A Bosszúállók rendezője kikészült az Ultron korától
Joss Whedon rendező a nemrégi indult Tribeca Filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy milyen érzés volt megrendezni a szuperhősöket összeboronáló Bosszúállók első és második részét, illetve hogy a második rész után miért döntött úgy, hogy egy kicsit muszáj lesz megpihennie, írja a Variety.
![Joss Whedon](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1156/11566/115667/11566743_dde49cf345e860f1047ef95eb834d72c_wm.jpg)
Whedon elmondta, hogy kikészítette az Ultron kora készítése. Voltak összetűzései a Marvellel, de a saját munkájával sem volt elégedett, és teljesen kimerült ettől. Szerinte vannak olyan dolgok a filmben, amik még ma is szörnyen bosszantják, és ilyenekből több volt, mint a többi rendezésében. Azt is elmondta, hogy közben pedig mérhetetlen mennyiségű pénzért készíthetett egy filmet az emberiségről, és arról, hogy ő miként gondolkodik a témáról.
A rendező beszélgetőtársa Mark Ruffalo volt, aki mindkét filmben Hulkot játszotta, és aki elmondta, hogy az Ultron kora után arra kérlelte Whedont, hogy rendezze ő a harmadik és negyedik Bosszúállókat, a Hulk 3-at, és a Thor 3-at is.
Whedon jelenleg a saját forgatókönyvén dolgozik, ami állítása szerint valami teljesen más lesz az eddigi filmjeinél.
Arról, hogy hogyan bánik a Marvel-univerzum a rendezőivel, itt írtunk egy hosszabb cikket.
Rovataink a Facebookon