A film, ami után garantáltan nem megy többet moziba

Én esküszöm, bírtam a Tapló télapó első részét, jókat röhögtem rajta, és tény, hogy az a rész is tele volt szarós, hányós meg dugós poénokkal, úgy éreztem, a humor a cinizmus, meg a dráma kiegyensúlyozza - mindaz, ami a második részből őrülten hiányzik. Tartottam egy gyors közvélemény-kutatást: aki látta, annak tetszett az első rész, szóval nem nekem van végtelenül lapos, semmitmondó és kificamodott ízlésem. A Tapló télapó (angolul a nézőket kevésbé elijesztő Bad Santa néven futott) a bevételi fronton is nagyon jól termelt, szóval teljesen átlagos filmes karriert futott be.

Az isten tudja miért gondolta az bárki is, hogy 13 év múlva itt az idő egy folytatáshoz, hacsak azért nem, mert Billy Bob Thornton Oscar-díja annyira beporosodott, hogy ha nem emlékeztet rá az IMDB, akkor már eszembe sem jutna, hogy ő egy jó színész. Azt hiszem mozifilmben A bíróban láttam őt utoljára, azt is halálra untam. Így aztán valamilyen szinten érthető, hogy belement a folytatásba, csak éppen ez olyanra sikerült, hogy Billy Bob Thorntont azt hiszem lehúzhatjuk a vécén, és utánadobhatjuk az Oscar-díjat is, de azért a biztonság kedvéért azt mondanám,

Egyetlen pozitívuma a filmnek, hogy nem kell vesződni a sztori követésével, az ugyanis nincs benne. A tapló Willie Soke továbbra is tapló és alkoholista, élete romokban, így ismét kénytelen összeállni régi üzlettársával, a 90 centis Markus-szal (Tony Cox), hogy szerezzen némi lóvét. És ehhez ismét télapó jelmezbe kell bújnia egy jótékonysági egyesület pénzgyűjtő akciója keretében, ráadásul, - micsoda forgatókönyvi húzás! - anyjával kell együtt dolgoznia a rabláson. Mert az anyja (Kathy Bates) amúgy szintén piti bűnöző, mindig is lopásból meg csalásból élt, és mindig is utálta a fiát, akivel 13 éves korában lett terhes, de csak azért, mert véletlenül egyszer nem fenékbe dugták. Mondjuk

a kis Willi is seggbe akart dugni a kis nudlijával már három évesen is mindenkit,

ezért az anyja el is nevezte szarlécnek, azóta is így hívja, na meg seggfejnek, baromarcúnak meg baszadéknak, már amikor egyáltalán hozzá szólt, és nem rugdosta. Mindez így, szó szerint, ömlesztve derült ki olyan 19 óra 10 perc körül, amikor már sejtettem, hogy jobb lett volna otthon maradni.

19.11-kor már úgy érzetem, hogy tulajdonképen bárhol jobb lenne, mint itt.

19.17-kor pedig biztos voltam benne, hogy ha nem sajtóvetítésen lennék, ez lenne az a pont, ahol kimennék a moziból, pedig nem vagyok a gyors és határozott döntések nagymestere.

19.20-kor elkezdtem a maradék nachost nagyon gyorsan a számba tömni, majd az ujjammal alaposan kitörölgettem a doboz aljáról a sajtszószt, elment vele nagyjából két perc, de még mindig nagyon sok volt hátra.

19.25-kor úgy éreztem, hogy ha még egyszer meghallom a baszás, here, geci, fos, segg, pina, szavakat, akkor a sajtszósszal együtt visszahányom az összes nachost a vászonra.

19.26-kor úgy éreztem, ha még egyszer meg hallom azt a szót, hogy szarléc, akkor az ebédet és a reggelit is visszahányom.

19.29-kor azon gondolkodtam, vajon ha elkezdeném felkaparni a körmömmel a moziban lévő padlószőnyeget, mekkora területtel végeznék a film végére?

19.33-kor azt gondoltam, ez a film biztosan valami büntetés azért, hogy soha életemben nem néztem Való Világot, és most másfél órába ömlesztve megkapom egyben mind a nyolc évadot.

19.37-kor őszintén elszégyelltem magam, hogy ezt a filmet akár csak gondolatban is a Való Világ trágárságához mértem, és átfutott az agyamon, hogy vezeklésképpen vállalok valami önkéntes munkát az RTL Klubnál.

19.45-kor kivert a véres veríték, mert rájöttem, hogy a filmnek még csak a fele telt el, és még ugyanennyi hátra van.

19.53-kor nagyon jó ötletem támadt: kiveszem mind a két kontaktlencsémet és eldobom, hogy ne lássam ezt a szart, aztán összekuporodva lefekszem két sor közé és befogom a fülem.

19.58-kor azt gondoltam, hogy felnyúlok az agyamba és felcsavarom az agytekervényeimet a mutatóujjamra, hátha akkor nem érzékelem ezt az orbitális borzalmat

Két óra múlva ránéztem az órára, de még mindig csak 20 óra 01 perc volt.

20.08-kor azt gondoltam felvágom az ereimet. Kétszer, a biztonság kedvéért.

20.12-kor elkezdtem őszintén reménykedni, hogy

és csákányozás közben végtelenítve kell nézniük ezt a filmet, amíg sírva nem könyörögnek azért, hogy a hátra lévő maradék életüket kizárólag az összehasonlító bibliatudománynak és rózsafüzér fűzésnek szentelhessék.

20.16 és 20.19 között volt pár elviselhető pillanat, mert legalább két percig nem dugtak seggbe senkit.

20. 25-kor erőt adott, hogy most már tényleg csak 53 bazdmeg, 5 merevedés, 3 behugyozás, 2 dugás, és tényleg vége.

20.34-kor én voltam az első, aki kitámolygott a teremből a jegyszedő lány kérdezett valamit, de nem jutottak el hozzám a hangok, valami köd ült rá az agyamra, sőt még azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy valaki valóban felnyúlt a fejembe vetítés közben, és kiszedte belőle az agyamat. Aztán kimentem a hidegbe és úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban a falusi lagzik után, amikor végre senki nem figyelt rám, és éjfél után körbejártam a sátorban és az összes asztalról megettem a maradék töltött káposztát. Aztán másnap egész délelőtt a fürdőkád fölött hánytam és azt gondoltam, nem hogy töltött káposztát, de semmilyen kaját nem eszek soha többet.