Végre egy egyszerű és szórakoztató film!

Még jobb lett volna, ha találnak neki valami normális magyar címet, nem egy olyat, amit már ezerszer ellőttek, és ennyire hajaz az Igazából szerelemre, de ez mondjuk kevésbé érdekes. Ha már megszületett a döntés, hogy moziban töltjük az estét, és sikerült kimondani, hogy nézzük meg az Egy szó, mit száz: szerelmet!, akkor az est hátralévő részével már nem lesz gond.

Régóta tudjuk egyébként, hogy a dánok nemcsak a nyomasztáshoz értenek, hanem a vígjátékokhoz is, a családi vígjátékokhoz meg végképp, abban gyakorlatilag lubickolnak. Ha a kezükbe adnak némi pénzt meg tíz-tizenöt szereplőt, még egy ilyen elsőfilmes rendező, mint May el-Toukhy is össze tud hozni egy kifejezetten jó filmet és forgatókönyvet.

Tény, hogy ráadásul én még célközönség is vagyok, a film ugyanis kifejezetten a negyvenhez közeli nőkről szól, egy nagy baráti társaság tagjairól, akik próbálják az utolsónak hitt esélyeiket még jól kihasználni. Van, aki már elmúlt negyven, néhányan közel járnak hozzá, van, aki boldog, van, aki kevésbé, de mindenki az akar lenni. A filmet a dánok is imádták, a főszereplő Mille Hoffmeyer Lehfeldt a dán kritikusok egyik fontos díját is megkapta.

Ő alakítja egyébként Ellent, a boldogságra gyakorlatilag képtelen, harmincas évei végén járó nőt, aki ahelyett, hogy az ölébe pottyanó tökéletes pasit választaná, évek óta viszonyt folytat egyik nős barátjával, akinek ráadásul jóban van a feleségével . De nemcsak az ő élete bonyolult, hanem az egész társaságé, van köztük leszbikus pár, akiknek gyermekvállalás után meglehetősen felbolydul az életük, idős tanár, aki későn találja meg a boldogságot, vagyis tulajdonképpen meg sem találja. Boldogtalan házasságban élő kétgyermekes pár, ahol az asszony hallani sem akar a szexről, és egy hatalmas német doggal idétlenkedő hippi – már amennyiben jól állapítottam meg a kutya fajtáját, ami korántsem biztos. De végre egy film, amiben az hoz össze két embert, hogy utálják a kutyákat! Milyen újszerű és hanyagolt gondolat!

A film kilenc fejezeten át követi a baráti társaság életét, akik túl gyakran nem tudnak találkozni, de azért esküvőkön, névadókon, születésnapokon igen, és mi is csak az ő elmondásikból ismerjük meg, hogy mi történt az eltelt időben. A film egyébként nem is annyira a dán filmes hagyományokra épít, hanem nagyon sokat merít az angol vígjátékok humorából és történetéből is. A Sztárom a párom, a Négy esküvő és egy temetés és a Bridget Jones naplója mind-mind benne van ebben a filmben – néha akár konkrét jelenetek formájában, de ez egyáltalán nem zavaró. Aki bírta ezeket a filmeket, ezt is bírni fogja, pedig szerepet kap a dán realista vonal is.

Se meglepetés, se csavaros történetvezetés, se hatalmas felismerések nincsenek ebben a filmben, de ez egyáltalán nem is baj: egyszerűen könnyed szórakozást nyújt az Egy szó, mint száz: szerelem!, aki ilyet keres, ebben a filmben nem fog csalódni.