A Trollok leginkább magukkal trollkodnak

Elmúlt már az az idő, hogy bármilyen számítógépes animációs filmmel úgy lehessen tarolni, mint az ezredforduló utáni időszakban. A DreamWorks is akkoriban betonozta be igazán a helyét olyan filmekkel, mint a Z, a hangya, Shrek vagy a Madagaszkár. Azóta viszont csak nagyon ritkán tudtak nagyot dobni (Kung Fu Pand, Így neveld a sárkányod), és inkább a profitnak áldozva futószalagon hozták ki ezeknek a folytatásait, miközben a többi projektjük rendre befüstölt. A most megjelent Trollok érezhetően ismét egy kiemelt produkciónak lett szánva, de hiába okozott jó pár kellemes meglepetést, egyre inkább érezni, hogy a DreamWorks már nem nagyon tud újat hozni a műfajba.

A Trollok egy régi gyerekjátékra épül, ami a '60-as évektől egészen a '90-es évekig kifejezetten népszerű volt világszerte, én is emlékszem, hogy óvodában a lányok nagyon szerették fésülgetni ezeknek a rettenetes arcú miniszörnyeknek a hosszú haját. A mai filmiparban sokkal egyszerűbb bármilyen brandre építeni egy filmet, mint kitalálni valami egészen újat, de azért az intő jel lehetett volna a stúdiónak, hogy amikor a 2000-es években vissza akarták hozni a játékokat, akkor nagyon csúnyán elbukott a piacon.

Ezért valahol érthető, hogy brutális marketingkampány előzte meg a Trollokat. Justin Timberlake írt egy tökéletes rádiós slágert a filmhez, illetve a hangját is adta az egyik főszereplőnek olyan más hírességek mellett, mint Zooey Deschanel, John Cleese, Gwen Stefani, Anna Kendrick vagy Jeffrey Tambor. A DreamWorks nem lőhetett mellé a filmmel, hiszen a 2010-es Így neveld a sárkányod óta nem volt egy igazán nagy dobásuk sem. Persze ezt kizárólag szakmai alapon kell érteni, mert közben a DreamWorks jó 10 éve iszonyatos bevételeket generál, átlagban 120-160 millió dolláros gyártási költséggel készülnek a filmjeik, és eddig szinte mindegyik minimum a dupláját hozta vissza a kasszáknál.

A Trollok papíron akár egy felnőtt film is lehetne. Van egy apró népség, akiknek az élete három központi elemre épül

• táncolásra,
• éneklésre,
• és ölelésre.

Ettől annyira boldogok. De közben létezik a csúnya bergeni népség is, aminek tagjai csak úgy tudnak boldogok lenni, ha megeszi a trollokat. Igen, ez a film úgy kezdődik, hogy a cuki, színes, éneklős lények konkrétan egy elzárt területen éldegélnek, és arra várnak, hogy évente felzabálja őket egy rakás szörny, mert maguktól képtelenek boldogok lenni. Elég bizarr koncepció egy gyerekfilmhez, annyi szent. Természetesen a trollok elmenekülnek, új életet kezdenek az erdőben, ahol az egész életük nem áll másból, mint éneklésből, ölelkezésből, és bulizásból. Nem, ez nem a Hupikék törpikék. Nyilván a trollutópia nem tart sokáig, és akkor le is tudtunk a film cselekményét.

A DreamWorks egyébként nem ok nélkül érezte, hogy van potenciál a filmben. Az animáció fantasztikus, az egyik legszebb, amit manapság látni lehet. Végre nem ugyanazok a kerekded emberi figurák vagy állatok szerepelnek, végre nem ugyanazok az egyszerű, hétköznapi színek dominálnak és őszintén szólva egy ezerszer bátrabb rendezéssel még azt is simán el tudom képzelni, hogy a Trollok 20-30 év múlva furcsa kultstátuszt szerez a hallucinogén drogok kedvelői között, annyira sok elborult baromság fért bele. Azonban hiába van szépen becsomagolva az ajándék, ha ugyanúgy zoknit és tusfürdőt kapunk a nagyitól szülinapunkra, ahogy minden évben.

A trollok a világ legostobább, abszolút kihalásra ítélt mesebeli lényei. Még a Hupikék törpikékben is volt erős törp, okos törp, építésztörp meg pokolgépes robbantó törp akiknek köszönhetően a főgonosz soha nem találtam meg a rejtekhelyüket, ezért nem tudta felzabálni az egész társadalmukat. Ezzel szemben a kihalás, felfalás elől elbújt és elmenekült trollok

Mintha csak a kihalóban lévő gnú fajta átküldené az olasz vadásznak a GPS-koordinátákat a közös itatóhoz. És tényleg, ezek a trollok annyira elképesztően egydimenziósak, hogy még a halál torkában is kizárólag énekelni, ölelkezni, táncolni akarnak. Miért ne akarnám a halálukat?

Ezt ellensúlyozná a másik főhős, Ágas, aki persze előre látta, hogy hé, ha kilövöd az égre, hogy itt vagyunk, akkor lehet jönnek a szörnyek, és megesznek. Nyilván ő és az abszolút életvidám főhős indulnak megmenteni a napot, és hazugság lenne azt állítani, hogy nem akadt pár kifejezetten vicces pillanat a két karakter jellemi ellentétéből. De csak ebből, mert a többi karakterről maximum annyit tudunk meg, hogy épp milyen egymondatos poént szántak nekik a készítők, semmi többet. Még a legnagyobb csavart is egy olyan szereplő hozza, akiről semmit nem tudtunk sem előtte, sem közben, sem utána. Így hiába hitték döbbenetes fordulópontnak a pálfordulását, a néző maximum a vállát vonogatja, mert egyébként fogalma sincs, ki ez a karakter.

A két főhős, Pipacs és Ágas közös részei, a gyönyörű erdei animációk, a bergeniek városa és minden, amiben nem szerepelnek más trollok még egy egész klassz mesét is kiadhatott volna. De nem, mert a DreamWorks ragaszkodott ahhoz, hogy ez kicsit musical is legyen. Természetesen ismert popdalok átdolgozásait énekelték kötelezően borzalmas rapbetétekkel (Junior Senior, Gorillaz, sőt, Simon & Garfunkel is van). Az egészben a legrosszabb, hogy a szinkron miatt magyar szöveget kaptak ezek a dalok, amitől a minimális élvezeti faktor elérte az abszolút nullát. A szinkron egyébként megérne egy külön bekezdést, mert azt igazán elmondhatná nekem valaki, hogy ha minden dal kapott magyar szöveget, akkor miért pont Simon & Garfunkel The Sound of Silence c. száma ment eredeti nyelven? Arról nem is beszélve, hogy ha a főhőseinket Ágasnak és Pipacsnak hívják, akkor miért hívják a sokadik háttérszereplőt Grey Diamondnak? Mondjuk az is sokat elárul, hogy erre jobban emlékszem, mint arra, hogy pontosan melyik kis irritáló hajasbaba volt Grey Diamond.

Nagy kár a Trollokért, mert amennyire halva született koncepciónak tűnt kilométerekről, annyira sok remek ötlet volt benne a zseniális animációtól, az ügyes színhasználaton át egészen a fő üzenetig, hogy a boldogság megtalálásához mindig jól jön egy társ. De minden, amit piaci alapon raktak a filmbe, mint a zenék, az akcióbábunak szánt mellékszereplők vagy a nevetséges erdei rave party arról árulkodik, hogy hiába van lelke a filmnek, ha a stúdió megint csak pénzt akar lehúzni a szülőkről, akik másfél órára le akarják kötni a gyereket valamivel.