Lehet, hogy boldog vagyok, csak nem tudok róla

Andy Vajnán túl is van élet, méghozzá egyre élénkebb: sorra készülnek az állami pénzosztó rendszeren kívüli filmek, úgyhogy egyáltalán nem csodálkoznék, ha ismét egy olyan film nyerne díjat Karlovy Varyban, amihez a Filmalapnak és így a magyar államnak nincs is semmi köze. Az Ernelláék Farkaséknál ennek ellenére él és virul, a fesztiválon állva tapsolták meg a magyar filmet. 

Pálfi Györggyel és a Szabadeséssel hasonlóan alakult: a hangos Toldi-botrány után egy külföldi megrendelésre készült szkeccsfilmmel összesen három díjat nyertek a fesztiválon, Nemes Gyula is a botrányos végéről szerette volna megfogni a Zero kampányát, amikor cenzúráról, meg satírozásról beszélt a cseh premieren, de sajnos a filmjének színvonala nem ért fel a saját gagjéhez. Ez az év viszont Hajdu Szabolcsról szól, aki rendszeren kívül, önerőből filmezett, mégis egy európai színvonalú, fontos és szórakoztató, stílusos és elgondolkodtató filmet tett le az asztalra. A Karlovy Vary Filmfesztivál utolsó versenyfilmeként vetítették a borzasztó magyar című Ernelláék Farkaséknál című új magyar filmet. A vörös szőnyeges premieren néztük meg.   

De kezdjük az egész sztorit a legelején: legutóbb ott tartottunk, hogy Hajdu Szabolcs hosszan ekézte a Filmalapot, Andy Vajnát, és azt a közös munkát, amit a Délibáb című filmjével megélt. A rendező azt is mondta, hogy nem fog többet a Filmalappal dolgozni, és most úgy tűnik, tartja is a szavát: 

Ez úgy lehetséges, hogy Hajdu Szabolcs rendező nemcsak írta és rendezte a filmet, de a főszerepet is ő játssza, a további szerepekben a felesége és két gyermeke látható, a forgatás helyszíne a saját lakásuk volt, és a Metropolitan Egyetemen tanuló diákjai segédkeztek a film létrehozásában. Igaz, így összesen 13 operatőr dolgozott a filmben, úgyhogy az esti premieren nemcsak a stáb színpadra szólítása volt egyedülállóan hosszú, de aztán a filmalkotókat is alig lehetett egyetlen képre összeterelni. (A meghajlás előtt így vonult be a stáb a vörös szőnyegen.) 

Ami viszont fontos: a filmen egyáltalán nem látszik, hogy nulla forintból és diákmunkából készült, sőt, pont attól, hogy nincs benne semmi extrázás, életszerű, egyszerű és valódi tudott maradni, egy filmekről és pénzekről döntő testület talán épp a drámaiságot és a világmegváltó konfliktust hiányolta volna belőle. A film viszont támogatás híján is elkészült: a történet és a színészek nagyon jól működnek, a forgatókönyvre és a rendezésre nem lehet panasz.

Az Ernelláék Farkaséknál leggyengébb pontja kétségtelenül a nyakatekert és lefordíthatatlan címe, amit egyébként az angol verzió: It's not the time of my life, azaz nagyjából a "Most nem vagyok túl jó passzban" nagyszerűen foglal össze. Az Ernelláék ugyanis nem szól másról, mint az életről, vagyis azokról a nehéz és piszlicsáré hétköznapokról, amikből az élet összeáll. A mozifilmek általában a drámai, konfliktusos részt szokták kiemelni, Hajdu Szabolcsot viszont egészen más érdekelte most. A filmbe ott kapcsolódunk be, hogy egy családhoz egyszercsak az éjszaka közepén becsöngetnek a rokonok: Skóciából térnek haza egy fillér nélkül, nem egészen úgy sikerült ugyanis a kivándorlás, ahogyan elképzelték. Farkasék (őket alakítja Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya) természetesen befogadják Ernelláékat (Tankó Erika és Szabó Domokos), noha azt sem lehet tudni, hogy miért jöttek és meddig maradnak, de a kényszerű együttélés mindenki számára egyformán nehéz. (Így konferálták fel a filmet a vörös szőnyegen.)

A csehek egyébként a Családi boldogság címet adták a filmnek a fesztiválon, amin a rendező ugyan meglepődött, de elismerte, hogy ha egy ideális családról kellett volna filmet készítenie, akkor az a mostani filmhez eléggé hasonló lenne. "Gondolkoztam ezen, és el kell fogadnom, hogy én egy ideális családban élek, ugyanis

Ettől még az Ernelláék (borzalmas ez a cím, még rövidíteni sem lehet rendesen) nem lesz terápiás film, nem Hajdu Szabolcs és felesége, Török-Illyés Orsolya konkrét problémáiról szól, hanem mindenkiéről, aki párkapcsolatban él már hosszú évek óta, és mondjuk már gyerekük is van. Ettől még igaz, hogy az őket foglalkoztató kapcsolati problémák állapota elég jól végigkövethetők a közös filmográfiájukban:

• a megismerkedés lázálma: Macerás ügyek
• az elköteleződés nehézsége: Tamara (Nézze meg az Indafilmen!)
• a gyerek mindennél fontosabb: Bibliotheque Pascal (Nézze meg az Indafilmen!)
• mi tart minket még össze: Ernelláék Farkaséknál

“Nem terápiás céllal készült a film” - hangsúlyozta Hajdu Szabolcs is a sajtóvetítés után. Az Ernelláék Farkaséknál ugyanis eredetileg egy színdarab volt, amit most filmre ültettek át: az a legfőbb különbség, hogy a színpadon a gyerekszereplőket is felnőtt színészek játszották, a filmben viszont a rendező saját gyerekei, ami teljesen logikus alkotói döntés, a rendező sem magyarázta túl: “A film az konkrét, a lakás az lakás, a gyerek az gyerek.” Alkotóként elég paradicsomi volt az az állapot, hogy a saját feltételeik mellett, a saját környezetükben, alkotóközösségként dolgozhattak együtt, ezt Török-Illyés Orsolya is nagyon élvezte. “Magánemberként viszont pokoli volt, hogy a saját lakásunkban a férjemmel és a gyerekeimmel dolgozunk. Az segített , hogy a saját problémáinkról is beszélünk ebben a filmben, a gyereknevelésről, a családról, arról, hogy menjünk vagy maradjunk?” (Hajduék éltek hosszabb ideig Amerikában és Mexikóban is, míg végül a hazaköltözés melett döntöttek.)  

A filmből és annak hangulatából meglepően sokat visszaad a film előzetese is, átjön belőle az a konfliktusokkal terhelt zsúfolt világ, amiben a szereplők létezni kényszerülnek. 

Ez az első alkalom, hogy a rendező és a színésznő felesége úgy dolgoznak együtt, hogy Hajdu Szabolcs is szerepel a filmben, ha a Bibiliotheque Pascalban a rendező legutolsó jelenetbéli, szinte jelzésszerű feltűnését nem számoljuk. Török-Illyés Orsolya viszont a Fehér tenyér kivételével eddig még minden Hajdu-filmben szerepet kapott, sőt, a Bibliotheque Pascalban már Hajdu Lujza is szerepelt. "Én eddig is belülről irányítottam a színészeket, amikor filmet rendeztem, most is így volt, csak technikai dolgok lassították a forgatást, néha vissza kellett néznem magamat, hogy jól ülök-e. Viszont azt nagyon fontosnak tartottam, hogy az intimitás határait csak úgy lehet átlépni, ha azt én teszem meg először." Hajdu Szabolcsnak egyébként nem idegen a színészi pálya, a rendezés mellett mindigis feltűnt filmekben: idén szerepelt már az új Buharov-filmben, az Itt élő lelkek nagy részében, illetve korábban a Legenda című Szirmai Márton- kisfilmben, és ő volt a főszereplője Rózsa János Jóéjt, királyfi című filmjének is. 

"Hogy hol a határ? Nem húztuk meg a határt. Annyit mondunk el az életünkről, amit a téma igényel, de azért a filmbéli pár nem teljesen mi vagyunk, hanem több pár élményanyagának, tapasztalatának esszenciája.” A rendező József Attilára hivatkozott: “az a vers, hogy ha megvágod, akkor vérzik, ebben a filmben van olyan rész, ami vérezne, annyira él."

A filmet Magyarországon a Big Bang Média mutatja majd be valamikor ősszel, de amikor arról kérdezték Hajdu Szabolcsot, hogyan fog ez a film eljutni a magyar nézőkhöz, akkor nem volt rá kész válasza. “Magyarország nincs olyan irigylésreméltő helyzetben mint Csehország, ahol az emberek járnak moziba, és megnézik a saját filmjeiket is. Nálunk teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit néznek és mit nem, lassan olyan az egész, mint a lottósorsolás.

Ezt valószínűleg nem egyeztette a feleségével, aki eléggé meglepődött a bejelentésen, és csak annyit kérdezett a rendezőtől, hogy "Biztos?" A filmet mindenesetre nagyon jól fogadták a fesztiválon, ami jót tehet a magyar fogadtatásnak is, így tapsoltak a vetítés végén, miközben Hajdu Szabolcs a fiát dobálta a levegőbe. 

Az, hogy a filmet még a főcím előtt Hajdu két nemrégiben elhunyt alkotótársának (Lovas Nándor és Réti Petó) ajánlotta, csak még szívbemarkolóbbá teszi az Ernelláékat: "Nándi, Petó: nem telik el nap, hogy ne gondolnánk rátok" - írja a rendező a film elején, egy olyan film elején, ami arról szól, hogy az életben sosem lesz minden rendben. "Ezen a darabon azért is kezdtünk el dolgozni, hogy túléljünk. Nagyon sötét, érthetetlen és feldolgozhatatlan volt mindaz, ami tavaly történt. Ez egy olyan fordulópont, amitől az ember megváltozik, és sosem lesz már ugyanolyan mint előtte. Ez a film hozzájuk is tartozik, ezt a filmet velük csináltam volna meg, ők vigyáztak volna a gyerekeimre a vetítés és az interjúk alatt. Talán másként alakult volna minden, és talán én sem ebben az irányban gondolkozom, gondolkozunk ennyit." És ha nem is erről, de az életről, annak értelméről, és hiábavalóságáról szól az a Daniel Johnston szám is, ami a film végén felcsendül (pont ugyanezt a verziót indítják el a filmben Youtube-ról):

Hajdu Szabolcs évekkel ezelőtt fedezte fel magának az előadót még egy New York-i munkája során, "annyira szuggesztív és mélyen érint, hogy teljesen elmerültem az ő munkásságában, napokat képes vagyok a hatása alatt létezni." (Mi itt írtunk róla hosszabban.) Az Ernelláék eredeti, színpadi verziójának befejezésében Török-Illyés Orsolya az Imagine-t indítja el, de ezt sajnos lehetetlen lett volna kifizetni, úgyhogy egyszer odapróbálták ezt a dalt, és nagyszerűen passzolt a történethez. Nem bonyolult ez a dal, de a film sem az, csak amennyire az a mondat, amit az egyik szereplő mond a másiknak: Az is lehet, hogy boldog vagyok, csak nem tudok róla?