Gagarin három évet késett

Ha igazán a mozifilmekre koncentrálunk, volt Az Igazak (The Right Stuff) a Mercury-programba kiválasztott hétfős amerikai csapatról, meg volt az Apollo–13, a film, amit mindenki látott, akit egy kicsit is érdekel az űrhajózás hőskora, vagy van tévéelőfizetése.

Gagarin és a szovjetek történetét mozifilmben, legalábbis külföldön is terjesztett mozifilmben eddig nem nagyon láthattuk. A Gagarin – Első az űrben ennek ellenére nem friss film, 2013-ban készült el, orosz, brit és amerikai bemutatója meg is volt abban az évben, a magyar bemutatóra azonban csak most került sor. A film magyar feliratot kapott, a magyar mozik közül Budapesten a Puskinban, emellett Pécsett, Szombathelyen és Szolnokon is megtekinthető.

De vajon érdemes-e beülni egy olyan orosz filmre, ahol komoly eséllyel majd csak úgy ömlik a nyakunkba a propaganda? Nos, a premier előtti sajtóvetítés alapján ha önt egy kicsit is érdekli a téma, ráadásul nem ijeszti meg, hogy a vetítés az eredeti nyelven, vagyis oroszul megy, akkor mindenképpen.

Nagyon orosz

A 108 perces film (nem véletlen: Gagarin útja is pont ilyen hosszú volt) gerincét az indítás, a Föld egyszeri megkerülése, majd a visszatérés izgalmai adják, és visszaemlékezés-szerű jelenetekben ismerhetjük meg Gagarin, és ezen keresztül a többi leendő kozmonauta történetét.

A film ráadásul nem finomkodik és nem túloz, nem próbálja meg utólag magyarázni a szovjet űrprogram spártaiságát és nem csinál nagyobb hőst a résztvevőkből, mint amekkorák valójában voltak. Gagarin és a többiek lepattogzott festésű vaságyakban fekszenek, a felkészítés tulajdonképpen az egyszerű tornagyakorlatok és a brutális orvosi és terheléses tesztek vegyesfelvágottja, a használt technika pedig annyira kísérleti és veszélyes, hogy a főtervező csak azért robbantaná fel a Vosztok–1-et, ha az véletlenül az USA-ban érne földet, hogy az amerikaiak nehogy meglássák, milyen ócskavasban küldték fel az első űrhajóst.

Jó, hogy látunk részleteket a falun felnőtt Gagarin gyermekkorából is, a német megszállás, a faluról a városba költözés feszültségét bemutató rövid jelenetek ha nem is olyan izgalmasak, mint mondjuk az Apollo–13 kétségkívül jobban megkomponált jelenetei, helyet érdemelnek az első űrutazóról készült filmben. Külön kiemelném, hogy a szovjet időszakot valamelyest is ismerőknek külön érdekes lesz, milyen jó munkát végeztek a díszletesek: számtalan apró, de a szovjet időszakra, háztartásokra, életre jellemző apróságot csempésztek a filmbe.

Ugyanakkor látszik, hogy a készítők nem tartották szem előtt, hogy ami a szovjet-orosz embereknek átlagos volt, az máshol túlzásnak, sőt, színpadias túlzásnak tűnhet. Na persze, Gagarin és a felesége kisétálnak a hegyekbe és ott teát főznek. Persze, mindenki kétmondatos bölcseletekben beszél. Persze, Gagarin az induláskor annyit kiáltott csak, hogy indulás!

Én nem éltem a szovjeteknél, az ottani kultúrával kapcsolatban csak azért szereztem érintőleges tudást, mert a feleségem ott nőtt fel. A családjával összejárva azonban feltűnt pár dolog. Ők tényleg imádnak túrázni, sátrazni és csak úgy, valahol megállni, rakni egy kis tüzet és minimum főzni rajta egy teát (de inkább saslikot). Ha nem is mindig csupa bölcset mondanak, de tény, hogy imádják a tósztokat és állandóan régi szólásmondásokat fűznek a beszélgetésbe. (Teljesen mellékszál, de a kedvencem: a rossz balett-táncost is a tökei zavarják, vagyis ha valami nem megy, mert bénák vagyunk, a legegyszerűbb másokat okolni.) Vagyis ha egy kicsit is ismerjük az ottani-akkori szokásokat, és elfogadjuk, hogy amit látunk, az korhű és mindennapos, nem lövünk mellé, és a film készítői sem akartak minket átrázni. És igen, Gagarin tényleg azt mondta, mikor a teljes gázzal üvöltő rakéta meglódult alatta, hogy pájakhali.

Nem néznek magukba

Viszont a film közel sem tökéletes: egyáltalán nem foglalkozik Gagarin űrutazást követő életével. Egész pontosan a film végén van pár mondat arról, mi is történt vele 1961. április 12. után, de a magyar változatban érthetetlen módon ezt nem fordítják le, az oroszul nem beszélő, a cirill betűket nem ismerőknek az érthető karakterekből, a 1968 és a МиГ-15 karaktersorból kell kitalálnia, hogy ott van szó arról, hogy Gagarin 1968-ban egy MiG–15-ös repülő balesetében halt meg.

Nincs szó arról sem, hogy a filmben ideálisnak mutatott házassága később megromlott, és a készítők nem akarták rombolni a legendát azzal, hogy Gagarin alkoholproblémáit, a sztársággal járó kellemetlenségeket is beleveszik a filmbe. A többi főszereplőről sem tudunk meg semmit, sem a haláláig titkolt személyazonosságú, csak Főtervezőnek hívott Koroljovról (pláne arról, hogy Koroljov 1964-es halála mekkora törést hozott a szovjet űrprogramban), sem az 1967-ben széndarabbá égő Komarovról, sem senkiről, akit megismerünk a filmben.

A számítógépes trükkök színvonala elfogadható, persze van néhány egyértelmű túlzás (például a súlytalanságban egy uszoda akusztikáját adó vízcseppeknél. A kor technikai színvonala, az űrutazás fontosabb momentumai, a földi irányítás problémái laikus nézőnek és űrmániás rajongónak is megfelelően van bemutatva. Van viszont néhány apróság, amit talán csak az utóbbiak szúrnak ki, engem az izolációs kamrában egy villanyrezsón főző Gagarin jelenete csapott meg legjobban – az a villanyrezsó a valóságban három héttel Gagarin startja előtt megölte a kiképzésen szintén részt vevő, de az izolációs kamrában összeégő Valentyin Bondarenkót. Gagarin a beszámolók szerint virrasztott is társa halálos ágya mellett a kórházban – a filmből ez mégis teljesen kimaradt.

A Gagarin – Első az űrben tehát hiánypótló és jó film, ugyanakkor kihagyott lehetőség is. Sokkal mélyebb filmet is lehetett volna készíteni, ahogy az megtörtént például az Afganisztánban szolgáló szovjet katonákról szóló 9. század, vagy épp a legveszedelmesebb orosz mesterlövésznőről, Ljudmila Pavlicsenkóról szóló Csata Szevasztopolért című filmben. Az űrverseny viszontagságairól, a kozmonauta-jelöltek brutális válogatójáról és a többi, inkább kellemetlen, de szükségszerű körülményről sajnos nem a Gagarin – Első az űrben adja a legjobb képet, de ha valaki moziba menne, és szeretne valami olyasmit látni, ami egy kicsit kilóg az amerikai filmdömpingből, de azért nem is művészfilm, bátran válassza ezt a 2013-as filmet.