A fesztivál, ami mellett felesleges a torrent

2016.04.07. 00:52

Múlt hétig szinte mi is teljesen elfelejtettük, hogy lesz idén is Titanic Filmfesztivál, sorrendben a 23., ami egész tisztességes kor Magyarországon egy fesztiválnak. Szerencsére a hírverés szinte teljes hiányát szépen ellensúlyozza, hogy az idei válogatásban is lesznek olyan filmek, amiket Magyarországon legálisan csak és kizárólag a rendezvényen lehet megnézni, illetve itt lesz a premierje több olyan filmnek, ami később moziforgalmazásba kerül. Mi ezeket ajánljuk az idei felhozatalból.

Liliom ösvény

rendezte: Fliegauf Bence

Kicsit nonszensz helyzet, hogy Fliegauf (Csak a szél, Dealer) új filmje úgy kapott gálavetítést a Titanicon, hogy még nincs is hivatalos premierdátuma, azaz még mindig nem tudni, hogy mikor mutatják be Magyarországon a berlini filmfesztiválon debütáló drámát. Mondjuk megértem, hogy nem kapkodnak érte a forgalmazók, kollégánk ottani kritikája alapján a film egy nehezen befogadható, nagyon érdekes kísérlet egy anyukáról, aki mesék segítségével beszél a fiának az élet absztrakt, de elengedhetetlen jelenségeiről. Vagyis ez csak a történet egyik fele, a másikban roncsolt és rossz minőségű családi felvételeket láthatunk. Fliegauf  maga úgy jellemezte a filmet, mint egy vizuális salátát, ami szerinte egyébként finom lett. A főszerepeket Stefanovics Angéla és Sótonyi Bálint játsszák.

Vetítik: 04.12. 20:00 Uránia Nemzeti Filmszínház, 04.14. 21:00 Sugár Mozi

A Bigger Splash

rendezte: Luca Guadagnino

A medence című 1969-es francia dráma remake-jét készítette el Luca Guadagnino rendező A Bigger Splash címmel, és hát szuper színészek vannak benne, szuper helyszínen, és az egész úgy tűnik szupernek, ahogy van. A színészek: Tilda Swinton játssza a lelki okokból néma, egykori rocksztárt, akit barátja, Matthias Schoenaerts elvisz egy kicsit pihenni az olasz Pantelleria szigetére. Minden szép és jó, már amennyire egy ilyen helyzet lehet. Aztán hirtelen megjelenik a nő egyik korábbi nagy szerelme, a nagy szakállú Ralph Fiennes és az ő cicababája, Dakota Johnson. Négyen addig csinálják a fesztivált, hogy gondolom, valaki tényleg csobbanni fog benne egy nagyot. Az előzetes elég szuggesztív lett, a velencei premiernél állítólag rendesen huhogtak a helyi kritikusok a film után, de valami miatt az olaszok állítólag nem bírják Guadagninót. A Bigger Splash a fesztivál zárófilmje lesz.

Vetítik: 04.15. 19:30 Uránia Nemzeti Filmszínház, 04.16. 18:30 Sugár Mozi, 04.16. 21:00 Puskin

Fekete (Black)

rendezte: Adil El Arbi és Bilall Fallah

Rómeó és Júlia történetét addig fogják rendszeresen feldolgozni, amíg csak létezni fog a kultúra fogalma a világon. A Fekete is a shakespeare-i, két külön táborból jövő szerelmessel foglalkozik, csak éppen a fiú egy marokkói, a lány pedig egy fekete banda tagja. Ja igen, és Brüsszelben. A marokkói származású filmrendezők elmondták egy tavalyi interjúban, hogy kicsit elegük van abból, hogy Belgium úgy tünteti fel magát, mint egy csupa fehér ország: fehérek a legismertebb emberek, a sztárok, a komikusok, a színészek, mintha nem egy multikulturális országról lenne szó. A két rendező a filmes iskolákból is kilógott, amíg mindenki művészi alkotásokat várt tőlük, ők inkább Spike Leet és Martin Scorsesét tekintették az alapnak. A Fekete a második játékfilmjük, az előzetes alapján olyan, mint egy Isten városába oltott Csajkor.

Vetítik: 04.09. 19:15 Toldi Mozi, 04.12. 21:15 Toldi Mozi, 04.15. 17:00 Toldi Mozi

https://www.youtube.com/watch?v=CZh33h7eBBU

A vívó (The Fencer)

rendezte: Klaus Härö

Miközben Magyarország a meghökkentő és szokatlan Saul fiát indította az Oscar-versenyen, addig Finnország az egészen tradicionálisnak tűnő A vívót. Az Oscar előszobájába már nem engedték be őket, az Aranyglóbusz-jelölésig jutott Klaus Härö filmje. Ami egyébként egy orosz titkosrendőrség elől menekülő titkosügynökről szól, aki Észtországban vívótanár lesz. Tanárként viszont annyira népszerű, hogy komoly dilemmába kerül, amikor a sikeres diákjait meghívják egy versenyre – Leningrádba. Ahogy mondtam, A vívó tényleg egy klasszikus, jó kiállású, európai történelmi filmnek néz ki, amit azért is érdemes megnézni, hogy mennyire toronymagasan emelkedett ki stílusában Nemes Jeles László filmje a mezőnyből.

Vetítik: 04.08. 18:45 Toldi Mozi, 04.16. 16:30 Uránia Nemzeti Filmszínház

Experimenter

rendezte: Michael Almereyda

Tucatnyi feldolgozása volt már Stanley Milgram kísérleteinek, és bizonyára még sok lesz, mert az eredményére időközönként emlékeztetni kell az emberiséget. Milgram találta ki azt a híres tesztet, amikor az alanyt udvariasan, kedvesen arra utasították, hogy adjon minél nagyobb elektromos sokkot egy láthatatlan embernek. Ami természetesen csak egy színjáték volt, de az alanyok képesek lettek volna egyre nagyobb, majd végül halálos mértékű áramot vezetni valakibe, csak azért, mert megkérték őket. Az Experimenter Milgram életének két különböző szakaszát dolgozza fel, meglehetősen rideg díszletekkel, de elsőrangú színészekkel: a tudóst Peter Sarsgaard játssza, feleségét pedig Winona Ryder. 

Vetítik: 04.10. 15:00 Toldi Mozi, 04.11. 17:00 Toldi Mozi

A meghívás (The Invitation)

rendezte: Karyn Kusama

Hú, én nagyon bírom mindig azokat a filmeket, amikről érdemes minél kevesebbet tudni, hogy élvezni tudja az ember, azt meg végképp nagyon szeretem, amikor egy előzetes a világon semmit nem árul el, csak hogy még jobban meglepődjön a néző, amikor végre a kész filmet látja. A Coherence volt hasonló élmény mostanában, ott egy nagyon sok ideig dédelgetett ötletből készült egy nagyon rövid idő alatt forgatott, remek metafizikai dráma. A meghívásban nem tudom, hogy mi történik, és nem is igazából akarom tudni. Annyi biztos, hogy egy vacsorameghívásról van szó, de az egyik vendég elkezdi sejteni, hogy itt többről van szó, mint mindenki gyanítja. A meghívást az egyre jobban visszatérő Karyn Kusama rendezte (Aeon Flux, Ördög bújt beléd), és mindenki odáig van érte. Tessék megnézni az előzetest hozzá.

Vetítik: 04.11. 21:15 Toldi Mozi, 04.15. 20:45 Toldi Mozi

Bone Tomahawk

rendezte: S. Craig Zahler

Érdekes keresztmetszet a Bone Tomahawk, mert egy western-horror, de westernnek túl durva, horrornak meg túlságosan vadnyugati, de ha valaki azt gondolja, hogy imádja mindkét műfajt, akkor keresve sem találhat magának jobb választást. Egy poros kisvárosban megjelenik egy fura szerzet (David Arquette), aki következő reggel el is tűnik a helyi orvos feleségével együtt. A seriff (Kurt Russell), az orvos (Patrick Wilson) és egy helyi birtokos (Matthew Fox) elindul a nyomok után, amik viszont egy könyörtelen kannibáltörzs rejtekhelyére vezetnek. Na most, ez eddig úgy hangzott, mint egy Vico-borító, és egy picit oda is való a Bone Tomahawk, de valójában sokkal valóságosabb és hangulatosabb egy egyszerű lövöldözős-lovaglós-emberevős filmnél. Főleg azért, mert pazar színészi játék van benne, S. Craig Zahler (civilben egyébként író és dobos) pedig jó rendező, és mindegyik műfajhoz méltóan egy percig sem felejti el a valóságot, még amikor szörnyű dolgok is történnek a filmjében. Ezt muszáj leírnom, hogy az utolsó 20 percben egész kacifántos szörnyűségek lesznek benne, szóval 18 év alatt óvatosan.

Vetítik: 04.08. 20:45 Toldi Mozi, 04.12. 18:45 Toldi Mozi, 04.14. 20:45 Uránia Nemzeti Filmszínház

The Witch

rendezte: Robert Eggers

A tavalyi év egyik legnagyobb kritikai horrorsikere volt Robert Eggers The Witch (A boszorkány) című filmje, mire Magyarországra elért, addigra már egészen legendás lett a XVII. századi telepesek között játszódó boszorkánytörténet – a kedvenc hírem az volt vele kapcsolatban, hogy előző héten újabb 666 mozivásznon kezdték el játszani az Egyesült Államokban. Merthogy annyira jó, hogy folyamatosan kíváncsiak rá az emberek. Ami azért vicces, mert ahogy említettem, XVII. századi telepesekről van szó, és állítólag a film egyik legnagyobb paraforrása egy kecske. Többet azért nem tudok írni, mert eddig boldog tudatlanságban tartottam magam Eggers filmjével kapcsolatban, inkább majd az Uránia közönségével együtt akarok egyre lejjebb süllyedni a székemben.

Vetítik: 04.10. 16:45 Uránia Nemzeti Filmszínház, 04.13. 21:00 Uránia Nemzeti Filmszínház

Turbo Kid

rendezte: Anouk Whissell, François Simard, és Yoann-Karl Whissell

A Turbo Kid eredetileg egy vicces rövidfilmnek indult az ABCs Of Death nevű, kicsit ingadozó színvonalú horrorantológiában, aztán a három alkotó kiterjesztette egy egész estés filmmé a posztapokaliptikus világban, de a nyolcvanas évek stílusa szerint élő hős sztoriját. És egész jól is sült el. Az öncélú nosztalgia meg a viccelődés a nyolcvanas évekkel már simán ósdinak tűnik manapság, és Turbo Kid szerencsére nem is foglalkozik ezzel sokat, ráadásul olyan viccesen véres, mint a Hullajó! óta kevés dolog. Plusz szerepel benne Michael Ironside, mint félszemű, posztapokaliptikus, nagyon gonosz diktátor.

Vetítik: 04.11. 19:00 Toldi Mozi,  04.16. 21:00 Sugár Mozi

Üdvözöljük Leithben! (Welcome to Leith)

rendezte: Michael Beach Nichols és Christopher K. Walker

Craig Cobb neve kétfajta embernek lehet ismerős: aki szereti a vicces, ironikus netes videókat, és látta, ahogy egy súlyosan rasszista férfival egy tévéműsorban közlik, hogy bizony 16 százalékban afrikai származású, ő pedig egyszerre próbál nem agyvérzést kapni és ezzel párhuzamosan tagadni. És Cobb neve azoknak is ismerős lehet, akik követik az amerikai belpolitika egészen radikális vadhajtásait, ugyanis a fehér felsőbbrendűség nagy rajongója 2012-ben beköltözött az észak-dakotai Leith nevű faluba (16 lakos, 1 nem fehér) azzal a szándékkal, hogy egy rasszista menedéket hozzon létre. Az olcsó telekárak miatt rögtön elkezdtek az ország különböző pontjairól szállingózni a hasonló hitvallásúak, Leith utcáin pedig büszkén lengedeztek a házaik előtt a horogkeresztes zászlók. Az utóbbiról szól az Üdvözöljük Leithben! című, egészen rémisztőnek kinéző dokumentumfilm, pontosabban arról, hogy milyen hatással van egy környékre, ha tizenhat ember közé megérkezik a tizenhetedik, aki történetesen egy gazdag neonáci.

Vetítik: 04.09. 15:00 Puskin,  04.15. 19:00 Toldi Mozi

A 23. Titanic Filmfesztivál április 7. és 16. között tart több budapesti moziban, illetve az A38-on. További információk a fesztiválról elérhetőek a hivatalos honlapon.