Diák Oscar-díjra jelöltek egy magyar filmet
További Cinematrix cikkek
-
Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről
- Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
- A kartellfőnök elhagyta a feleségét, aztán ő lett másvalaki asszonya
- Gondozóintézetbe került Lars von Trier
- Arnold Schwarzenegger fia az Indexnek: „Furcsa érzés, amikor a testvéreimmel kell flörtölnöm”
Huszonkét éve nem jelöltek magyar alkotást a díjra, amit korábban Robert Zemeckis és Spike Lee is megnyert.
Diák Oscar-díjra jelölte az Amerikai Filmakadémia Kis Hajni, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójának másodéves vizsgafilmjét, a Szép alakot – jelentették be magyar idő szerint hétfőn késő este.
![](https://kep.index.hu/1/0/1238/12383/123838/12383845_3e8cd9a9cc6cd8ae088ef8b1640d44a4_wm.jpg)
„Talán az összes általam látott idei Friss hús-film közül ez érintett meg a legjobban. Ennek pedig egyetlen oka van: Egyed Brigitta, aki a takarítót játssza. (…) Minden reménytelen szerelemben, még a legkilátástalanabbnak tűnőben is van egy pillanat, amikor úgy látszik, hogy mégis beteljesülhet. Pontosabban a reménytelenül szerelemes fél, akármilyen jól is látja a helyzetét, be tudja csapni magát egy pillanatra. Egyed Brigitta takarítónőjének is jut egy ilyen pillanat, hála egy elveszett mobiltelefonnak. Ezért a pillanatért és egy remek színésznő játékáért mindenképpen érdemes megnézni a Szép alakot” – írta kritikusunk, aki 10-ből 9 pontot adott a Friss Hús rövidfilmfesztiválon is bemutatott filmre. A Szép alak egy zárkózott takarítónőről szól, aki beleszeret egy menő diáklányba, és bár a szerelem nyilvánvalóan nem teljesülhet be, a két ember sorsa egy pillanatra végül mégis összefonódik.
A Szép alak az idegennyelvű filmek között versenyez
![szep alak poster kosar UHD2 text blur](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1238/12383/123833/12383373_a3e84844d61216ec8133f960cbaf4e8f_wm.jpg)
Az Amerikai Filmakadémia idén 1749 nevezés közül választotta ki azt a kategóriánként 7 alkotást, amelyről neves filmesekből álló zsűri dönt majd augusztusban. A Szép alak a legjobb idegennyelvű filmek között versenyez. Idén a kategória jelöltjei között kizárólag európai filmiskolák filmjei szerepelnek.
![](https://kep.index.hu/1/0/1238/12383/123838/12383847_98540bc3c0c1f74fba20c8e491d187d1_wm.jpg)
A „diák Oscar” (Student Academy Awards) az Oscar-díjról is döntő Amerikai Filmakadémia 1973 óta működő rendezvénye. A korábbi nyertesek között olyan neveket találni, mint Robert Zemeckis, Spike Lee, Trey Parker, John Lasseter, Jaco Van Dormael vagy Cary Fukunaga – ők mind vizsga- vagy diplomafilmjeikkel nyertek díjat, és aztán kezdtek sikeres nagyjátékfilmes karrierbe.
Az eddigi egyetlen magyar sikert 1991-ben Böszörményi Zsuzsa diplomafilmje, az Egyszer volt, hol nem volt aratta, amikor megnyerte a Legjobb Idegennyelvű Filmnek járó diák Oscart, majd 1994-ben még volt egy magyar jelölt – azóta nem volt magyar alkotás a jelöltek között.
A Student Academy Awards Weeket szeptember 18-24. között rendezik majd Los Angelesben; a rendezvény végén jelentik be a három nyertest (arany-, ezüst- és bronz-díjat adnak át).
A 17 perces Szép alak című kisjátékfilm itthon a Filmhéten debütált, majd a Friss Hús Budapest Rövidfilmfesztiválon szerepelt, legközelebb pedig szeptember elején a BUSHO fesztiválon lesz majd látható.
![Kis Hajni](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1238/12383/123833/12383357_ed6b006ee0aef0d6926dc0781917d8b4_wm.jpg)
Kis Hajni most fejezi be az egyetem BA-alapszakát, Miklauzic Bence és Salamon András osztályában. A Szép alak a rendező másodéves vizsgafilmje volt, de már elsőéves vizsgafilmjével, a 2. em. című dokumentumfilmjéért is öt díjat nyert, többek között a luxemburgi CinEast közönségdíját.
A Szép alak operatőre Nyoszoli Ákos, forgatókönyvírója Kis Hajni és Daoud Dániel, vágója Gorácz Vanda, hangmestere Stark Ervin, gyártásvezetője Farkas Ádám volt. A látványtervező Nyitrai Anna volt, míg a zenét a hangmérnök osztályba járó Pongor András szerezte.
Rovataink a Facebookon