Egy vígjáték, amit egy szadista író jegyez

A szervezők a terrorkészültségre hivatkozva sokkal szigorú biztonsági intézkedéseket ígértek a Cannes-i Filmfesztiválra, a látogatók egyelőre semmit sem vesznek észre abból, hogy fokozott lenne az ellenőrzés a fesztiválon. Eddig is azonosították a látogatókat a belépéskor, és eddig is átkutatták a táskákat a vetítések előtt. Az igaz, hogy sokkal több rendőr járőrözik az utcán, lépten-nyomon tele van velük a város, de lassan ez már minden nagyobb városban megszokott látvány lesz. Mondjuk mi már benne vagyunk a rendszerben: a Cannes-ba vezető autóúton a szlovén-olasz határon igazoltattak minket a rendőrök, leellenőrizték az iratainkat és az autót, majd tovább engedtek miket.

Cannes-ban már a nyitónap előtt érezhetően sokkal többen voltak: a fesztivál egy közleményben elejtett egy félmondatot, hogy idén jóval több vetítést tartanak majd a filmekből, hogy mindenki be tudjon férni, amiből én arra következtettem, hogy ezek szerint jóval több embert akkreditáltak, és ez érzésre így is van, már a keddi, nulladiknak számító napon is rengetegen voltak a városban. 

A hivatalos nyitófilm az új Woody Allen-rendezés, a Cafe Society volt: a történet Hollywood aranykorában játszódik, amikor kialakult a sztárkultusz, és mögötte az egész gépezet, ami azt mozgatta: stúdiófőnökök, ügynökök, menedzserek, producerek, titkárnők, lótifutik, akik mind azért dolgoztak, hogy a gépezet működésben legyen. Ez Phil Stern munkája is, akit a mindig nagyszerű Steve Carell alakít a filmben. Filmsztárokkal és rendezőkkel ebédel, pókerezik, telefonálgat, utazgat, éli a filmes világ felszínes életét. Éppen Ginger Rogers hívását várja, amikor egy váratlan telefont kap: a nővére értesíti, hogy az unokaöccse New York helyett Los Angelesben próbálna szerencsét.

Innentől átváltunk az ő történetükre, a három testvér meséjére, Woody Allen még egy elbeszélővel is hangsúlyozza: amit látunk, az egy mese, és saját maga meséli el ezt a történetet nekünk. A nagyobbik fiú gengszter (Corey Stoll), a középső lány (Sari Lennick) egy filozófushoz ment feleségül, és a legkisebb fiúnak (Jesse Eisenberg) Los Angelesig kellett szaladnia, hogy rájöjjön, az ő helye valójában New Yorkban van.

Los Angeles az álmok városa marad, úgyhogy érzik az álomnő is, Veronica, azaz Vonnie személyében, Kirsten Stewart már sokadszorra választ nagyon jól filmet magának, ezúttal is remekel a szerepben. Woody Allen az Adventurelandben figyelt fel rá, és amiatt hívta be most meghallgatásra, a Stewart tartott is attól, hogy el tud-e játszani egy ennyire könnyed szerepet. Pár éve a Sils Maria felhőivel éppen Cannes-ban bizonyította be, hogy figyelemreméltó színésznő, nem csoda, hogy idén még egyszer lesz a fesztiválon: Oliver Assayas Personal Shopper című filmjében is ő játssza a főszerepet. De visszatérve a Cafe Societyhez: hiába klappol minden, Vonnie az álmok városában marad, Bobby pedig visszatér a New York-i valóságba. Nem egy Woody Allen filmről beszélnénk, ha New Yorkban nem lenne még egy Veronica (Blake Lively), és ha a távolságok ellenére nem lennének újabb véletlen találkozások a szereplők között, és ha nem lenne folyamatosan ütköztetve New York és Los Angeles világa. Na vajon melyik város nyert?

Jesse Eisenberg tökéletes Woody Allen alterego: az egyik első jelenetben a magányán azzal próbál enyhíteni, hogy telefonon rendel magának egy lányt. Az ügy nyilván minden létező fronton elromlik, de az látszik, hogy Eisenberg tökéletesen tudja hozni azt a nagyvárosi neurotikus figurát, aki éppen a történtek hatására tud megerősödni és megkeményedni, megtalálni az útját, hogy aztán élete csúcsán is gyötörjék a kedélyek: jól döntött? ez volt a jó választás? ezek azok a következmények, amikben élni akart?

A Café Society-ről könnyen eszünkbe juthatna a Coen-testvérek legutóbbi rendezése: ám míg az Áve, Cézár! minden pozitívuma ellenére inkább csak egy elnyújtott jópofáskodás volt, a Woody Allen-film tele van Hollywood gyalázással, folyamatosan cinkelik azt a kivagyi és felszínes világot, amiben a filmek és a sztárok készülnek. Woody Allen a film utáni sajtótájékoztatón hosszan beszélt arról, hogy a stúdiórendszerben farkastörvények uralkodtak, bár egyébként ő személy szerint semmilyen hátrányt nem szenvedett amiatt, hogy a reflektorfényben élte le az életét. A 80 éves rendező meglepően jó formában volt, leszámítva, hogy a hallókészüléke és a tolmácskészüléke nem volt hajlandó együttműködni, azt mondta, hogy képtelen felfogni, hogy már ennyi idős, még mindig nagyon fiatalnak érzi magát, és még mindig filmeket akar csinálni, amíg van erre lehetősége. Ezt a filmet egyébként az Amazon Studios felkérésére csinálta és digitális nyersanyagra: amiben ő maga semmi kivetnivalót nem talált, szerinte ugyanolyan volt a munka, mintha filmre dolgoztak volna, ahogyan eddig minden korábbi filmjében. 

Akkor sem jött zavarba, amikor arról kérdezték, hogy miért csinál már sokadszorra arról filmet, hogy egy fiatalabb nő egy idősebb férfibe szerelmes vagy hogy egy nős férfi egy másik nőre vágyik? Teljesen higgadtan elmondta, hogy ebből az élményanyagból tud dolgozni, erről vannak olyan történetei, amihez kapcsolódni tud. Idősebb nőbe habarodó fiatal férfiról is azért nem csinált még filmet, mert nem volt még ilyen élményben része. Szóval nincs a Café Societyben semmi olyan, amit ne láttunk volna bármelyik korábbi Woody Allen remekműben, de attól még mindig jó újra meg újra találkozni ezzel a világgal.

Mi jön még?

Az elmúlt évek legerősebb cannes-i programját sikerült összerakni: itt lesz Jodie Foster új rendezése, a Pénzes cápa Julia Robertsszel és George Clooneyval, az új Spielberg-film, A barátságos óriás, az új Shane Black-film, a Ryan Goslinggal és Russell Crowe-val turbózott Rendes fickók, de a kevésbé mainstream vonalról is beválogatták az új Pedró Almodóvart (Julieta), az új Park Chan-wookot (Mademoiselle), az új Jeff Nicholst (Loving), az új Dardenne-t (La Fille Inconnue), az új Cristian Mungiut (Baccalauréat) és az új Nicolas Winding Refnt (Neon Demon). 

Magyarok is vannak?

Idén a versenyprogramba ugyan nem került magyar nagyjátékfilm, de két magyar animáció képviseli a magyar filmet: Andrasev Nadja diplomamunkája, A nyalintás nesze a Cinefondationban mutatkozik be, Tóth Luca Superbia című rendezését pedig a Kritikusok Hetébe hívták meg. A Cannes Classicsben kapott helyett Makk Károly Szerelem című filmjének felújított változata, amelyet a rendező személyesen kísér el a cannes-i premier 45. évfordulójára. És ha magyar filmekről nem is dönt idén a zsűri, a magyarok mégis szóhoz jutnak: Mads Mikkelsen, Vanessa Paradis, Kirsten Dunst mellett Nemes Jeles László is ott ül a zsűriben, így ő is szavaz arról, hogy ki kapja a fesztivál végén az Arany Pálmát.