Ó, ha Spielberg Harry Pottert rendezett volna!

Steven Spielberg amerikai filmrendező hosszú karrierje során még soha nem készített Disney-filmet. 2016-ra ez megváltozott, mikor az előző filmjéért a Kémek hídjáért Oscar-díjjal jutalmazott Mark Rylance-szel közösen elkészítette Roald Dahl Szofi és HABÓ című meséjének filmadaptációját. Ebben megismerjük Szofit, az árva kislányt, aki a film elején képtelen elaludni, ezért meglátja az éjszaka a városba lopózó titokzatos óriást. Mint később megtudjuk, neki nem volt más választása, mint ezek után magával vinni a lányt, mert végzetes következményekkel járhat, ha leleplezi az óriások létezését.

Később azt is megtudjuk, hogy az óriás, aki őt elrabolta, de átlagos szerzet, ugyanis fajtársainál jóval kisebb, de kedvesebb, ráadásul még embereket sem eszik. Igaz, hogy egy kicsit furcsán beszél, de ezt leszámítva egy jóindulatú teremtés. Szofi puszta létezése az óriások között hatalmas veszélyekkel jár így ketten hamar egymásra lesznek utalva és sokat is tanulnak a másiktól a közös kaland során.

Egy ízig-vérig klasszikus meséről van szó, Spielberg mindent meg is tett annak érdekében, hogy ez a vonal A barátságos óriás minden részletéből áradjon. John Williams fülbemászó dallamai rengeteget adnak ehhez hozzá, szinte vezeti a nézőt a film teljes hossza alatt: ha kell andalít, máskor figyelmet nem kérve megbújik a háttérben, ha pedig valami akció van, akkor egy picivel hamarabb figyelmeztet, hogy legyen idő felkészülni rá.

A képi világ szintén lenyűgöző, bár ez általában az Óriások földjén játszódó jelenetekre igaz, mikor a film első 5 percében látjuk az elbújó és rohanó óriást látjuk, akkor nem sikerült mindent hihetően az angol utcákra varázsolni. Szintén igaz ez a távolról mutatott, nagyokat ugró óriás megjelenítésére.

Szerencsére ez soha nem válik igazán zavaróvá. A barátságos óriás egészen furcsa tempóban indul, szinte rögtön belecsap a közepébe, és az első 20 perc nagyon kompaktnak érződik. Később azonban többször megtörik a tempó, és hosszabb periódusokra leül a film, ami a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt próbára teheti. Ebben annyi pozitívum van, hogy

Összeségében viszont nagy kár a kétórás játékidőért, mert a történet felépítése kicsit  szokatlan és az utolsó harmadban a történet meglepő fordulatokat vesz, ami önmagában remek, csak a film ritmusa miatt inkább elnyújtottnak érződik a végkifejlet. Olyan, mintha háromszor is véget érhetne a film. Amiért szintén inkább sajnálkozni lehet, mert a 69 éves rendező és gyakori operatőr partnere Janusz Kamiński nagyon jó formát nyújtanak. Amikor történik valami izgalmas akció a vásznon az tényleg magával ragadó és lenyűgöző tud lenni. Néhány esetben az jutott eszembe, hogy

Egy-két pillanatban talán másoknak is eszébe juthat JK Rowling varázslótanoncokról szóló története. Mindig sikerül úgy bemutatni a harcot, hogy az vizuálisan izgalmas legyen, közben pedig folyamatosan lehet érezni, hogy itt ettől függetlenül egy meséről van szó, szóval nem kell senkiért komolyabban aggódni. Ez a határvonal pedig a Harry Potter-filmekben is kulcsfontosságú volt. (Spielberg neve egyébként felmerült A bölcsek köve filmváltozatánál, de a rendező inkább a Különvéleményt választotta - a szerk.)

Ezekből a látványos és izgalmas jelenetekből viszont keveset kínál a film. A csendesebb pillanatok Szofi és Habó kapcsolatának fejlődéséről szólnak, amik sokszor nem kínálnak elég nüanszot ahhoz, hogy annyira lekössék a felnőtteket, mint a gyerekeket. A friss Oscar-díjas Mark Rylance a digitális technikán keresztül is meggyőző alakítást nyújt az óriás szerepében. A kislányt alakító Ruby Barnhill teljesítményéről egy fokkal nehezebb a magyar verzió alapján beszámolni, a szinkron túlságosan elnyomta talán a jelenlétét. Ezzel együtt is nehéz haragudni A barátságos óriásra, mert egy tényleg profin kivitelezett látványos filmről van szó, ami a gyerekeket is leköti, nem ijednek tőle halálra és még néhány érdekes kérdést is felvethet, amiről a moziból hazafelé lehet beszélgetni. 

Ezért készült a film, meg talán azért, mert Spielberg jól érzi magát ebben a nagy mesélő szerepben és nagy gondossággal rakott össze egy filmet, ami erről szól. Közben pedig vállaltan régimódi, ami nem az iróniától vagy a popkulturális utalásoktól várja a közönség reakcióját, hanem olyan egyszerű poénoktól, hogy az óriás furcsán beszél. Sajnálatos, hogy Spielberg karrierje egyik legnagyobb anyagi bukásaként kerül majd a történelemkönyvekbe A barátságos óriás, ugyanis nagy szükség lenne az ehhez, illetve a szintén a mozikban futó Elliott, a sárkányhoz hasonló filmekre, amit kicsik és nagyok egyaránt tudnak élvezni. Talán ha nem ragaszkodtak volna ennyire az eredeti műhöz, akkor egy rövidebb, de kompaktabb filmet kaphattunk volna, akkor még kellemesebb élmény lenne A barátságos óriás. Mondjuk a bevételeken valószínűleg az sem segített volna. Az inkább a marketingen múlt és Hollywoodban ki kell találnia, hogyan adja el az ilyen manapság ritkaságszámba menő, ártatlan meséket a mostani generációknak. Mert az ilyen filmekre szükség van, meg arra is, hogy megnézzék őket az emberek.