Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják Jim Carreyt

2016.09.19. 23:45

Feljelentést tett Jim Carrey ellen annak a nőnek a férje, aki tavaly szeptemberben lett öngyilkos a színésszel való szakítás után, írja a Hollywood Reporter. A vád szerint Carrey illegális szereket juttatott el a nőnek, amikkel később halálosan túladagolta magát. Mark Burton, a nő férje szerint Carrey kihasználva az anyagi helyzetét és az ismertségét, súlyosan addiktív és halálos szereket szerzett be, majd adott tovább álnév alatt.

A halottkém szerint Carrey egykori barátnője ambien, propranolol és percocet túladagolásban halt meg, holtteste mellett három gyógyszeres dobozt is találtak, mindegyikre az volt ráírva, hogy Arthur King, ami kamu személynév is lehet, illetve Artúr királyt is jelenthet.

Carrey a vád szerint tisztában volt azzal, hogy barátnője hajlamos súlyos depresszióba esni, és korábban már megkísérelt öngyilkosságot. Ezért gondatlanságból elkövetett emberöléssel is vádolják, amiért a férj kártérítést követel, illetve a temetés költségeinek kifizetését.

A vád megjelenése után nem sokkal Carrey az ügyvédjén keresztül üzent, szerinte bízik a bíróságban, hogy belátja: ez csak egy szörnyű terv arra, hogy a színész pénzét kicsalják. Carrey a közlemény szerint legális úton szerezte be a gyógyszereket, amiket a 28 éves barátnője feltehetőleg ellopott tőle.

Cathriona White-ot tavaly októberben temették el, a koporsót cipelő emberek egyike Jim Carrey volt. A nő búcsúleveléből kiderült, hogy valóban a Carreyvel való szakítás miatt lett öngyilkos. Már egy ideje külön éltek a férjével és a válást tervezték, amikor a színész szakított vele.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!