Megan Fox elérte az abszolút mélypontot

Máig kevesen értik, hogy mi a francért érdekel már több évtizede milliókat négy darab beszélő, ugráló, nindzsáskodó teknős. Pedig az eredeti rajzfilmeken egy egész generáció nőtt fel, és nem túlzás állítani, hogy kamaszkortól lefelé az egyik legmeghatározóbb mesehősök voltak a '90-es években, amikkel bármit, de tényleg bármit el lehetett adni a gyerekeknek. Ezért teljesen érthető, hogy miért kellett rebootolni a franchise-t a moziban, de azt egyszer valaki elmondhatná, hogy mivel zsarolja Megan Fox Michael Bayt, hogy nem hajlandó nélküle filmet készíteni.

A két évvel ezelőtti reboot bármennyire is rossz volt, egy dologra nagyon ráérzett:

Végül is ez volt mindig is a legklasszabb dolog a mesékben is, hogy oviban a spanokkal vérre menő csatákat lehetett folytatni, hogy akkor csendespihenő után ki lesz Raffaello és ki lesz Michelangelo. Sajnos minden más igazi Bay-hulladék volt még úgy is, hogy a feketeöves robbantásfetisiszta csak producerként igyekezett minden szerethető részletét lerombolni az eredeti koncepciónak.

Szia, Megan vagyok! Van egy kis Pepsid?

Az első filmmel az volt a legnagyobb baj, hogy minden teknősmentes jelenet egy borzalmas ZS-film színvonalát kapargatta. A mostani folytatás pontosan ugyanezt a formulát alkalmazza csak William Fichtner helyett a Zöld íjászként ismert Stephen Amell lett az új férfi biodíszlet. Két évvel ezelőtt így foglaltuk össze a filmet:

• Látványosabb és szórakoztatóbb, mint a Transformers
• A filmben ötpercenként közlik, hogy Megan Fox mennyire jó nő, bezzeg arról nincs szó, mennyire nem tud színészkedni
• Egyébként a teknőcöket leszámítva minden színész alibizik, vagy még az se megy nekik rendesen
• Újabb szexista Bay-fércmű, amiről a készítők sem tudják eldönteni, hogy gyerekeknek vagy felnőtteknek szól

A Tini nindzsa teknőcök 2. – Elő az árnyékból szinte ugyanez, csak ki kell húzni egy-egy szót:

• Látványosabb és szórakoztatóbb, mint a Transformers
• A filmben ötpercenként közlik  és elég sokat utalnak rá, hogy Megan Fox mennyire jó nő, bezzeg arról nincs szó, mennyire nem tud színészkedni, de legalább jóval kevesebb szerepet kapott
• Egyébként a teknőcöket, animált szereplőket leszámítva  minden színész alibizik, vagy még az se megy nekik rendesen
• Újabb szexista Bay-fércmű, amiről a készítők sem tudják eldönteni, hogy gyerekeknek vagy felnőtteknek szól

Az előző részben baromi kellemetlen volt, hogy Bay és rendezője Fox-imádata a Transformers-filmek után a gyerekfilmekben (?) is megjelent, de az emiatt kapott rengeteg kritikára reflektálva annyira minimálisra vették a Fox testi adottságaival kapcsolatos jeleneteket, hogy konkrétan csak az első és utolsó jelenetbe fért ilyen bele. Azok viszont olyan vérprimitívek, szexisták és teljesen indokolatlanok egy gyerekfilmhez, hogy muszáj leírnunk a látottakat:

• A film elején Fox álruhában próbál lekövetni egy férfit, aki épp egy beöltözős képregényexpóról tart kifelé. Foxnak csak pár másodperc kell a férfi közelében, ezért fogja magát, sétálás közben kvázi levetkőzik és átöltözik rakott szoknyás diáklánynak, hogy a köldöke fölött megkötött ing alatt kibukkanó hasát jól bele tolhassák az emberek arcába premier plánban. Mindezt azért, hogy ezzel beolvadjon a többi cosplayer közé, de közben a jelenetnek tényleg nincs semmi értelme, mert a végül sikeres akciót akár Mikulásnak öltözve is megcsinálhatta volna.
• A film legvégén elhívja Stephen Amellt randira, de a Casey Jonest (megdöbbentően szarul) játszó színész jelzi, hogy bocsika, neki hokimeccse lesz hétvégén. Mit mond erre Fox kisasszony? "Lenyomnálak" - mire Amell mosolyog egyet, hogy aztán a legnagyobb WTF reakciót kiváltva a színésznő (???) még hozzáteszi: "Nem csak a pályán". Magyarul Tini nindzsa teknőcök 2. zárójelenete annyi, hogy Megan Fox közli Stephen Amellel, hogy szívesen kúrna vele. Ugye milyen jó film, gyerekek?

Egészen megdöbbentő az a lagymatag semmitmondás, amit egyes színészek dialógusként motyognak egymás felé és még azt is sikerült elérni, hogy Will Arnettnek másfél óra alatt egy legalább félig vicces jelenete legyen. Stephen Amell Casey Jonesként pedig pont olyan, mint Zöld íjászként a harmadik évadtól, amikor valamiért a fejébe vette, hogy színészkedés nélkül elég csak nagyon szépen mosolyogni, aztán irány felvenni a csekket. Azt meg tényleg hagyjuk, hogy az eredeti Casey Jones karakterhez mindössze annyi köze volt, hogy egyszer felvett egy hokimaszkot, a végén meg görkorizott kicsit.

Interdimenzionális állatsimogató

Szerencsére a teknősök még mindig nagyon cukik, láthatóan finomítottak a vonásaikon és a CGI jobb, mint valaha. Még mindig ugyanazt a négy archetípust képviselik (a vezető, a kő arc, a zseni és a haversrác), de egy-két alkalommal már egész mélynek tűnő elvi és erkölcsi dilemmákon problémáztak Szecska mester támogatásával, amiből szívesen láttunk volna többet. De nem láttunk, mert baromi fontos látni, hogy Megan Fox képtelen becsukott szájjal létezni legyen szó bármilyen élethelyzetről.

Még annyival sikerült menteni a helyzetet, hogy Rocksteady és Bebop személyében nem csak két ikonikus gonoszt hoztak be a filmbe, de egész ügyesen sikerült megoldaniuk azt a problémát, hogy mégis, hogy a fenébe hozzunk be egy ilyen filmbe egy punktarajos varacskos disznót és egy tetovált rinocéroszt. Ez tök jól sikerült nekik és még úgyis karakterhűen (értsd. mindkét szereplő egy gusztustalan, ostoba, egydimenziós bunkó) lettek ábrázolva, hogy a "hú, haver, ez király volt, tesó"-szintű párbeszédeket a végére totál kimaxolták.

Sajnos Krang, Zúzó után a másik fontos főellenség dizájnja annyira Michael Bay lett, hogy a kissé bohókás, dühkezelésre szoruló, android testbe zárt agylény itt egy állati félelmetes, undorító, gyerekek számára teljesen vállalhatatlan szörny lett, akinek muszáj mindig érzékeltetnie, hogy ő egy gusztustalan, nyálkás, visszataszító szörnyeteg. Kezd kicsit elég lenni már ebből a Bay-típusú CGI-ból, mert lehet baromi jól lehet vele Chryslerekből meg Chevroletekből robotokat építeni, de az isten szerelmére, legyen már valami organikus látványvilág ezekben a filmekben, mert lassan alig lehet megkülönböztetni a béna Transformersektől.

Most azt hagyjuk is, hogy már ezredjére támadja meg valami az égből New Yorkot, senki sem vár ettől a filmtől hű de nagy eredetiséget. Amit viszont el lehet várni, hogy ha már az emberi nosztalgiára építenek egy százmilliós franchise-t, akkor legalább az eredeti dolgokat csinálják meg rendesen. A négy teknősön, Rocksteadyn és Bebopon, illetve Krang menő hadigépén túl alig emlékeztet a film egy klasszikus Tini nindzsa-történetre. Csak egy lelketlen fejőstehén, amivel biztos majd rengeteg akcióbábut meg játékot próbálnak meg eladni a 6-8 éveseknek, csak hát a 6-8 évesek köszönik szépen, és simán el vannak egész nap ingyenes telefonos játékokkal meg Kinder-tojást kibontó Youtube-videókkal. Ezért is fáj annyira, hogy sem Bay, sem Dave Green rendező nem tudja eldönteni, hogy most a buta barmoknak akarnak jegyet eladni, akiknek egy kocsit mosó Megan Fox a háttérképük és maguktól is 3D-ban néznek minden filmet, vagy a kicsiket akarják becsalni a moziba, hogy ismét menő legyen farsangon nindzsa teknőcnek öltözni. Greennek egyébként volt pofája még egy Transformers-kikacsintást is belerakni a karakterfejlődés szempontjából egyik legfontosabb jelenetbe. Gondolom Bay rácsapott egyet a Paramount-korbáccsal.

Az a baj, hogy ha lesz harmadik rész, azt is megnézem. Nyilván nincs a tini nindzsa teknőcöknek irodalmi vagy komoly művészeti értéke, de igenis rettentően fontos popkulturális hatásuk volt a '90-es években még gyerek generációra. Ezért készülnek ezek a filmek és ezért megy el rá még mindig rengeteg ember, mert lassan 30 évesen is imádnivaló, hogy négy kitaszított, a társadalom által ignorált, mégis csupaszív és jólelkű harci teknős megmenti New Yorkot. Ez, ami érdekes és ez az, amiért az ember megveszi a jegyet, hogy aztán persze szart se lásson a Bay-féle rángatott kamerás akciókból a kötelező 3D-s szemüveg miatt. Nagy kár, mert a CGI a fémes, sötét, áramvonalas látvány ellenére is egészen príma és akad egy-két fantasztikus akciójelenet, illetve pár jó poén is. De összességében ez még mindig csak egy lelketlen, ostoba, fejőstehénnek szánt fércmű, amiben minden hús-vér színész élete legrosszabbját hozza, vagy sokszor még annyit sem.