miatt aggodalom okozhatja, mert a Truman Show után meglehetősen nehéz eladni ezt a koncepciót anélkül, hogy ne üvöltenének az emberek azonnal Jim Carrey-t.

Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se! (1991)

Anyuci elmegy a pasijával három hónapra utazgatni, ezért ráhagyja az öt gyerekét egy idősebb bébiszitterre. Róla kiderül, hogy egy szemét hárpia, de szerencsére meghal infarktusban. Mit csinálnak a kölykök? Természetesen eltüntetik a hullát, lenyúlják a kocsit, és a legidősebb testvér megpróbál felnőtt munkát találva pénzt szerezni a számlák befizetésére. A film tele van meghökkentően vicces szituációkkal, de az benne a legérdekesebb, hogy egy ilyen bizarr alapötlet mellett is mennyire működik a családivígjáték-hangulat.

Hogyan lehetne visszahozni? 24 év után egyáltalán nem ciki már remake-et készíteni bármiből, ebben az esetben pedig nem is igazán létezik más megoldás. Az mondjuk jópofa lenne, ha Christina Applegate már gonosz bébiszitterként térne vissza, és a testvérek személyiségét is lehetne aktualizálni. Egy ügyes fiatal ma már simán tud pénzt keresni a neten keresztül is, nem kell feltétlenül gyorsétteremben dolgoznia. Például a tévéfüggő kisteső a Breaking Badből ellesné, hogyan kell metamfetamint főzni, a füvezős nagyobbik bratyó meg próbálná valahogy eladni a cuccot. Számos kombinációs lehetőség van a testvérek között együttműködésre, amit korábban nem tudtak kihasználni.

Miért nem sikerült még? 2010-ben már volt arról szó, hogy elkezdtek dolgozni egy remake-en, de azóta sem hallani a projektről semmit. Kétségtelen, hogy ilyen alaphelyzettel nem lehet kicsiknek forgalmazni a filmet, a nagyoknak viszont meg miért lenne érdekes pár taknyos tinédzser? Valószínűleg ezért is állt le a remake fejlesztése, mert a mai viszonyok között nehéz lenne kiemelkedően jó forgatókönyv nélkül újraforgatni a filmet. Béna remake-ekre meg nincs szükség.

A pusztító (1993)

Emlékszünk még arra az időszakra, amikor olyan sci-fik is készültek, amiknek nem valami regény, film, sorozat, videojáték vagy más franchise adta az alapját? Ilyen volt A pusztító is, ami ugyan a tudományos-fantasztikusból inkább utóbbiba tartozik, bár a filmben látható utópia egész érdekes. Sylvester Stallone egy kemény zsarut alakít, aki épp rajtaütni készült a még keményebb bűnözőt alakító Wesley Snipeson. Az akció félresikerül, börtönbüntetésként mindkettőjüket hibernálják, és az ott töltött idő alatt próbálják rehabilitálni őket. Snipes karakterét kiengedik, ő pedig köszöni szépen, és egy kisebb GTA-játékot szimulál a 2032-es San Angelesben, egy hatalmas metropoliszban, ahol évek óta semmilyen bűntény nem történik. Nincs más választás, mint kiolvasztani Sylvster Stallonét, hogy egy old school kopó vadássza le az old school bűnözőt. A pusztító nem a filmgyártás magasiskolája, de kevés testhez állóbb szerepe volt a két színésznek, mint bunkó, káromkodó, ámokfutó 20. századi embereket játszani a békés 21. században. Ráadásul a bűnmentes utópia ötletét azóta sem aknázta ki rendesen a filmgyártás, pedig baromi érdekes lenne látni, hogy A pusztító világa hogyan is alakult ki, és hogyan néz ki a világ többi pontja.

Hogyan lehetne visszahozni? Jó kérdés, hogy A pusztító van-e olyan erős név, hogy elbírjon egy modern rebootot. A világ valóban érdekes, a '93-as filmben nem is bontották ki túlságosan. Maga az ötlet, hogy évtizedekkel korábban lefagyasztott veszélyes bűnözők rászabadulnak a „tökéletes” utópiára, viszont egy remek alapot adhat egy futurisztikus fejvadász-történethez, amiben egy másik korábbi elitzsarut, vagy konkrét fejvadászt olvasztanak ki, hogy elkapja a békés emberek között ámokfutó állatokat. Sorozatnak túl drága lenne, de egy okos, az eredeti humorfaktort megtartó forgatókönyvvel talán nem is lenne hülyeség moziként feléleszteni a franchise-t.

Miért nem történt még meg? A film tényleg csak a felületét karistolta a bűnmentes utópiának, ha éppen egy-egy poénra volt szükség, vagy a történetet alakulását kellett befolyásolni. Pedig állati érdekes lenne kibontani egy olyan világot, ami a felszínen ennyire hibátlan, de a föld alatt az emberek meg patkányburgert zabálnak. Sajnos az Almost Human (itthon Emberi tényező) bukása után kicsinek tűnik az esély, hogy ilyen drága koncepció tévén maradhasson, a remake meg egyszerűen értelmetlen, mert A pusztító megnyerő báját pont a mindenre rácsodálkozó Stallone, a cápaként aranyhalak közé kerülő Snipes és a barbár vademberek iránt érdeklődő Sandra Bullock adta. Kétlem, hogy Snipes kivételével bárki is beugrana egy remake-re, a folytatáshoz pedig túl kerek az eredeti történet és a befejezés. Valószínűleg nem véletlen, hogy a listán szereplő többi filmmel ellentétben még csak egy kósza pletyka sem volt arról az elmúlt években, hogy valaki felélesztené Simon Phoenixet és John Spartant.