Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEgyelőre nem forgatnak filmet Berlusconiról
Paolo Sorrentino olasz rendező bejelentette, hogy egyelőre letett arról az Ők munkacímű filmtervéről, ami az egykori olasz miniszterelnök/médiamogul/futballklub-tulajdonos Silvio Berlusconi élettörténetét dolgozta volna fel.
A Nagy szépség című filmjéért Oscar-díjat nyerő Sorrentino elég homályosan fogalmazott az okokat illetően:
Néha előfordul, hogy az ember nem azt a filmet forgatja le, amit szeretne. Nagyon szerettem volna Berlusconiról forgatni, de a történet meglehetősen bonyolult.
A hírek szerint a film kiegyensúlyozott lett volna és nem a botrányairól (is) elhíresült politikust kritizálta volna. Már a főszereplőjét is tudni vélték, Massimo Boldi komikus alakította volna a Mediaset médiavállalat és az A.C. Milan labdarúgócsapat tulajdonosát. Boldi a Twitteren írta, hogy nagyon szívesen eljátssza az egykori miniszterelnököt.
Sorrentino a film helyett Az ifjú pápa című sorozata második évadának írásával van elfoglalva, amit addig szeretne folytatni, "míg értelme van". A velencei filmfesztiválon bemutatott sorozat, ami egy szemtelenül fiatal, és meglehetősen botrányos magánéletű amerikai pápáról szól, az olaszoknál hatalmas sikert aratott, az amerikai HBO januárban mutatja be. (Nálunk már látható az HBO GO-n.)
Nem tudni, hogy a Berlusconi-filmből később lesz-e valami, de egyrészt Sorrentino nyilatkozata nem sok jót ígér, másrészt pedig az olaszokat már korántsem foglalkoztatja annyira az idén 80 éves Berlusconi, mint korábban, így lehet értelme sem nagyon lenne.
Rovataink a Facebookon