Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMagyar filmet díjaztak a legrangosabb animációs fesztiválon
További Cinematrix cikkek
Dell'Edera Dávid Balkon című animációs diplomafilmje nyerte el a zsűri díját Annecy-ban, a világ legnevesebb animációs filmfesztiválján.
Dell'Edera Dávid, a Metropolitan Egyetem Animáció alapszakos hallgatójának Balkon című diplomamunkája is versenybe került Annecy-ban, az animációs filmfesztiválon, Andrasev Nadja Cannes-ban is díjazott A nyalintás nesze, valamint Kreif Zsuzsanna és Hegyi Olivér Candide – Otthon, édes otthon című kisfilmjei mellett.
A fesztivál zsűrije a hétvégén a Balkonnak ítélte oda a Zsűri Díját. A 6 perces film vegyesen 2D és 3D számítógépes animációval készült, és egy lakótelepen játszódik egy forró nyári napon. „Bár a panelrengetegben élők ugyanabba a közösségbe tartoznak, a távolság köztük leküzdhetetlen. A lakásaikba visszahúzódó emberek mindennapi teendőikkel foglalkoznak, míg valami ki nem zökkenti őket a banális rutinból” – olvasható a film adatlapján.
A Balkon hangjaiért a Saul fia hangmérnöke, Zányi Tamás felelős. Zányi a Saul fia hangjáért elnyerte a cannes-i filmfesztivál technikai nagydíját és az amerikai hangmérnökök Oscarjának tartott Golden Reel-díjat is, aztán a film Oscar-díja után Magyarország érdemes művésze lett.
Az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra idén 85 országból több mint 2500 nevezés érkezett, a Balkont is bemutató diplomafilmes versenyszekcióba 54 filmet válogattak be.
Az Annecy-ban bemutatott filmek közül A nyalintás neszét és a Candide első részét meg lehet nézni június 25-én este 9-kor a Toldi mozi Femtrail című eseményén.
Rovataink a Facebookon