A legyek véresszájú úrnője

Melanie egy furcsa kislány. Pont úgy tündérnek nézi a tanítónőjét, mint a többi lány és persze, hogy szerelmes belé, mint a fiúk, de valami nagyon nem stimmel vele. Melanie ugyanis éhes, nagyjából folyamatosan, és ha emberszagot érez, például Miss Justineau-ét, a permanensen szomorú szemű tanítónőét, akkor megvadul, és enni akar. Nem tehet róla, Melanie ugyanis egyfajta zombi, ha nagyon leegyszerűsítve akarunk fogalmazni.

A Kiéhezettek (eredetileg The Girl with All the Gifts) egy kis költségvetése ellenére sem olcsónak tűnő brit horrorfilm, ami a maga 6 millió dolláros büdzséjével kevesebből készült, mint egy amerikai tévéepizód, vagy a Kincsem-film. A rendezője, Colm McCarthy rutinos tévés jómunkásember, a Sherlocktól a Ki vagy Doki?-n át az itthon Kémvadászok címen ismert Spooksban is dolgozott, hozzá van szokva ahhoz, hogy amire nincsen lóvé, azt kreativitással kell és lehet pótolni, szépek a képek, jók a tömegjelenetek, egyedül a CGI-nál jönnek ki a költségvetés hiányosságai, de ezt elkerülendő sok a belső, szűk térben forgatott jelenet, nehogy kilógjon a lóláb.

A sztori nagyjából annyi, hogy az emberiséget kipusztulás fenyegeti, és ugyan zombifilmnek kategorizáljuk a Kiéhezetteket (jobb híján), de a gebasz nem az, hogy a hullák feltámadnak, és megeszik az agyunkat, de ezt hagyjuk ennyiben. Izgalmasabb a filmben felfedezni ezt a világot, mit olvasva. Nincs viszont minden elveszve, egy vidéki katonai bázison egy tudóscsoport azon melózik, hogy ellenszerre leljen (a zombifilmek egyik kedvenc toposza), amihez a kulcsot a gyerekek jelentik, ugyanis míg a fertőzöttek 99 százaléka semmi mást nem csinál, csak zabál, a gyerekek, (pontosabban páran közülük) valamiért megőrizték az értelem szikráját, és erre vigyázni kell, így tanítónők foglalkoznak velük, mint egy rendes iskolában, csak itt éppen kerekesszékbe vannak kötözve a nebulók, a tanári kar tagjai meg a testszagukat elfedő krémmel vastagon bekenve merészkednek csak közéjük.

Melanie ebből a közegből is kitűnik, elfogadja azt, ami, és nagyon vigyáz arra, nehogy megkívánja a tanárokat, de közben vannak álmai, és szeretne nagylány lenni, és úgy élni, mint azok a normális emberek és mitológiai lények, akikről az órákon hall. Embernek tekinti magát, de tisztában van azzal, hogy vérre és húsra van szüksége, de annak a gondolatától is rosszul lesz, hogy Miss Justineau felkarjából kelljen harapdálnia, így amikor beüt a krach a bázison (mert beüt, mindig beüt, minden zombifilm összes katonai bázisán), és a tanárnő, a tudós és pár katona társaságában menekül, csak állatokból eszik, mint egy szimpatikus vámpír valami tinitévésorozatban.

Amitől ez a film több és jobb, mint a többi zombifilm, hogy szinte mindent a feje tetejére állít, onnantól kezdve, hogy valahol mindenki a zombiknak, vagyis Melanie-nak drukkol, odáig, hogy a világos, nyílt terektől kell rettegni, és a sötét szobában érezzük magunkat biztonságban. A gyerekhős és a felnőttek kapcsolata egy kicsit az Aliensre, a gyerekek szerepeltetése a Legyek urára emlékeztet, de a történet érdekes és izgalmas, a karakterek pedig jóval túlmutatnak egydimenziós horrorsablonokon. McCarthy kezében gyönyörűen lepukkant a kihalt London, bár azt nem tudom, az ilyen filmekben miért jutunk el 5-6 év (?) alatt odáig, hogy a növényzet a 40 emeletes toronyház oldalát is benövi, és minden, amit ember készített, olyan mértékben rohad le, mintha 500 év telt volna el, de mindegy, ez műfaji sajátosság, egy ilyen filmben a gazzal nem benőtt utca lenne az, amire rásütnénk, hogy hiteltelen.

Pompás színészgárdát hoztak össze a Kiéhezettekhez, a főszereplő Sennia Nauna 12 évesen úgy játszik, hogy tátott szájjal nézzük, tessék szépen megjegezni a nevét, mert érdemes. A szokásos skatulyákba kényszerített tudóst Glenn Close alakítja, és amit tud, ki is hoz a szerepéből, ahogy a tanárnőt játszó Gemma Arterton is - ő már elég régen volt ilyen jó, pedig tényleg tehetséges.

A forgatókönyvet a film alapjául szolgáló regény írója, Mike Carey írta, és pont annyira alakította át, hogy a történet lényege ne csorbuljon, de a filmes megvalósítás sikerülhessen. A könyv így is sokkal jobb, érdemes elolvasni, még úgyis, hogy előtte beülünk a filmre, mert azt is vétek lenne kihagyni.