Woody Allen odacsaphat a Coen testvéreknek

2016.04.22. 12:45

Szegény Coen testvérek Ave, Cézárjára sokan fanyalogtak, nekünk azonban semmi bajunk nem volt vele. "Zsenik munkája, de nem zseniális" – írtuk róla kritikánkban. Coenék után ezúttal Woody Allen pécézte ki magának a régi idők Hollywoodját.

cafe

Az idén nyolcvanéves Allen nemcsak rendezte a Café Society című filmet, hanem a forgatókönyvét is ő jegyzi. A sztori a harmincas évek Hollywoodjában játszódik, ahová egy rokonszenves fiatalember (akit Jesse Eisenberg alakít) nagy reményekkel érkezik, ám a filmipari sikerek helyett inkább szerelembe esik egy lánnyal (őt pedig Kristen Stewart játssza), és belecsöppen a helyi pezsgő társasági életbe.

A film világpremierje Cannes-ban lesz május 11-én, majd néhány nappal később a Seattle-i Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatják, mozikba pedig majd valamikor augusztusban kerül. A Variety korábban azt írta, hogy Woody Allen az egyetlen Cannes-i Filmfesztivál történetében, akinek három filmje is nyitotta már a fesztivált: először a Hollywoodi történet 2002-ben, utána pedig az Éjfél Párizsban 2011-ben, idén pedig a Café Society lesz soron.

Eisenberg és Stewart mellett a filmben játszik még Blake Lively, Kelly Rohrbach és Steve Carell is, aki Bruce  Willis helyét vette át, akit állítólag a forgatás elején azért paterolt ki a rendező, mert képtelen volt megjegyezni a szövegét. A Café Society látványéért pedig a legendás olasz operatőr, Vittorio Storaro felelt, aki olyan filmeken dolgozott, mint az Apokalipszis most, Az utolsó császár és Az utolsó tangó Párizsban.

Most végre a film első előzetese is megérkezett:

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Hollywoodi színésznő járt az Operaházban

Hollywoodi színésznő járt az Operaházban

Több színésztársa is elkísérte.

58 perce

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.

54 perce

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Csak a nagy átkelők maradnak nyitva.

55 perce

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről

Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről

A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.

március 19., 06:16

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

3 órája

  • Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét

Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét

Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.

március 19., 19:33

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

4 órája

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
A magyaroké lesz a főszerep Brassóban

A magyaroké lesz a főszerep Brassóban

Jön a 4. Brassói Magyar Filmnapok.

március 19., 16:13

  • Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle

Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle

Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.

március 19., 12:07

  • Kultúr
Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e

Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e

Rényi András Mitől remekmű a remekmű című előadásán jártunk.

március 19., 17:01

  • Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Az illetékes főispánokat is beperelik.

2 órája

  • Kultúr
Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője

Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője

Idén életműdíjjal bővül az elismerések köre.

március 19., 13:24

  • Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak

A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak

Nem erről volt szó a választási kampányban.

19 perce

  • Kultúr
A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust

A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust

A Fender Precision Bass 1951-ben leváltotta a nagybőgőt a big bandekben, majd a rock and roll zenekarokban.

március 19., 11:59

  • Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége

Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.

március 19., 15:49

  • Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja

A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja

Egymásnak estek a közösségi médiában.

március 19., 14:48

Neked ajánlott